Olasz Kommunista Párt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Olasz Kommunista Párt

Logo Italian Communist Party.png
Adatok
Elnök Amadeo Bordiga (1921-1924), Antonio Gramsci (1924-1927), Palmiro Togliatti (1927-1934; 1938-1964) ,Ruggero Grieco (1934-1938), Luigi Longo (1964-1972) ,Enrico Berlinguer (1972-1984), Alessandro Natta (1984-1988), Achille Occhetto (1988-1991)
Utolsó vezető Aldo Tortorella (1990-1991)

Alapítva 1921. január 21. (mint PCd'I), 1943. május 15. (mint PCI)
Feloszlatva 1991. február 3.
Utódpárt Baloldali Demokratikus Párt, Kommunista Újjászerveződés Pártja
Székház Via delle Botteghe Oscure 4, Róma, Olaszország
Ifjúsági tagozat Federazione Giovanile Comunista Italiana (Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség)
Pártújság l'Unitá (Az Egység)
Tagok száma 1.264.790 (1990)

Ideológia kommunizmus, eurokommunizmus[1][2] (1972 óta)
Politikai elhelyezkedés baloldal
Parlamenti jelenlét Olasz Képviselőházban, (1972):
227 / 630
Olasz szenátusban, (1972):
116 / 315
Nemzetközi szövetségek Komintern, Cominform
Hivatalos színei vörös
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Olasz Kommunista Párt témájú médiaállományokat.

Az Olasz Kommunista Párt (olaszul: Partito Comunista Italiano, rövidítése: PCI) egy azóta megszűnt olasz baloldali, kommunista párt volt.

Története[szerkesztés]

Ez a párt volt 1946 és 1976 között a mindenkori ellenzék legmeghatározóbb pártja, 1976 után az Olasz Szocialista Párt mellett a másik meghatározó ellenzéki erő volt. 1921. január 21-én alapították meg Livornóban, Olaszország Kommunista Pártja néven. A húszas, harmincas években illegalitásban volt és a II. világháború vége fele ők voltak az Ellenállás vezetői, partizánjaikkal együtt harcoltak a német megszállás és a fasizmus ellen.

Az akkori főtitkárral Palmiro Togliattival megvalósul egy jelentős együttműködés a kereszténydemokrata, szocialista és liberális erőkkel, amivel 1948-ra elkészítették az új alkotmányt és az ország államformája köztársaság lett.

1947-ben Alcide De Gasperi vezetésével új kormány jött létre, amiben úgy döntöttek, hogy az Amerika-barát politikát folytatva koalícióra lépnek a baloldallal, azonban a kommunisták erre nem voltak hajlandóak. Ideológiailag a Szovjetunióhoz kötődtek egészen az 1970-es évek végéig.

A párt szovjetbarát politikája Togliatti távozása után, az 1970-es években gyökeresen megváltozott: egyre fontosabbá váltak a demokratikus értékek teljes elfogadása. Ez a tendencia Enrico Berlinguer főtitkári kinevezésével tovább erősödött: 1977-ben megkötötte a "történelmi kompromisszumot" (olaszul: compromesso storico) a kereszténydemokratákkal, így létrejött az eurokommunizmus, amely elutasította a Szovjetunió politikáját.

A párt Berlinguer vezetése alatt érte el a legnagyobb támogatottságát.

1989 után a berlini fal leomlása után és a keleti blokk országaiban végbemenő rendszerváltások miatt a párt válságba kerül. Ezzel egy időben megszűnik a "kommunista fenyegetés". A párt 1991-ben feloszlott, Achille Occhetto kezdeményezésére két utódpárt jött létre.

Fordítás[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1978_majus_9_romaban_megtalaljak_aldo_moro_olasz_politikus_holttestet/
  2. http://www.futuraumanita.it/leurocomunismo-di-berlinguer-i-rapporti-tra-i-partiti-comunisti-e-con-la-socialdemocrazia/