Mopeji csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mopeji csata
Gobi.png
Góbi sivatag a NASA műholdjáról
Dátum Juansu uralkodói éra
(元狩) 4. éve
I. e. 119
Helyszín Góbi sivatag északi pereme
Eredmény Han (kínai) győzelem
Harcoló felek
Han-dinasztia, Kína Hsziungnu Törzsszövetség, hsziungnuk (ázsiai hunok)
Parancsnokok
Wej Csing főparancsnok

Li Kuang tábornok
Kongsun He tábornok
Csang Csien tábornok

Huo Csüping tábornok

Lu Bode hadvezér
Jicsise shanjü (fejedelem)




Baloldali (keleti) Bölcs fővezér
Haderő
Csapattestenként
50.000 lovas
100.000 gyalogos,
helyenként önkéntesek
80.000
Veszteségek
Huo Csüping tábornok seregének alig 20%-a és 100.000 ló elpusztult. Jicsise shanjü 19.000 lovasa
Baloldali (keleti) fővezérek (3), 83 nemesi rangú vezér, köznépből 70.443 harcos

A Mopej-i csatában (kínai hagyományos: 漠北之戰, magyar fordítása: „északi sivatagi háború”) a Góbi-sivatag északi peremén ütközött meg a han és a hsziungnu (ázsiai hun) sereg. A hadjárat szerves része volt annak a Kínai-hsziungnu háború sorozatnak, amit a Han-dinasztia i. e. 133-ban robbantott ki, miután a két birodalom közötti házassági békeszerződés (hocsin) felbomlott. Az északi határokért folyó hadjáratsorozat (i. e. 129i. e. 119) döntő ütközetét i. e. 119. év januárjában indította el Vu császár (kínai hagyományos: 漢武帝, pinjin: Hàn Wǔdì) a nomád ázsiai hunok hátországába Jicsise shanjü (fejedelem) ellen. A csatában elsöprő győzelmet aratott a két han hadtest, amit Vej Csing főparancsnok és Huo Csüping tábornok vezettek.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vu császár uralkodása alatt a Han birodalom gazdaságilag fellendült és a nemzeti kincstárban hatalmas többlet kezdett felhalmozódni. Annak ellenére hogy az ázsiai hunok rendszeresen felégették és kifosztották a birodalom északi határait lovas portyázásaik során, az uralkodó császár első éveiben követte elődeinek politikáját és igyekezett békét tartani az északi nomád törzsekkel. Miután a hsziungnuk betörései folytatódtak a birodalom területére, i. e. 136-ban Vu császár tanácskozó gyűlést tartott minisztereivel. A tanács többségében támogatta azt a véleményt, hogy a császárt meg lehet győzni egy hadjárat indításáról az ázsiai hunok ellen, bár ez hosszú távon a pénzügyi források apadását fogja okozni a kincstárnak. A tervek szerint a törzsszövetség vezetőjét oly módon kívánták csapdába csalni, hogy Maji egyik uralkodó fejedelme által felajánlották, hogy a hsziungnuk kezére adják a várost, ami gazdag kincsekkel kecsegtette a kapzsi ázsia hun vezetőket. Vu császár i. e. 133-ban végül elindította seregeit az északi határok felé, hogy a csapdába csalt ázsiai hunokat leigázza.

A kettős hadművelet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. e. 119-ben Vu császár a tábornokaival leült tanácskozni, hogy egy átfogó hadi tervet készítsenek az északi határon zajló hsziungnu törzsekkel (ázsiai hunokkal) történő affér kapcsán.

Csao Hszin ad tanácsokat Jicsise shanjü részére. Meg vannak arról győződve, hogy a han sereg nem képes átkelni a sivatagon (Góbi sivatag), ezért ott vertek tábort lenézve képességeinket. Ha most nagy haderőket indítunk útnak, akkor rajtuk üthetünk és legyőzhetjük őket.
– Szema Csien: A történetíró feljegyzései - 110. kötet

Vu császár két fiatal hadvezérének Wej Csing főparancsnoknak és Huo Csüping tábornoknak kiadta parancsba, hogy mindketten toborozzanak a maguk seregébe 50.000 lovast, valamint 100.000 gyalogost és önkénteseket. A vakmerő és bátor elit katonákat Vu császár Huo Csüping tábornok hadtestébe osztotta be, hogy mélyen behatoljanak az északi területeken. Az eredeti tervek szerint Tinghsziang tartományból (nyugati szárny) indultak volna Huo Csüping tábornok seregei, és Tai tartomány prefektusából (keleti szárny) pedig Wej Csing főparancsnok hadserege.

A támadásban még további csapatok is részt vettek. Wej Csing főparancsnok alatt még további négy tábornok vonult hadba, köztük Li Kuang tábornok (akit csatái alapján a „szörnyű balszerencse” jelzővel illetek), mint a palotai nemes urak elöljárója volt az előhad, Kongsun He tábornok, mint a császár személyes tanácsadója a hadi felszerelések utánpótlásaként a balszárnyon követte őt, Csang Csien tábornok (akit korábban Vu császár a Nyugati régióba küldött felkutatni a jüecsi) népet, mint a méltóságok ura a jobbszárnyért volt felelős, végül pedig Pingjang tartomány hercege (Vu császár nővérének férjeura) Hsziang pedig utóvédként indult keresztül a sivatagon. A lovakat gabonából készített kásákkal felhizlalták, hogy bírják a hosszú sivatagi átkelést.

