Koszmosz–14
| Koszmosz–14 | |
 | |
| Omega típusú kísérleti műhold | |
| Ország |  Szovjetunió |
| Gyártó | Pivdenne |
| Típus | kísérleti meteorológiai műhold |
| Rendeltetés | berendezések technológiai tesztje |
| Küldetés | |
| Indítás dátuma | 1963. április 13. 11:02 GMT |
| Indítás helye | Kapusztyin Jar, Majak–2 indítóállás |
| Hordozórakéta | Koszmosz–2I |
| Visszatérés dátuma | 1963. augusztus 29. |
| Élettartam | 137 nap |
| Tömeg | 500 kg |
| Energiaellátás | vegyi és napelemes |
| Pályaelemek | |
| Excentricitás | 0,01353 |
| Inklináció | 48,95° |
| Periódus | 92,1 perc |
| COSPAR azonosító | 1963-010A |
| SCN | 00567 |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Koszmosz–14 (oroszul: Космос–14) szovjet kísérleti meteorológiai műhold, mely a későbbi műholdakon használt berendezések tesztelésére szolgált.
Küldetés[szerkesztés]
Az első szovjet kísérleti meteorológiai műhold, a műholdas meteorológiai rendszer kiépítésének kísérleteire szolgált. Kutatási szolgálaton túl az energiaellátás stabilitását, a tájolás állandóságának biztosítását (Napra, Holdra, Földre, csillagra) ellenőrizték. Indítását követően négy és fél év múlva kezdődött meg az időjárási-meteorológiai rendszer kiépítése.
Jellemzői[szerkesztés]
A moszkvai Elektromechanikai Tudományos Kutatóintézetben (VNIIEM) épített Omega–1 típusú kísérleti meteorológiai műhold, mely a későbbi Metyeor műhold egyes rendszereinek kipróbálására szolgált.
1963. április 2-án a Kapusztyin Jar rakétakísérleti lőtérről a Majak–2 indítóállásából egy Koszmosz–2I (63SZ1) típusú hordozórakétával juttatták alacsony Föld körüli pályára. A 92,1 perces, 48,95 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya elemei: perigeuma 512 km, apogeuma 265 km volt. Tömege 500 kilogramm. Áramforrásai kémiai akkumulátorok és napelemtáblák voltak.
A hagyományos (földi, légi, tengeri) meteorológiai rendszerek mérései alapján nem lehet pontosan meghatározni (következtetések, statisztikák) az adott helyre vonatkozó tényleges időjárási viszonyokat.
A műholddal rádióeszközön keresztül tartották a kapcsolatot. A stabilizálást lendkerekek elektromotor mozgatásával, majd mágneses csillapítással biztosították. A rendszer háromtengelyű stabilitást biztosított a Föld központjára tájolva. A napelemek optimális (Napra irányuló) helyzetét elektromotorok segítségével automatikusan végezték. Kísérleti elemeit felhasználták a hasonló, későbbi műholdak alkalmazásánál.
1963. augusztus 29-én 137 nap után, földi parancsra belépett a légkörbe és megsemmisült.
Források[szerkesztés]
- Űrhajózási lexikon. Főszerk. Almár Iván. Budapest: Akadémiai – Zrínyi. 1981. ISBN 963 05 2348 5
További információk[szerkesztés]
- Koszmosz–14. nasa.gov. [2012. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 2.)
- Koszmosz–14. lib.cas.cz. [2013. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 7.)
