Koszmosz–23

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Koszmosz–23 (oroszul: Космос 23) a Koszmosz műhold a szovjet műszeres mesterséges műhold-sorozat tagja. Meteorológiai műhold.

Küldetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második (katonai) polgári kísérleti meteorológiai műhold, a tudományos meteorológiai rendszer kiépítésének teszt egysége. A Koszmosz–14 megkezdett programját folytatta. Kutatási szolgálaton túl az energiaellátás stabilitását, a tájolás állandóságának biztosítását (Napra, Holdra, Földre, csillagra) ellenőrizték.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A moszkvai Elektromechnaikai Tudományos Kutatóintézetben (VNIIEM) tervezett Omega–2 típusú kísérleti meteorológiai műhold, amely a későbbi Metyeor műhold rendszerelemeinek a kipróbálására szolgált. A Déli Gépgyárban épített űreszköz.

1963. december 13-án a Kapusztyin Jar rakétakísérleti lőtérről a Majak–2 indítóállásából egy Koszmosz–2I (63SZ1) típusú hordozórakétával juttatták alacsony Föld körüli pályára. A 92,1 perces, 49 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya elemei: perigeuma 512 kilométer, az apogeuma 265 kilométer volt. Hasznos tömege 200 kilogramm. A sorozat felépítését, szerkezetét, alapvető fedélzeti rendszereit tekintve egységesített, szabványosított tudományos-kutató űreszköz. Áramforrásai kémiai akkumulátorok és napelemtáblák voltak.

A hagyományos (földi, légi, tengeri) meteorológiai rendszerek mérései alapján nem lehet pontosan meghatározni (következtetések, statisztikák) az adott helyre vonatkozó tényleges időjárási viszonyokat.

A műholddal rádióeszközön keresztül tartották a kapcsolatot. A stabilizálást lendkerekek elektromotor mozgatásával (giroszkópos), majd mágneses csillapítással biztosították. A rendszer három tengelyű stabilitást biztosított a Föld központjára tájolva. Felderítő eszközeit minden esetben a Föld felé kell stabilizálni, hogy folyamatos és pontos képet adjon pályasíkjában történő meteorológiai jelenségekről, változásokról. A napelemek optimális (Napra irányuló) helyzetét elektromotorok segítségével automatikusan végezték. Kísérleti elemeit felhasználták a hasonló, későbbi műholdak alkalmazásánál.

1964. március 27-én 104 nap után, földi parancsra belépett a légkörbe és megsemmisült.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elődje:
Koszmosz–22

Koszmosz-program
1963

Utódja:
Koszmosz–24