Egy hsziungnu hadifogoly vallatás közben elárulta, hogy a shanjü főserege keleten táborozik a Tai tartományban, azonban mint később kiderült, ez csak az ázsiai hunok megtévesztő információja volt. Végül is Vu császár azt rendelte el, hogy a két sereg cseréljen útvonalat, hogy Huo Csüping elit serege ütközzön meg az ázsiai hun törzsek főseregével. Huo Csüping nem kapott további hadvezéreket, hanem Lu Bode-t, Youbeiping város kormányzóját tette meg hadvezérnek, aki a stratégiailag fontos oldalsó útvonalakat biztosította Youbeiping várostól, illetve Li Gan-t (Li Kuang hadvezér fiát) nevezte ki maga mellé. További előhadként még a korábbi Hunhszie fővezértől beolvasztott harcosok is az ő csapatában vettek részt.

A keleti szárnyon végrehajtott hadműveletek meglehetősen könnyűnek bizonyultak, mivel a han seregek létszámfölényben álltak az ellenséges hsziungnu védvonalakkal. A csapatok majd 500 km (több mint 1.000 li) hosszan benyomultak a Baloldali (keleti) Bölcs Fővezér területeire, ahol egy gyors döntő ütközetben megtámadta az ott állomásozó törzsi vezetők seregét, körülfogta és felmorzsolta az ázsiai hun sereget, elkobozta zászlóikat és a harci dobokat. A köznépből 70.443 került fogságba az ütközetben, elfogtak három fővezért – köztük Tuntou (屯頭), Han és egy harmadik törzsi vezetőt – és 83 nemesi rangú vezért, miközben a sereg vesztesége a 20%-ot sem érte el, amit a helyi foglyokból szinte azonnal kipótoltak.

Miután megszerezte az ellenség élelmiszerkészletét, nyájait, átkelt a Langjuxu hegységen (狼居胥), és a hegytetőn megállva áldozatot mutatott be Vu császár nevében az ősi istenek részére, hogy a csatában győzedelmeskedett. Lu Bode menetközben csatlakozott oldalról a fősereghez, és további 2.700 ember fejét vették és ejtettek fogságba. Az egyesített seregek végül leereszkedtek egészen a Bajkál-tó partjáig, ahol gyakorlatilag szétmorzsolták a hsziungnuk maradék seregét.

A nyugati szárnyon Wej Csing és seregei is 420 km (1.000 li) hosszan benyomultak a sivatagon át az északi területekre, ahol egyenesen szemben találták magukat Jicsise shanjü 80.000 fős seregével. Csao Hszin a shanjü tanácsadója ekképpen vélekedett:

Ha a han sereg átkel a sivatagon, a katonáik és lovaik olyan kimerültek lesznek, hogy a lovas hadaink akár egy ültő helyükben is foglyul ejthetik őket.
– Szema Csien: A történetíró feljegyzései - 110. kötet

Ezért az utánpótlást nyújtó szekereket az ázsiai hunok tovább küldték északra (vélhetően Csao Hszin erődítményéig), a haderő pedig teljes létszámban felsorakozott a sivatag északi peremén. A nem várt szituációban, Wej Csing az erős harci szekerekből kör alakú tábort és védvonalat állítatott fel, majd 5.000 lovast küldött az ázsiai hun sereg ellen. A shanjü erre 10.000 lovas íjászt küldött velük szembe, azonban a napnyugta eljövetelekor olyan szélvihar keletkezett, hogy a felkapott sivatagi portól nem látta egymást a két sereg. Ekkor a hanok oldalsó szárnyai is mozgásba lendültek, így bekerítették a hsziungnu harcosokat, köztük a shanjüt is. A shanjü felmérte, hogy a han seregek egyáltalán nincsenek kimerült állapotban, így számára nem előnyös, ha közelharcba bonyolódik velük szemben. A sötétség beálltával egy hatlovas szekéren és 100 legjobb lovasa kíséretében kitört a körgyűrűből, majd észak-nyugati irányban elmenekült a csata helyszínéről.

Miután a kaotikusan sötétségben harcoló han katonák elfogtak egy hsziungnu vezért, az bevallotta nekik, hogy az ázsiai hunok fejedelme már korábban kimenekült a csatából. Ekkor 200 li távon át próbálták üldözni és elkapni Jicsise shanjüt, de végül nem érték utol. Hajnalra az ellenséges csapatok is szétszéledtek, így Wej Csing tovább vonult Csao Hszin erődítménye felé a Hangáj-hegység Orkhon völgyébe, ahol megkaparintotta az utánpótlásnak szánt gabonakészleteket. Lakomát rendeztek és egy napi táborozás után visszaindultak délnek a sivatagon át.

