Markó József

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Markó József (Jászberény, 1943. július 20. –) gépészmérnök, tervező.

Élettörténete[szerkesztés]

Apja, Markó József (1913–84) matematika, fizika és testnevelés szakos tanár. Édesanyja, Markó Józsefné, szül. Strosz Eszter (1912–2004) tanítónő. Két fivére Attila (mezőgazdasági mérnök, 1941, Pápa) és György (gordonkaművész, 1950, Bp).

Az általános és közép-iskolai tanulmányait Pápán végezte. Az 5-8. osztályait a Zimmermann utcai Fiúiskolában végezte (1953–57), ahol egyebek mellett tagja volt az országos versenyen is remeklő tornászcsapatnak. A középiskolai éveket (1957–61) a pápai „Türr István” gimnázium I-IV/A reál-osztályában töltötte és 1961-ben jelesen érettségizett.

1949–61 között szorgos növendéke volt a pápai Bartók Béla Zeneiskolának hegedű főtanszakon (és később bőgő melléktanszakon is). 1957-ig Kalmár Mihály hegedűművész-igazgató volt a hegedűtanára, aki szép zenei jövőt jósolt neki. Évekig volt a Zeneiskola zenekarának koncertmestere (1959–61).

1960-ban a Türr István gimnázium képviseletében hegedű-programmal vett részt a keszthelyi „Helikon” kulturális ünnepségen-versenyen, ahol ezüstérmet nyert. 1961-ben az érettségi után sikeres felvételi vizsgát tett az Agrártudományi Egyetem Gépészmérnöki Karán és 1966-ban itt szerzett gépészmérnöki diplomát. Budapestre kerülése után az egyetemi tanulmányok mellett – a hegedűtudása hasznosítása végett – 1961-62-ben 1-1 évet játszott a budapesti Pedagógus Szimfonikus Zenekarban, illetve később az Eötvös Egyetem neves Egyetemi Koncertzenekarában, mindkét helyen az első hegedűszólamban.

Emellett, már 1961-ben lázas gitártanulásba kezdett, hiszen mindig is komoly vonzalmat érzett a könnyűzene iránt, amiben a 12 éves komolyzenei előtanulmányaimnak köszönhetően nagy lépésekkel haladt előre. 1962-ben megalapította az egyetemen néhány kollégával a gitárzenére épülő első zenekarát (TÁJFUN), amellyel már hamarosan felléptek vasárnaponként az egyetemi klubban. Ebből fejlődött ki azután 1962-63-ra a legendásnak mondott, országos hírű ECHO-együttes, amelynek – a mérnöki hivatása mellett – az 1969-i felbomlásáig tagja (szólógitárosa és hegedűse) volt.

1969-ben eljegyezte, 1971. június 12-én pedig feleségül vette Molnár Zsuzsannát (Dr. Markó Józsefné, szül: Molnár Zsuzsanna, építész költségtervező). Az egyházi esküvőjük a budavári Mátyás-templomban volt. Házasságukból két leányunk született, Dóra (1975) és Noémi (1977). Markó Dóra, építészmérnök; férje: Pásztory Ádám bölcsész; gyermekei: Sára (2005-), Nóra (2008-) és Kolos (2011-), Budapest; Markó Noémi, közgazdász, férjezett Rosenich-Markó Noémi; férje: Paul Rosenich szabadalmi ügyvivő, Triesenberg (Liechtenstein) és Trausdorf (AT).

Szakmai karrier[szerkesztés]

A diploma megszerzése után, 1966-tól 1967-ig gépészmérnök-gyakornokként a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetnél (Bp., XI. Orlay u.), majd tervezőként 1967-től 1968-ig az Ipartervnél, illetve 1968–75 között az Építéstudományi Intézetnél (Bp., V. Türr I. u.) dolgozott. Tervezői tevékenysége során néhány saját találmánya is született, amelyek közül néhányat (pl. a hibrid járműhajtást) szabadalmaztatott (LI-272 (LI-318) sz. szabadalmi bejelentés „Hibrid járműhajtás”, Közzététel: 1977. 12. 29. (Szab. Közlöny: T/16054).

Az építőiparban eltöltött 8 éves pályafutása alatt elsősorban egyedi gépek, berendezések tervezését végezte házgyárakhoz/panelgyárakhoz és betonelem-gyárakhoz.

