Rák-köd
| Rák-köd | |
 | |
| A Rák-köd optikai felvételen | |
| Megfigyelési adatok | |
| Csillagkép | Taurus |
| Rektaszcenzió | 05h 34m 31,97s[1] |
| Deklináció | +22° 00′ 52,1″ [1] |
| Távolság | 6500 fényév[1] fé |
| Látszó méret (V) | 420″ × 290″ [1] |
| Látszólagos magnitúdó (V) | +8,4[1] |
| Fizikai tulajdonságok | |
| Sugár | 5,5 fényév [2] |
| Más elnevezések | M1, NGC 1952 |
A Rák-köd (Messier 1, M1, NGC 1952) szupernóva-maradvány a Bika csillagképben. 1054-ben kínai és arab csillagászok megfigyeltek egy 23 napon át szabad szemmel is látható[3] szupernóvát (SN 1054); ennek a maradványa a Rák-köd. Nevét onnan kapta, hogy az 1844-ben Lord Rosse által készített rajzon nagyon hasonlított egy rákra, azonban amikor később nagyobb távcsövekkel is megvizsgálták, akkor egészen másmilyennek tűnt, de addigra már rögzült a Rák-köd elnevezés.
6500 fényév távolságra fekszik a Földtől, átmérője 11 fényév és másodpercenként 1500 km-rel növekszik.[4] Központjában egy 16m fényességű neutroncsillag (pulzár) található, melyet 1968-ban fedeztek fel. Ez másodpercenként 30-szor fordul meg a tengelye körül, és rendkívül erős rádióhullámokat bocsát ki magából. 1969-ben ezt a villogást az optikai tartományban is kimutatták.
Felfedezése[szerkesztés]
A ködöt 1731-ben fedezte fel John Bevis angol orvos és amatőrcsillagász,[5][6] aki Uranographia Britannica nevű atlaszába is felvette. Charles Messier Bevistől függetlenül szintén felfedezte 1758. augusztus 28-án, miközben egy két héttel korábban felfedezett üstököst követett. Messier először üstökösnek nézte, de hamar rájött, hogy nincsen megfigyelhető mozgása és ködös fénye is más, mint az üstökösöké. 1758. szeptember 12-én katalogizálta a ködöt; ezen objektum felfedezése indította el a róla elnevezett Messier-katalógus összeállítását. Miután Messier 1771-ben egy levélből tudomást szerzett Bevis korábbi felfedezéséről, elismerte annak elsőségét.
Az első fényképet 1892-ben, az első színképet 1914-ben készítették az égi objektumról.
Fizikai tulajdonságok[szerkesztés]
Látható fényben a Rák-köd nagyjából ovális alakú filament-tömeg, melynek hossza 6 ívperc, szélessége 4 ívperc és egy diffúz kék központi régiót vesz közre. A filamentek az egykori csillag atmoszférájának maradványai és főleg ionizált héliumból és hidrogénből állnak, kisebb mértékben szénből, oxigénből, nitrogénből, vasból, neonból és kénből. A filamentek hőmérséklete 11 000 és 18 000 K közötti, sűrűségük kb. 1300 részecske/cm³.[7]
1953-ban Joszif Sklovszkij felvetette, hogy a diffúz kék fénylést főleg a fénysebesség felével körpályán mozgó elektronok sugárzása, a szinkrotronsugárzás okozza.[8] Három évvel később ezt megfigyelésekkel is megerősítették. Az 1960-as években kiderítették, hogy az elektronok körpályájának forrása az erős mágneses mező, amelyet a köd közepén lévő neutroncsillag állít elő.[9]
A Rák-köd jelenleg 1500 km/s sebességgel tágul.[10]
Központi csillag[szerkesztés]
A Rák-köd közepén két halvány csillag található, ezek közül az egyik a felelős a köd létezéséért. 1942-ben azonosították, amikor Rudolf Minkowski azt találta, hogy optikai spektruma nagyon szokatlan.[11] A csillag körüli térségből erős rádiósugárzást figyeltek meg 1949-ben[12] és röntgensugárzást 1963-ban. 1967-ben felfedezték, hogy a gamma tartományban ez az égbolt egyik legfényesebb objektuma.[13] 1968-ban megtalálták gyors pulzusokban sugárzó csillagot, amely az első felfedezett pulzárok közé tartozott és az első, amelyet szupernóva-maradványként azonosítottak.