A visszaúton találkoztak össze a csatáról elkésett előhaddal és a jobbszárnyat adó seregekkel. Wej Csing egy követet szalasztott a császári palotába, amiben jelentést küldött az eltévedt seregekről. A főírnokkal feljegyeztette, hogy milyen pontokban találta bűnösnek Li Kuang tábornokot, akit ezúttal sem kísérte a jó szerencse, valamint Csang Csient, aki szintén a sivatagban tévedt el seregével. Li Kuang ezt követően a torkának szegezett karddal vetett véget életének, javait fia Li Gan kapta örökül a csatákért kapott további jutalmakkal együtt. Csang Csien visszatért a fővárosba, ahol a bíróság kimondta a halálos ítéletet, amit pénzbírsággal kiváltott. Ezt követően a rangjaitól megfosztották, és mint egyszerű közember élte tovább életét, amíg Vu császár meg nem bízta egy újabb Nyugati régiós expedícióval.

Wej Csing főparancsnok, Huo Csüping tábornok és Lu Bode hadvezér diadalmenetben tértek vissza a császár palotába, hiszen az egyik legnagyobb csapást mérték az ázsiai hun seregekre azóta, hogy a két birodalom közötti házassági békeszerződés felbomlott. A sikeres csata révén Huo Csüping vagyona további 5.800 háztartással bővült, és még Wej Csing nagybátyjánál is nagyobb kitüntetésben részesült. A legmagasabb rangot kapta, amit a birodalomban el lehetett érni, kinevezték a háborús ügyek miniszterének. Hadseregének tisztjei és közkatonái hivatalt kaptak, valamint tetemes mennyiségű jutalmat és kitüntetést osztottak ki közöttük. Mivel a Jicsise shanjüt nem sikerült elfogni, Wej Csing főparancsnok birtokát nem növelték meg, s tisztjei és közkatonái közül sem helyeztek birtokba fejedelmi címmel senkit, ezért több alacsonyabb rangban szolgálatot teljesítő parancsnok is átpártolt Huo Csüping szolgálata alá. Ezt követően Wej Csing sokkal inkább a háttérbe szorult.

A shanjü majd 10 napig nem került elő a csatában ért vereséget követően, ahol kb. 19.000 harcost veszített el a csatában, vagy ejtettek tőle fogságba. A Jobboldali (nyugati) Yuli fővezér, mivel a Baloldali (keleti) fővezérek is fogságba kerültek, kinevezte magát új fejedelemnek, azonban amikor Jicsise shanjü végül több napi kóborlást követően visszatért népéhez, ismét leadta a címét.

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az i. e. 129 és 119 közötti évek hunok elleni győzedelmes akcióinak hatalmas ára volt: a han hadsereg a harcok és a nem harci veszteségek (mint például az út és a pestis terjedése vagy hunok által halott marhákkal megfertőzött kutak vize miatt) a lovai majdnem 80%-át elvesztették a hadműveletek folyamán.

A központi han kormányra gyakorolt gazdasági nyomás okán új adókat vetett ki, amelyek életbelépése növeli a terhet az átlagos parasztokon. A han birodalom lakossága az éhínségek és a túlzott adóztatás eredményeképp jelentősen elesett a további katonai hadműveletek finanszírozásától. A hunok mindazonáltal sokkal halálosabb ütést szenvedtek el, a katonai veszteségeik közvetlenül tükröződtek vissza a gazdaságukra. A munkaerő elvesztését leszámítva a háborús áldozatok és a betegségek miatt több millió haszonállatot veszítettek el. Továbbá a marhák egy része a helyreállítás időszakában pusztult el. Valamint vesztettek a déli termékeny területek irányításából és a hunoknak az észak Góbi területén kellett meghúzódniuk, miközben küzdöttek, hogy életbe maradjanak. Végül i. e. 112-ben fegyverszünetet kötöttek a Han dinasztiával. Hét évig tartott, mindaddig, amíg a hunok meg nem rohanták Wuyuan-t (Vujüan).

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Sima Qian: SHI JI – 110. kötet, A hunok legkorábbi története (fordította: Du Yaxiong és Horváth Izabella) – ISBN 963 9335 06 1 © Peking, 1997 (Magyar Ház)
  • Ban Gu et al, Hanshu. Beijing: Zhonghua Shuju, 1962. ISBN 978-7-101-00305-5
  • Sima Guang, comp. Zizhi Tongjian. Beijing: Zhonghua Shuju, 1956. ISBN 978-7-101-00183-9
  • Gan, Lin, "Mobei Zhi Zhan" ("The Battle of Mobei"). Encyclopedia of China, 1st ed.
  • Joseph P. Yap. Wars With The Xiongnu, A Translation from Zizhi tongjian. Bloomington, Indiana, U.S.A.: AuthorHouse (2009). ISBN 978-1-44900-605-1 
  • Marácz László, Obrusánszky Borbála. A hunok öröksége. Budapest: HUN-idea (2009, 2011). ISBN 978-963-7014-37-6 
  • Csornai Katalin. Négy égtájon barbár csillag ragyog. Budapest: László Gyula Történelmi és Kulturális Egyesület (2007). ISBN 978-963-06-3988-0