Koszmosz–220

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Koszmosz–220
Típus Tsiklon
Indítás dátuma 1968. május 7.
Indítás helye Pleszeck űrrepülőtér, 132. indítóállás
Hordozórakéta Koszmosz–3M
COSPAR azonosító1968-040A
SCN03229

A Koszmosz–220 (oroszul: Космос 220) a Koszmosz műhold a szovjet műszeres mesterséges műhold-sorozat tagja. Navigációs műhold, a szolgálati rendszer első kísérleti űreszköze.

Küldetés[szerkesztés]

Ciklon (oroszul: Циклон) szovjet műholdas navigációs rendszer. A rendszert az 1950-es években tervezték meg, 1962-ben hagyták jóvá a kivitelezés megkezdését. 1967-től 1978-ig 31 űreszközt állítottak pályára Kapusztyin Jar, illetve Pleszeck űrrepülőtérről. Modernizált típusa 1971-től került alkalmazására.

A műhold elsődleges feladata a tengeralattjárók helyzetének pontos meghatározása, az elhelyezett rakéták pályaadatainak meghatározásával növelve a találati pontosságot. Összehangolni a felszíni hajók (katonai és polgári), a tengeralattjárók, a hadászati repülőgépek pozícióit, alkalmazásuk hatékonyságát segíteni.

Jellemzői[szerkesztés]

Üzemeltetője az MO minisztérium (oroszul: Министерство обороны (МО) СССР).

1968. május 7-én a Pleszeck űrrepülőtérről egy Kosmos-3M (11K65M) segítségével indították magas Föld körüli (HEO = High-Earth Orbit) körpályára. Az orbitális egység alappályája 99,15 perces, 71,4 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 675 kilométer, az apogeuma 760 kilométer volt. Hasznos 775 kilogramm.

Az orbitális egység pályáját 8 alkalommal korrigálták, legutóbb 2009. január 1-jén. Átlagos pályaelemek 99,85 perces, 74,03 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 628 kilométer, az apogeuma 684 kilométer volt.

A Koszmosz–192 programját folytatta. Műszerezettsége: általános fedélzeti egység (földi ellenőrzés-beállítás; adatok fogadása-továbbítása; hűtőrendszer automatikája, kémiai akkumulátorok) doppler navigációs egység; Sirius rádióegység; jeladó-jelfogó antenna; Konus-4 körsugárzó antenna; Kvant-L antenna. Az első kísérletbe 680 hajóegységet vontak be, a mérési eredmények 3 kilométeres pontatlanságot rögzítettek. 1969-től a mérési pontosság 100 méteres tűréshatáron belül volt. 1974-től 2 méteres pontosságot sikerült állandósítani.

Az űreszköz hengeres testének átmérője 2 méter, magassága 2,035 méter. Felületére építették a napelemlapokat, hőmérséklet érzékelőket. A sorozat felépítését, szerkezetét, alapvető fedélzeti rendszereit tekintve egységesített, szabványosított tudományos-kutató űreszköz. Áramforrása kémiai, illetve a felületét burkoló napelemek energia hasznosításának kombinációja (kémiai akkumulátorok, napelemes energiaellátás – földárnyékban puffer-akkumulátorokkal). Tájolása háromtengelyes Föld-központú, passzív rendszer.

Szolgálati ideje ismeretlen.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Elődje:
Koszmosz–219

Koszmosz-program
1968

Utódja:
Koszmosz–221