Kurnik Ernő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kurnik Ernő
Született 1913. augusztus 17.
Mecsekszabolcs
Elhunyt 2008. március 3. (94 évesen)
Pécs
Nemzetisége magyar
Foglalkozása agrármérnök,
növénynemesítő,
egyetemi oktató

Kurnik Ernő (Mecsekszabolcs, 1913. augusztus 17.Pécs, 2008. március 3.[1]) agrármérnök, növénynemesítő, a mezőgazdasági tudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A szójabab-, napraforgó- és zöldborsó-nemesítés jelentős alakja, a magyarországi nagyüzemi szójatermesztés elindítója és az ún. iregszemcsei takarmánytermesztési rendszer kidolgozója volt. 1955-től 1983-ig az iregszemcsei Takarmánytermesztési Kutatóintézet igazgatója volt.

Életútja[szerkesztés]

A pécsi Széchenyi István Gimnázium elvégzését követően 1939-ben szerezte meg mezőgazdasági mérnöki oklevelét a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.[2] 1939-től a Mauthner Ödön és Társa Magtermelő és Magkereskedelmi Rt. (és jogutódjai) iregszemcsei növénynemesítő telepén dolgozott, 1945 és 1953 között igazgatóként irányította a telep munkáját. 1953-ban védte meg disszertációját, amellyel a mezőgazdasági tudomány kandidátusa lett. 1953–1954-ben a földművelésügyi minisztériumhoz tartozó Kísérletügyi és Propaganda Igazgatóság vezetője volt, ahol fő feladata az országos mezőgazdaság-tudományi és fajtakísérleti tájintézeti hálózat megszervezése volt. 1955-től 1983-ig az újonnan alapított iregszemcsei Délkelet-dunántúli Mezőgazdasági Kísérleti Intézet – 1970 utáni nevén Takarmánytermesztési Kutatóintézet – igazgatója volt, azt követően nyugalmazott tudományos tanácsadóként segítette az intézet munkáját. Ezzel párhuzamosan 1962-től a Keszthelyi Agrártudományi Főiskola (1970-től Egyetem) oktatott címzetes egyetemi tanárként,[2] 1963-ban pedig megszerezte a mezőgazdasági tudomány doktora címet.

Munkássága[szerkesztés]

Agrármérnöki tevékenysége elsősorban a növénytermesztési agrotechnika fejlesztésére és a növénynemesítésre irányult. Élete során hét növényfajból hetvennégy növényfajta vagy hibrid nemesítésében közreműködött. Különösen jelentősek a nevéhez fűződő szójabab-, napraforgó- és zöldborsóhibridek, elsőként állított elő nagy olajsav-, linolsav-, illetve tokoferoltartalmú napraforgóhibrideket, valamint erukasavmentes repcét. Számos nemesítési módszer bevezetése fűződik a nevéhez, így például a termésikrek felhasználása haploid formák előállítására, a hibridekben jelentkező heterózishatás – a szülőkhöz viszonyított fejlődésbeli fölény – előrejelzése, valamint a kórokozókkal és kártevőkkel szemben ellenállóbb növényfajták ún. rezisztencianemesítése. A nemesítési munka mellett élére állt a magyarországi nagyüzemi szójatermesztés megszervezésének és elindításának. Szorgalmazta a mélybarázdás műtrágyázáson alapuló növénytermesztési eljárásokat, valamint az általa kidolgozott, a szarvasmarha-tenyésztés fejlődéséhez hozzájáruló, iregszemcsei takarmánytermesztés néven ismertté vált agrotechnikai rendszert. Akadémiai székfoglalói általános agrotechnikai témákban hangoztak el (A növénynemesítés és az agrotechnika jelentősége a szántóföldi fehérjetermelésben, 1971; Energiaszempontok a növénynemesítésben, 1977).

Pályája során könyvei mellett mintegy százötven szaktanulmánya jelent meg. 1980-tól részt vett az Acta Agronomica Hungarica szerkesztőbizottsági munkálataiban.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

1970-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1976-ban rendes tagjává választották, éveken át elnöke volt az MTA Növénynemesítési Bizottságának, illetve tagja a Pécsi Akadémiai Bizottságnak. Tagja volt a Magyar Meteorológiai Társaságnak, 2000-től rendes tagja a Szent István Akadémiának, emellett részt vett a Nemzetközi Napraforgó-termesztési Egyesület (International Sunflower Association), a European Scientific Network on Sunflower, az Európai Növénytermesztési Egyesület (European Association for Research on Plant Breeding, Eucarpia) és a Német Zsiradéktudományi Társaság (Deutsche Gesellschaft für Fettwissenschaft) munkájában.

Tudományos eredményei elismeréseként 1974-ben Fleischmann-emlékérmet, 1978-ban Állami Díjat kapott (a növényifehérje-termelésben, a nemesítésben több évtized alatt elért eredményeiért), 1992-ben Beszédes József-díjat, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 1996-ban Millecentenáriumi Díjat, 1999-ben pedig Baross László-emlékérmet vehetett át. 1984-ben a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem díszdoktorává avatták.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Szójatermesztési és ojtási kísérletek. Budapest, 1942.
  • A növények fotoperiódusos magatartásának gyakorlati jelentősége. in: Az MTA Agrártudományok Osztályának Közleményei 1953. 267–296.
  • A napi megvilágítás időtartamának jelentősége a növények honosításában. in: Kísérletügyi Közlemények 1956.
  • Haploid termésikrek felhasználása a napraforgó nemesítésében. in: Kísérletügyi Közlemények 1960.
  • A szója. Budapest, 1962.
  • Züchtung von Sonnenblumen (Helianthus annus) unter Berücksichtigung von Ölmenge und Ölqualität. in: Qualitas Plantarum et Materiae Vegetabiles 1966.
  • Magyar növénynemesítés. Budapest, 1969. (Többekkel)
  • Étkezési és abraktakarmány-hüvelyesek termesztése. Budapest, 1970.
  • Nagyüzemi szójatermesztés. Budapest, 1976.
  • Pillangósvirágúak XVIII.: A szója. Budapest, 1987. (Szabó Lászlóval)

Díjai[szerkesztés]

  • Fleischmann-emlékérem (1974)[2]
  • Állami Díj (1978)[2]
  • Baranya megyei Tanács kutatói-díj (1988)[2]
  • Baranya megyei Önkormányzat Beszédes József-díj (1992)[2]
  • Magyar Köztársaság középkeresztje (1994)[2]
  • Pécs Város Millecentenáriumi díja (1996)[2]
  • PAB-emlékérme (1997)[2]
  • Baross-emlékérem (1999)[2]
  • Iregszemcse Díszpolgára (2006)[2]

Felhasznált források[szerkesztés]

  1. Pécs lexikon  I. (A–M). Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs: Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010. 446. o. ISBN 978-963-06-7919-0
  2. ^ a b c d e f g h i j k Pécs lexikon  I. (A–M). Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs: Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010. 447. o. ISBN 978-963-06-7919-0
  • Biológiai lexikon II. (G–K). Főszerk. Straub F. Brunó. Budapest: Akadémiai. 1975. 534. o. ISBN 963-05-0531-2
  • Magyar nagylexikon XI. (Kir–Lem). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 647–648. o. ISBN 9639257044  
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 762. o.
  • MTI ki Kicsoda 2006. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2005. 1004. o.  

További irodalom[szerkesztés]

  • Heszky László: Eltávozott a magyar növénynemesítés doyenje Kurnik Ernő (1913–2008). in: Növénytermelés LVII. 2008. 2. sz. 213–214.