Narratíva

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A narratíva vagy elbeszélés egy olyan, megosztott gondolkodási séma, mely értelemmel ruház fel történéseket vagy bármilyen, az emberi idegrendszert érő ingerületet. Az elbeszélés szólhat a való világról vagy játszódhat kitalált környezetben. A narratíva időben strukturált, ok-okozati kapcsolatokat teremtő események sorozataként beszéli el az emberiség tapasztalatait. Ez történhet szóbeli, írásbeli, mozgóképes, valamint algoritmikus formában, illetve ezek multimediális ötvözetében.

Az elbeszélések sokféle tematikus és/vagy formai szempont szerint csoportosíthatóak: lehetnek dokumentumjellegűek (non-fiction, vagyis tudományos ismeretterjesztő írások, életrajzok, tudósítások, interjúköltészet és történeti munkák); történelmi események átdolgozásai (pl.anekdoták, mítoszok, legendák vagy történelmi regények), illetve valódi fikciós művek (pl. irodalmi műalkotások, novellák, regények, elbeszélő költemények és dalok, valamint kitalált történetek más médiumokban, játékokban, előadó-művészeti alkotásokban). A narratíva emberi univerzálé, minden kultúrában megtalálható önkifejezési mód, közvetítő formanyelve lehet a beszéd, az irodalmi alkotás, a dráma, a zene, a képregény, az újságcikk, a film, a televíziós műsor és videó, rádióadás, játék, és tágabb értelemben vett személyes előadás, illetve bizonyos esetekben a festészet, szobrászat, rajz, fényképészet és más vizuális művészetek alkotásai is narratív igényt szolgálhatnak (bár a modern művészet több irányzata is elutasítja ezekben a médiumokban az elbeszélői potenciált, előtérbe helyezve az absztrakt és konceptuális önkifejezést). Az elbeszélés legfőbb követelménye, hogy az eseményeket bizonyos szempont szerint sorrendbe helyezi. A narratíva szó a latin narrare, "elmond, elbeszél" igéből származik, amely pedig a gnarus melléknévből, melynek jelentése "tudással rendelkező, szakértelemmel bíró."[1]

A szóbeli elbeszélés vagy élménybeszámoló a legősibb módja a narratívák közlésének.[2] A legtöbb ember kisgyermekkorától kezdve hall történeteket, amelyek példát mutatnak a helyes viselkedésre, kulturális közösségük múltjáról szólnak, értékeiket továbbadják, s melyek ismeretével maguk is a közösség tagjává válnak. Ezt a funkciót a modern antropológiában az őslakosok etnológiai kutatásában tanulmányozták és adatolták a legkimerítőbben.[3]

Az elbeszélés rendszerint egy olyan reprezentáció, amely az elbeszélő számára valami okból jelentős. A narrátor a közölnivalót egy előre meghatározott diszkurzív kontextusba szánja. Ez befolyásolja a megszólalási módot és azoknak a stilisztikai elemeknek, narratív stratégiáknak a készletét, amelynek segítségével a befogadó közönség értelmezni fogja az elbeszélést. A narratíva segít időrendbe sorolni az elmondottakat. Az elbeszélés aktusa megteremt egy történetvilágot (storyworld), amelynek eseményei nem rutintörténések, hanem az elbeszélt világ változását, a dolgok menetének megszokottól eltérő folyását képezi le, függetlenül attól, hogy ez a világ a valós Föld része vagy kitalált, azt realisztikusan vagy fantasztikusan ábrázolja a narrátor. Az elbeszélés a történet világának változását élményszerűen mutatja be, legalább egy szereplő szemszögéből, aki emberi vagy emberhez hasonló lény, s ebből kifolyólag érzései, lelkivilága van. Az elbeszélés tehát mindenképpen tudatot ábrázol, amely kvalitatív változásokon megy keresztül, úgynevezett jellemfejlődésen.[4]

Az elbeszélések lehetnek önállóak, de be is ágyazódhatnak más elbeszélésekbe (pl. kerettörténetek révén). Előfordulhat az is, hogy a történet elbeszélője, a narrátor nem hű tolmácsa az eseményeknek, hanem valamilyen célból eltorzít vagy kihagy ismert vagy feltételezhető eseményeket. Az ilyen elbeszélőt nevezik "megbízhatatlan narrátor"-nak, mely tipikusan a posztmodern fikcióban és a noir-történetekben jelenik meg. Az elbeszélés fontos aspektusa az elbeszélői mód, vagyis a történetmesélés stratégiái, amelyek segítségével befogadhatóvá teszi az elbeszélni kívánt történetet, egyéni ízt kölcsönözve az elbeszélésnek.

A demonstráció, az argumentáció és a leírás mellett a tágabb értelemben vett elbeszélés alkotja a diskurzus négy retorikai formáját. Szűkebb értelemben véve az elbeszélés egy olyan irodalmi forma, amelyben a narrátor közvetlen kapcsolatba lép az olvasóval.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Oxford English Dictionary Online, "narrate, v."
  2. International Journal of Education and the Arts | The Power of Storytelling: How Oral Narrative Influences Children's Relationships in Classrooms
  3. Hodge, et al. 2002.
  4. Herman, David. Basic Elements of Storytelling. Wiley-Blackwell, 2009.

Források[szerkesztés]

  • Herman, David. Basic Elements of Narrative. Wiley-Blackwell, 2009. ISBN 9781444305937.

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Narrative című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]