Legyezőszárnyúak
 | ||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
| Családok | ||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Legyezőszárnyúak témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Legyezőszárnyúak témájú médiaállományokat és Legyezőszárnyúak témájú kategóriát. |
A legyezőszárnyúak (Strepsiptera) rendjébe mintegy 610 ismert faj tartozik, valamennyi rovarokban fejlődő parazitoid vagy parazita rovar. Világszerte elterjedtek. Jellemző gazdafajaik például méhek, darazsak, kabócák és csótányok. Leggyakoribb fajuk a kabócafajokat fertőző Elenchus tenuicornis. Magyarországon több, mint 40 fajuk él.
Rokonsági viszonyaik tisztázatlanok, talán a bogarakkal vagy a legyekkel állnak közelebbi kapcsolatban.
Testfelépítés[szerkesztés]
Többnyire aprócska rovarok, a hímek 0,2-6, a nőstények pedig 0,2–26 mm hosszúak. Erőteljes ivari dimorfizmus jellemzi a kifejlett állatokat (a felnőtt állatok kevéssé hasonlítanak egymásra).
Hímek[szerkesztés]
A ránézésre légyre emlékeztető hím imágó feje viszonylag széles, rágó szájszervei vannak, de nem táplálkozik. Szeme jellegzetes szerkezetű, rovarszemhez képest kevés ommatidából áll, szederszerű megjelenésű, kidülledő, a lárvák szeméhez hasonlít. Csápja 4-7 ízből áll, egy vagy több ízen nyúlványok találhatók. Előtora rövid, utótora megnagyobbodott, innen ered egyetlen pár, szokatlanul széles és redukált erezetű szárnya. Az elülső szárnypár csökevényes, a legyek billérjével analóg szerkezet és funkció tekintetében. A lábfejízek száma 1-5. Potroha tízszelvényű. A potrohganglionok két csomóba olvadtak össze.
Nőstények[szerkesztés]
A kifejlett nőstények (a Mengenillidae család kivételével) a gazdaegyed testében élnek, és lárvaszerű testfelépítést mutatnak (neoténia). (Pl. nincsenek külső ivarszerveik.)
Egyedfejlődés[szerkesztés]
A parányi, ősi rovarokra emlékeztető első stádiumú lárvák befurakodnak a gazdaállat testébe, ott vedlenek, elvesztik lábukat, szemüket, csápjukat, és a gazda testüregében fejlődnek tovább. Idővel a gazdarovar kutikulája közelébe jutnak. Az utolsó (4.) lárvastádiumban az előző két fejlődési alak kutikulájában maradva (ezek a rétegek pupáriumként funkcionálnak) kifurakszanak, és „bábbá” majd imágóvá alakulnak (Mengenillidae), vagy pedig -az összes többi család tagjai- a nőstények csak a test feji végét tolják ki a külvilágra, míg a hímek szárnyas imágóként távoznak a gazdából. A nőstények ventrális oldalának csak egy része válik el a pupáriumtól. Az itt -a pupárium fala és a hasi oldal között- található üreg a költőcsatorna, ami a fejtor (a fej és az első torszelvény összeolvadásából) hátsó széléhez közel nyílik a felszínre. Ezen a költőcsatornán keresztül éri el a hím párzószerve a nőstény potrohát, ahol megtermékenyíti a nőstény testüregében szórtan elhelyezkedő petesejteket. A nőstény elevenszülő. Az első stádiumú lárvák az ivarjáratokon át (ezekből 1-5 db lehet) a költőcsatornába, majd a külvilágra jutnak. A gazda testéből szétszóródó lárvák újabb gazdákat fertőznek. A gazda ivarszerveit gyakran elpusztítják, és a fertőzött rovarok gyakran morfológiájukban is jelentősen megváltoznak.
A fertőzött gazdaállat rendszerint nem pusztul bele a legyezőszárnyúak általi parazitáltságba.
Irodalom[szerkesztés]
- Grimaldi D, Engel MS 2005 Evolution of the Insects. Cambridge University Press.
- Kinzelbach, R. & Kaszab, Z. 1977. Legyezőszárnyúak – Sterpsiptera. Magyarország Állatvilága, Fauna Hungariae X: 10.
- Rózsa L 2005. Élősködés: az állati és emberi fejlődés motorja. Medicina Kiadó, Budapest.
- Papp L (szerk.): Zootaxonómia[halott link]
További információk[szerkesztés]
|