A pulzárok erős elektromágneses sugárzás forrásai, amelyet rövid, szabályos pulzusokban bocsátanak ki másodpercenként sokszor. A Rák-köd központi csillaga 0,033 másodperces periódusidővel pulzál, a pulzárkatalógusban NP 0532 számon tartják nyilván. 1967-es felfedezésük idején nagy rejtélynek tartották, az elsőt megtaláló csoport valószínűnek tartotta, hogy a szabályos jelek egy fejlett civilizációtól származnak.[14] A Rák-köd közepén felfedezett pulzáló rádióforrás bizonyította, hogy a pulzárok szupernóva robbanások során jönnek létre. Ma már gyorsan forgó neutroncsillagoknak tartják, amelyek erős mágneses tere keskeny sugárba gyűjti az emissziót.
Megfigyelése[szerkesztés]
Szabad szemmel nem látszik. Decembertől márciusig kereshető a Dzéta Tauri csillagtól (Bika déli szarva) kb. 1 fokra északkeletre. A hajnali égen már augusztusban is megpillantható Magyarországról. Alacsony felületi fényessége miatt kis távcsövekkel nehéz megfigyelni, kevés részletet mutat.
- Rektaszcenzió: 5h 34,5m
- Deklináció: +22° 01'
- Látszólagos fényesség: 8,4m
- Látszólagos kiterjedés: 6' x 4'
A Messier-maraton során az M78 után és az M35 előtt célszerű megkeresni[15].
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c d e NASA/IPAC Extragalactic Database. (Hozzáférés: 2009. január 24.)
- ↑ An Introduction to Modern Astrophysics, Second Edition. [2012. január 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 19.)
- ↑ Összesen nyolc független forrás számol be a jelenségről.
- ↑ Ezt először John C. Duncan mutatta ki.
- ↑ • John Bevis (1695-1771) - The Messier Catalog - SEDS
- ↑ • Encyclopædia Britannica - John Bevis
- ↑ Fesen R.A., Kirshner R.P. : The Crab Nebula. I – Spectrophotometry of the filaments, 1982, Astrophysical Journal, v. 258, p. 1-10
- ↑ Shklovskii, Iosif: On the Nature of the Crab Nebula’s Optical Emission, 1953, Doklady Akademii Nauk SSSR 90: 983.
- ↑ Burn B.J.: A synchrotron model for the continuum spectrum of the Crab Nebula, 1973, Monthly Notices of the Royal Astronomical Society, v. 165, p. 421 (1973)
- ↑ Bietenholz M.F., Kronberg P.P., Hogg D.E., Wilson A.S.: The expansion of the Crab Nebula, 1991, Astrophysical Journal Letters, vol. 373, p. L59-L62
- ↑ Minkowski R.: The Crab Nebula, 1942, Astrophysical Journal, v. 96, p.199
- ↑ Bolton J.G., Stanley G.J., Slee O.B. : Positions of three discrete sources of Galactic radio frequency radiation, 1949, Nature, v. 164, p. 101
- ↑ Haymes R.C., Ellis D.V., Fishman G.J., Kurfess J.D., Tucker, W.H.: Observation of Gamma Radiation from the Crab Nebula, 1968, Astrophysical Journal, v. 151, p.L9
- ↑ Del Puerto C.: Pulsars In The Headlines, 2005, EAS Publications Series, v. 16, pp.115-119
- ↑ Vízi Péter - Csillagatlasz kistávcsövekhez harmadik, bővített kiadás. Geobook Hungary, Szentendre, 2018. pp. 65. ISBN 978-615-5015-46-5
További információk[szerkesztés]
- Az M1 a Google Sky-on
- Rák-köd: a DSS2, az SDSS Data Release 1, 3, 4, 5, 6 és az IRAS képein, Hidrogén α, Röntgen- és ultraibolya tartományban, Asztrofotókon és Csillagtérképen. További cikkek és képek az objektumról WikiSky-on.
- Mallas, John H. – Kreimer, Evered. A Messier-album. Gondolat Kiadó (1985). ISBN 963-281-572-6