Jelentősebb munkái[szerkesztés]

  • 30 m³/ó teljesítményű serleges elevátor (BHK-III);
  • 50 m³/ó teljesítményű mobil reverzibilis és stabil szállítógépszalagok (BHK-III.);
  • 35 Mp-os hidraulikus feszítőgép (szolnoki Betonelem-gyár);
  • 30 MP-os, 7 megfogó-fejes hidraulikus feszítőgép (Szolnoki Betonelem-gyár);
  • Homlokzati falelem-sablonok (BHK-III.);
  • Készáru-kiszállító kocsi csörlőberendezése (Szolnoki Épületelemgyár, Debreceni HK);
  • 6,4 Mp-os hidraulikus csőemelő és fordító himba (Mélyépítő Vállalat, Bp.);
  • 6,4 Mp-os csőemelő és fektető himba (Mélyépítő Vállalat, Bp.);
  • Automatikus működtetésű darukapu 6 x 18 m (Szegedi HK);
  • Motoros működtetésű tolózáras surrantó nedves homok adagolásához (Északi Betongyár, Bp.);
  • 15 Mp-os hidraulikus billentőpad (BHK-IV.);
  • Szovjet hidraulikus billentőpadok billentési szögének áttervezése (BHK-III.);
  • „Hebel” gázbeton-gyár honosítása;
  • Mobil 1000-es szállítószalag hajtásának áttervezése (BHK-IV.);
  • Kézi mozgatású futódaru (BHK-IV.);
  • Attika-falelem gyártósablonok (Veszprémi és Kecskeméti HK);
  • Hidraulikus billentőpad panelsablonokhoz (BHK-I rekonstrukció);
  • „Motoros szondaverő-gép a talaj helyszíni mechanikai vizsgálatához”- tárgyú találmányát „TO-836” alapszámon 1975-ben szabadalmaztatásra benyújtotta;
  • A BME Épületszerkezet Tanszékének felkérésére 1971–75 között gépész-szakértőként vett részt robbanás és gázbiztos ajtók zárszerkezetének tervezésében és szabványosításában;

Éppen a fent említett hibrid hajtórendszer találmány külföldi értékesítési szándékával került kapcsolatba 1975-ben először a Danubia Szabadalmi Irodával, ahol éppen egy gépészmérnököt kerestek szabadalmi ügyvivő-jelöltnek. Mivel akkor már német és angol állami nyelvvizsgával rendelkezett, meghívták erre az állásra. Ugyan a szabadalmi ügyvivői hivatásról és egyáltalán a szabadalmaztatásról akkor még nem sok fogalma volt, de az állásajánlatot elfogadta, mivel a konstruktőri pályán a kilátásokat akkor nem tartotta fényesek, és úgy gondolta, hogy egy ismeretlen lehetőség még mindig jobb, mint egy ismert zsákutca. Ez a kockázatos döntés később helyesnek és szerencsésnek bizonyult.

1975-től 2008-ig dolgozott szabadalmi ügyvivőként a Danubiánál mint tag, majd résztulajdonos. Az ügyvivőjelölt időszakában (1975–78) mestere Somorjai Ottó hites szabadalmi ügyvivő volt, akinek a hivatás alapjainak elsajátításáért sokat köszönhet. Még a 70-es évek végén németből és angolból megszerezte a külkereskedelmi anyaggal bővített felsőfokú állami nyelvvizsgákat. A magyar szabadalmi ügyvivői jogosítványt 1980-ban kitüntetéssel, az európai szabadalmi ügyvivői jogosítványt, pedig 2003-ban szerezte meg.

Az amúgy is nagyon megterhelő szabadalmi ügyvivői praxisa mellett, 1984-ben az ATE Gépészmérnöki Karán műszaki doktori tudományos fokozatot (PhD) szerzett. A doktori disszertációjának tárgya a korábbi találmánya (hibrid járműhajtás) elméleti-tudományos feldolgozása volt, amelyet „cum laude” minősítéssel védett meg.

A nemzetközi szabadalmi ügyvivői gyakorlatát sikerült több külföldi ösztöndíjjal gazdagítani, amelyeket többnyire egyéni pályázattal nyert el. Így ösztöndíjas volt a német Hoffmann-Eitle Szabadalmi Irodában (München, 1984) és a kanadai Smart & Biggar Szabadalmi és Jogi Irodában (Ottawa-Toronto, 2001), valamint részt vett a francia CEIPI Intézet (Strasbourg/FR) több továbbképző kurzusán.

