Koszmosz–14

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Koszmosz–14
КА Омега.jpg
Az Omega típusú kísérleti műhold

Ország  Szovjetunió
Típus kísérleti meteorológiai műhold
Rendeltetés berendezések technológiai tesztje
Küldetés
Indítás dátuma 1963. április 13. 11:02 GMT
Indítás helye Kapusztyin Jar, Majak–2 indítóállás
Hordozórakéta Koszmosz–2I
Visszatérés dátuma 1963. augusztus 29.
Élettartam 137 nap
Tömeg 500 kg
Energiaellátás vegyi és napelemes
Pályaelemek
Excentricitás 0,01353
Inklináció 48,95°
Periódus 92,1 perc

A Koszmosz–14 (oroszul: Космос–14) szovjet kísérleti meteorológiai műhold, amely a későbbi műholdakon használt berendezések tesztelését szolgált.

Küldetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első szovjet kísérleti meteorológiai műhold, a műholdas meteorológiai rendszer kiépítésének kísérleteire szolgált. Kutatási szolgálaton túl az energiaellátás stabilitását, a tájolás állandóságának biztosítását (Napra, Holdra, Földre, csillagra) ellenőrizték. Indítását követőn négy és fél év múlva kezdődött meg az időjárási-meteorológiai rendszer kiépítése.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A moszkvai Elektromechnaikai Tudományos Kutatóintézetben (VNIIEM) épített Omega–1 típusú kísérleti meteorológiai műhold, amely a későbbi Metyeor műhold egyes rendszereinek a kipróbálására szolgált.

1963. április 2-án a Kapusztyin Jar rakétakísérleti lőtérről a Majak–2 indítóállásából egy Koszmosz–2I (63SZ1) típusú hordozórakétával juttatták alacsony Föld körüli pályára. A 92,1 perces, 48,95 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya elemei: perigeuma 512 km, az apogeuma 265 km volt. Tömege 500 kilogramm. Áramforrásai kémiai akkumulátorok és napelemtáblák voltak.

A hagyományos (földi, légi, tengeri) meteorológiai rendszerek mérései alapján nem lehet pontosan meghatározni (következtetések, statisztikák) az adott helyre vonatkozó tényleges időjárási viszonyokat.

A műholddal rádióeszközön keresztül tartották a kapcsolatot. A stabilizálást lendkerekek elektromotor mozgatásával, majd mágneses csillapítással biztosították. A rendszer három tengelyű stabilitást biztosított a Föld központjára tájolva. A napelemek optimális (Napra irányuló) helyzetét elektromotorok segítségével automatikusan végezték. Kísérleti elemeit felhasználták a hasonló, későbbi műholdak alkalmazásánál.

1963. augusztus 29-én 137 nap után, földi parancsra belépett a légkörbe és megsemmisült.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]