Koszmosz–14

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Koszmosz–14
Az Omega típusú kísérleti műhold
Az Omega típusú kísérleti műhold

Ország  Szovjetunió
Gyártó Yuzhnoye Design Office
Típus kísérleti meteorológiai műhold
Rendeltetés berendezések technológiai tesztje
Küldetés
Indítás dátuma 1963. április 13. 11:02 GMT
Indítás helye Kapusztyin Jar, Majak–2 indítóállás
Hordozórakéta Koszmosz–2I
Visszatérés dátuma 1963. augusztus 29.
Élettartam 137 nap
Tömeg 500 kg
Energiaellátás vegyi és napelemes
Pályaelemek
Excentricitás 0,01353
Inklináció 48,95°
Periódus 92,1 perc
COSPAR azonosító 1963-010A
SCN 00567

A Koszmosz–14 (oroszul: Космос–14) szovjet kísérleti meteorológiai műhold, amely a későbbi műholdakon használt berendezések tesztelését szolgált.

Küldetés[szerkesztés]

Az első szovjet kísérleti meteorológiai műhold, a műholdas meteorológiai rendszer kiépítésének kísérleteire szolgált. Kutatási szolgálaton túl az energiaellátás stabilitását, a tájolás állandóságának biztosítását (Napra, Holdra, Földre, csillagra) ellenőrizték. Indítását követőn négy és fél év múlva kezdődött meg az időjárási-meteorológiai rendszer kiépítése.

Jellemzői[szerkesztés]

A moszkvai Elektromechnaikai Tudományos Kutatóintézetben (VNIIEM) épített Omega–1 típusú kísérleti meteorológiai műhold, amely a későbbi Metyeor műhold egyes rendszereinek a kipróbálására szolgált.

1963. április 2-án a Kapusztyin Jar rakétakísérleti lőtérről a Majak–2 indítóállásából egy Koszmosz–2I (63SZ1) típusú hordozórakétával juttatták alacsony Föld körüli pályára. A 92,1 perces, 48,95 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya elemei: perigeuma 512 km, az apogeuma 265 km volt. Tömege 500 kilogramm. Áramforrásai kémiai akkumulátorok és napelemtáblák voltak.

A hagyományos (földi, légi, tengeri) meteorológiai rendszerek mérései alapján nem lehet pontosan meghatározni (következtetések, statisztikák) az adott helyre vonatkozó tényleges időjárási viszonyokat.

A műholddal rádióeszközön keresztül tartották a kapcsolatot. A stabilizálást lendkerekek elektromotor mozgatásával, majd mágneses csillapítással biztosították. A rendszer három tengelyű stabilitást biztosított a Föld központjára tájolva. A napelemek optimális (Napra irányuló) helyzetét elektromotorok segítségével automatikusan végezték. Kísérleti elemeit felhasználták a hasonló, későbbi műholdak alkalmazásánál.

1963. augusztus 29-én 137 nap után, földi parancsra belépett a légkörbe és megsemmisült.

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]