Krasznoviserszk
| Krasznoviserszk (Красновишерск) | |||
 | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Oroszország | ||
| Föderációs alany | Permi határterület | ||
| Járás | Krasznoviserszki | ||
| Irányítószám | 618590–618594 | ||
| Körzethívószám | 34243 | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 14 164 fő (2023)[1] | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Időzóna | UTC+5 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 | |||
 é. sz. 60° 24′, k. h. 57° 04′60.400000°N 57.066667°EKoordináták: é. sz. 60° 24′, k. h. 57° 04′60.400000°N 57.066667°E | |||
 Krasznoviserszk
Pozíció a Permi határterület térképén
| |||
| Krasznoviserszk weboldala | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Krasznoviserszk témájú médiaállományokat. | |||
.png)
Krasznoviserszk (oroszul: Красновишерск) város Oroszország Permi határterületén, a Krasznoviserszki járás székhelye. A járás gyémántlelőhelyeiről, a város papíripari kombinátjáról nevezetes.
Lakossága: 16 099 fő (a 2010. évi népszámláláskor).[2]
Fekvése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Permi határterület északkeleti részén, Permtől 292 km-re, a Visera (a Káma mellékfolyója) bal partján terül el. Az egyetlen város a folyó mentén, folyami kikötő. A legközelebbi vasútállomás a kb. 100 km-re délre fekvő Szolikamszk, a Perm–Szolikamszk vasútvonal végpontja.
A város az Északi-Urál nyugati lejtőjén épült. A járás összterületének több mint 15%-a természetvédelmi terület (legnagyobb részét erdő borítja), igazgatósága a városban található.
Története
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Egy 1689-ből származó irat említi először Morcsani falut mint a (korábban gyakran voguloknak nevezett) manysik viserai területeinek határát. Morcsani ma a város egyik lakónegyedének neve. 1894–1897-ben az itteni Vizsaiha településen egy orosz-francia gazdasági társaság kohászati üzemet épített.[3]
A mai város elődjét 1930. áprilisban alapították Vizsaiha és az egykori üzem romjain helyén, amikor a Gulag foglyainak munkájával elkezdődött a cellulóz- és papíripari kombinát és mellette a település építése. 1926-ban azon a területen alakították ki a szolovecki láger (Szoloveckij lager oszobovo naznacsenyija) egyik részlegét, melyet 1929-ben önálló lágerré szerveztek át. Az északi tajgában kialakított VISLON, vagy VisLag, ViserLag (a lágerszervezet nevének rövidítése) 1934. július végéig állt fenn. Akkor a települést összes ingatlanával, barakkjaival együtt átadták a kombinátnak.[4] A láger elítéltjei között volt Varlam Salamov is, ottani élményei alapján írta Visera című „antiregényét”.
A gyár 1931 őszén kezdett termelni. Körülötte alakult ki a település, mely 1941 elején az akkor létrehozott járás székhelye lett, 1942-ben városi rangot kapott. 1952-ben házgyárat helyeztek üzembe. 1953-ban a kombinátban felszerelték a második papírgyártósort, melyet a legyőzött Németországból szállítottak el, és amely még a 21. század első éveiben is üzemelt. Az 1960-as évek végén épült ki a várost a „külvilággal” összekötő egyetlen, Szolikamszkba vezető országút. Ezt 1991-ben látták el aszfaltburkolattal.
Az 1960-as évek elején geológiai expedíció kezdte meg működösét, és a járás területén, a Scsugor folyónál megindult a gyémánt ipari méretű kitermelése. Az évtized végén a kitermelést végző vállalat (Uralalmaz) központját Krasznoviserszkbe helyezték át, azóta is ott található.[5]
A várostól 25 km-re délre 1971-ben olajlelőhelyet tártak fel, kitermelését 1983-ban kezdték meg. A lelőhelyen föld alatti atomrobbantásokkal igyekeztek növelni a kinyerhető olaj mennyiségét.[6]
1990 után
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Krasznoviserszk legfontosabb gazdasági szereplője a papíripari vállalatot birtokló részvénytársaság. Az 1990-es években a kombinát vállalatát részvénytársasággá alakították át. Ezt követően a tulajdonosi struktúra többször változott, a kombinát a csőd szélére került. 2000-es évek elején a kombinátban szünetelt a termelés, 2007-ben kísérletet tettek újraindítására.[7][8]
A városban élelmiszerfeldolgozó üzemek működnek, és itt találhatók a járási gyámántbányászat (Uralalmaz), az olajbányászat, a viserai erdőgazdaság raktárai, irodái. A szovjet időszakban épült és rendszeres járatokat fogadó városi repülőterén az 1990-es években megszűnt a forgalom.
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ "Численность постоянного населения Российской Федерации по муниципальным образованиям на 1 января 2023 года" (orosz nyelven). Orosz Szövetségi Állami Statisztikai Hivatal. 2023. július 31.
{{cite web}}: Check date values in:|date=(súgó) - ↑ "A 2010. évi népszámlálás adatai" (PDF). Oroszország statisztikai hivatala. 2013. május 23. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2014. január 5..
- ↑ I. V. Jakovlev. "Isztorija Viserszkovo rajona" (orosz nyelven). Visherskyikray.narod.ru/. Hozzáférés: 2015. február 14..
- ↑ Viserlag (Adatlap, orosz nyelven)
- ↑ "Uralalmaz" (orosz nyelven). Rough-polished.com. 2014. május 1. 2016. május 2. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2015. február 8..
- ↑ Ju. A. Jakovlev. "Enciklopegyija Permszkij kraj / (Az oszai olajlelőhelyről)" (orosz nyelven). Permculture.ru. 2016. március 10. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2015. november 3..
- ↑ Anasztaszija Kosztyina (2005. február 25.). "Viserszkij CBK…" (orosz nyelven). Kommerszant.ru. Hozzáférés: 2015. február 11..
- ↑ "Viserszkij CBK…" (orosz nyelven). Sbo-paper.ru. 2007. június 6. Hozzáférés: 2015. február 11..
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Je. N. Sumilov. "Enciklopegyija Permszkij kraj" (orosz nyelven). Permculture.ru.[halott link]
- Goroda Rosszii. Enciklopegyija (orosz nyelven). Moszkva: Izd. Bolsaja Rosszijszkaja Enciklopegyija. 1994.
- I. V. Jakovlev. "Isztorija Viserszkovo rajona" (orosz nyelven). Visherskyikray.narod.ru/. Hozzáférés: 2015. február 14.. https://web.archive.org/web/20150215085504/http://visherskyikray.narod.ru/index/0-14
- "Viserszkij zapovednyik" (orosz nyelven). Visera természetvédelmi terület. Hozzáférés: 2015. február 14..
További információk
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- L. A. Obuhov. "A ViserLag és a gyár építésének történetéből" (orosz nyelven). A Memorial Társaság permi részlegének honlapján. Hozzáférés: 2015. február 15..