Praxisában széles körű gyakorlatra tett szert a szellemi alkotások jogvédelmének minden területén, különösen a szabadalmak, használati minták és formatervezési minták hazai és külföldi jogszerzése és jogérvényesítése terén. Lényegében valamennyi jelentősebb szakmai kitüntetést már megkapott, ami jelzi, hogy a szakma értékelte és el-ismerte tevékenységét.

A szabadalmi ügyvivői hivatás gyakorlása mellett mindig fontosnak tartotta, hogy részt vállaljon a szakmai szervezetek tudományos munkájában (MIE, MSZÜK, UNION) és – pedagógus dinasztiából származása miatt is – a felsőfokú szakoktatásban.

1993-ban részt vett az Európai szabadalmi Ügyvivők Uniója (UNON of European Practitioners in Intellectual Property) Magyar Csoportjának megalakításában, majd ezt követően a Magyar Csoport kiküldöttjeként és elnökeként dolgozott. 1995-ben, az UNION Porto Hydra-i (GR) kongresszusán beválasztottak fő jelentéstevő (Reporter General) tisztséggel az 5-tagú európai vezetőségbe. Ezután még két további ciklusra megválasztották, így csak 2005-ben vált meg ettől a jelentős tisztségétől. A munkája kapcsán sokat utazott külföldre, egyrészt szabadalmi hivatali meghallgatásokra – a függő vitás szabadalmi bejelentések szóbeli tisztázása végett -, másrészt nemzetközi konferenciákra. Így Ausztráliát és Afrikát leszámítva alig van olyan ország, amelyben legalább egyszer ne járt volna. Így, pl. sétált a kínai Nagyfalon, megmászta a legnagyobb maya templomot (Kukulkan) Mexikóban, látta a Fehér Éjszakákat az Északi Sark közelében (Loofoten szigetek, NO), tárgyalt a később lerombolt „Twin Towers” (World Trade Center) egyik épületében New Yorkban (US), járt a híres tokiói Ginzán (JP), látta a lenyűgöző Niagara (CA/US) és Iguazu (BR) vízeséseket stb.

2008. április 1-jén a Danubia Szabadalmi irodától megvált, és saját szabadalmi irodát alapított a Budavárban, amelyben azóta is zavartalanul folytatja nemzetközi praxisát.

Meggyőződése szerint a szabadalmi ügyvivői hivatás igazán neki való, egyéni, magasrendű szellemi tevékenység, amely a műszaki és a jogi tudományok határán mozog, tehát több diszciplínát kell állandóan szem előtt tartani és alkalmazni, továbbá, mindig a legfrissebb szellemi alkotásokkal, találmányokkal kapcsolatos; mindezt pedig három nyelven, azaz magyarul, németül és angolul kell végezni, ami szellemileg hatalmas kihívást jelent, és állandó műszaki, nyelvi és jogi továbbtanulást igényel.

Főbb egyesületi tisztségei és tagságai[szerkesztés]

  • „Reporter General”(UNION of European Practitioners in Industrial Property (1996- 2005);
  • UNION Magyar Csoportjának elnöke (1993–2006);
  • Tagja a Magyar Szabadalmi Ügyvivői Vizsgabizottságnak (1996–);
  • Tagja a Magyar Iparjogvédelmi Szakértői Testület Elnökségének (2003–);
  • Tagja a Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara Elnökségének (alelnök 1997–2003);
  • Tagja az European Patent Institute (EPI) Fegyelmi Bizottságának (2005–, tanácselnök 2008–);
  • Oktatója a felsőfokú iparjogvédelemnek (1985–);
  • Tag a következő szakmai egyesületekben: EPI, UNION, MIE;
  • Magyar, német és angol nyelven számos publikációja (kb. 45) jelent meg hazai és külföldi szak-lapokban az iparjogvédelemmel és a szabadalmi ügyvivői praxissal kapcsolatban;
  • Társszerzője az "Iparjogvédelmi Kézikönyv"-nek (1994);
  • A hazai és nemzetközi szakmai konferenciákon évtizedek óta rendszeresen részt vett szervezőként vagy előadóként. Így, pl. főrendezője volt az AIPPI 2001. évi nemzetközi konferenciájának, valamint az UNION 2002. évi európai kongresszusának;

Kitüntetései[szerkesztés]

Néhány jelentősebb publikációja[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]