Millner Tivadar
| Millner Tivadar | |
 | |
| Született | 1899. március 7.[1] Pécs |
| Elhunyt | 1988. október 28. (89 évesen) Budapest[2] |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái |
|
| Kitüntetései | Kossuth-díj (1954) Állami Díj (1970) |
| Sírhelye | Farkasréti temető (2/4-18-7)[3][4] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Millner Tivadar témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Millner Tivadar (Pécs, 1899. március 7. – Budapest, 1988. október 28.) magyar vegyészmérnök, az MTA tagja. Nevéhez fűződik az alaktartó volfrámszál kifejlesztése.
Tanulmányai[szerkesztés]
A pécsi Cisztercita Gimnáziumban 1917-ben letett jeles érettségi után Budapesten a Királyi József Műegyetemen folytatta tanulmányait, és 1923-ban kitűnő minősítésű vegyészmérnök oklevelet szerzett. Egyetemi tanulmányai alatt már az egyetem Szerves Kémia Tanszékén 1920-ban gyakornok. 1922–1923 éveiben a Pázmány Péter Tudományegyetem Rádium Intézetében tanársegéd. A diploma megszerzése után az Egyesült Izzó Pfeifer Ignác vezette laboratóriumában helyezkedett el, mint laboratóriumi mérnök. Rövid időre visszament a Műegyetemre, ahol 1925–1927 között tanársegéd a Szarvassy Imre professzor vezette Elektrokémiai Tanszéken.
Az Egyesült Izzóban[szerkesztés]
1927-ben visszatért az Izzó Kutatójába. Az ott folyó tudományos munka jelentős részben az izzólámpa tökéletesítésére irányult. A feladat: legolcsóbban a lehető legtöbb fényhez jutni. Az optimális izzó a legkisebb energiafogyasztás mellett a legtöbb fényt adja, a leghosszabb élettartam alatt. Mivel az Egyesült Izzó kartellben működött, a szerződés szerint az izzók élettartamát 850-1150 órában állapították meg. Az élettartam tehát nem volt számottevően növelhető. Így a fejlesztés adott élettartam és fogyasztás mellett minél több fényt adó lámpa előállítására irányulhatott. Ezt egyrészt az izzószál tökéletesítésével, másrészt a töltőgáz minőségének javításával lehetett csak elérni. 1929-ben Bródy Imrével közösen kaptak szabadalmat volfrámszálas, kriptontöltésű izzólámpára. A kriptontöltés lehetővé tette az izzószál hőmérsékletének emelését, a hőveszteség csökkentésére célszerűnek látszott a volfrámszálat kis térfogatban helyezni el, de ugyanezt kívánta a drága kriptongázzal való takarékoskodás szempontja is. Ekkor már argontöltésű, húzott volfrámszálas lámpákat gyártottak. A General Electricnél működő Pácz Aladár kísérletei nyomán készítették 1917–1918 között a magas hőmérsékleten spiralizált volfrámszálat. Az Egyesült Izzóban is ezen az úton folytak a kutatások. A rideg volfrámból nehéz volt szálat készíteni, továbbá a szál nem volt kellően formatartó: melegen megnyúlt. Tury Pál és Tarján Szabolcs már 1924-ben szabadalmat dolgoztak ki a volfrámanyag javítására. A kísérleteikbe bekapcsolódott Millner Tivadar is. Tury Pállal közösen 1931-ben fogalmazta meg a GK (Grosskristal) volfrámszálra vonatkozó szabadalmát. A változtatás lényege, hogy a kis mennyiségben már korábban a volfrámhoz adagolt ezreléknyi kálium, nátrium és szilicium mellett alumíniumot is adagoltak adalékanyagként. Az adalékanyagokat oxid formájában adták a volfrámporhoz, ez a porkohászati eljárás során elpárolgott ugyan, de 0,01%-ban visszamaradt, és ez elég volt ahhoz, hogy a szál kiváló tulajdonságokkal rendelkezzen. A találmányra azonnal felfigyeltek a világ izzólámpa gyárai, és a nemzetközi izzólámpakartell tagjai azonnal megvásárolták a találmányt. Mind a mai napig, kisebb-nagyobb eltéréssel ennek alapján gyártják az egész világon a volfrám izzólámpákat. Ez a szál nem törékeny, és 1000 órán át is megtartja alakját, nem nyúlik meg. Millner a volfrámszál tökéletesítése mellett részt vett Bródy kísérleti programjában is.
A második világháború kezdetén az Izzót hadiüzemmé nyilvánították és az izzólámpa kutatások háttérbe szorultak. Millner továbbra is vezető beosztásban maradt. 1945-ben az Izzóban működő igazoló bizottság vezetésre alkalmatlannak ítélte.
Elismerései[szerkesztés]
- 1936. A Magyar Néprajzi Társaság tagjává választják
- 1942. A Deutsche Bunsen Gesellschaft tagjává választják
- 1948. Műszaki doktori cím
- 1954. Kossuth-díj
- 1955. MTA levelező tagja
- 1956. Munka Érdemrend
- 1958. MTA Műszaki Fizikai Kutatóintézet igazgatóhelyettese
- 1961. MTA rendes tagja
- 1963. Miskolci Nehézipari Egyetem címzetes egyetemi tanár
- 1969. A Munka érdemrend arany fokozatával tüntetik ki.
- 70. születésnapjára megjelenik válogatott műveinek kiadása
- 1970. Állami Díj I. fokozat – A wolframfém-izzószál fontos alapkutatási problémáinak megoldásáért és az eredmények gyakorlatba való átültetése terén végzett életművéért.
- 1970. Nemzetközi Porkohászati Unió Plansee Plakettje
- 1975. Arany oklevél (BME)
- 1979. Munka Érdemrend (arany fokozat)
- 1981. Nemzetközi Porkohászati Plansee Plakett
- 1983. Gyémánt oklevél (BME)
- 1984. Szocialista Magyarországért Érdemrend
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC09732/10581.htm, Millner Tivadar, 2017. október 9.
- ↑ Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2020. június 7.)
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
Források[szerkesztés]
- Sitkei Gyula: A magyar elektrotechnika nagy alakjai. (Energetikai Kiadó kht. 2005) ISBN 963 219 794 1
