Kesztyűs Loránd

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Kesztyűs Loránd
Született 1915. április 11.
Sarkad
Elhunyt1979. augusztus 17. (64 évesen)
Debrecen
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása orvos,
immunológus,
patofiziológus,
egyetemi oktató

Sarkadi Kesztyűs Lóránd Andor[1] (Sarkad, 1915. április 11.Debrecen, 1979. augusztus 17.) orvos, immunológus, patofiziológus, az orvostudomány kandidátusa (1952) és doktora (1965), a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Úttörő szerepet játszott az immunológia tudományának magyarországi önállósodásában, legjelentősebb vizsgálatai az idegrendszer és az immunrendszer közötti élettani viszony tisztázására irányultak. Szintén jelentős volt tudományszervezői munkássága, a három évtizeden keresztül (1948–1979) általa vezetett debreceni egyetemi kórélettani intézet a magyarországi immunológiai kutatások központjává vált.

Életútja[szerkesztés]

Orvosi oklevelét 1938-ban szerezte meg a debreceni Tisza István Tudományegyetemen, de már tanulmányai alatt, 1933-tól az élettani és általános kórtani intézetben dolgozott, előbb externistaként, majd 1935-től fizetéstelen gyakornokkként. Oklevele megszerzését követően az intézetben maradt mint díjas gyakornok, később fizetéstelen tanársegéd, az 1942-ig tartó négyéves időszakban belföldi tudományos kutatási ösztöndíjasként. 1942–1943-ban a Collegium Hungaricum ösztöndijával a berlini Humboldt Egyetemen végzett farmakológiai kutatásokat. Visszatérését követően első tanársegéddé nevezték ki debreceni anyaintézetében.

1944–1945-ben átmenetileg tiszaroffi körorvosként tevékenykedett, majd visszatért a debreceni egyetemre, ahol 1947–1948-ban az élettani és általános kórtani intézet igazgatóhelyettese, 1948-tól haláláig a kórélettani intézet igazgatója volt. Ugyancsak 1948-ban nevezték ki az általános kórtan és gyógytan nyilvános rendkívüli, 1950-ben nyilvános rendes tanárává, de egyetemi tanári pályafutása alatt előadásokat tartott az immunológia, orvosbiológia és orvosi mikrobiológia tárgyköréből is. 1950–1951-ben az orvostudományi kar, 1951–1952-ben az önállósult Debreceni Orvostudományi Egyetem (DOTE) dékánja volt, 1959–1963-ban, majd 1967–1973-ban pedig a DOTE rektori tisztét is ellátta. 1962 és 1978 között az Űrkutatási Kormánybizottság orvosbiológiai szakbizottságának tagjaként tevékenykedett.

Munkássága[szerkesztés]

Pályája elején Went István munkatársaként az antihormonok – a hormonok hatását gátló antitestek – kutatásával foglalkozott, ennek során egyes hormonokat (pl. tiroxin, adrenalin) és biogén aminokat (pl. hisztamin) fehérjékhez kapcsolva sikerrel állítottak elő immunizáló hatású, allergiás megbetegedések kezelésére alkalmas gyógykészítményeket (pl. Antallerg). Az 1940-es években a hidrogénátvivő szerepű flavinenzimek (pl. sárga légzőferment) antigéntulajdonságait vizsgálta, azaz arra kereste a választ, milyen szerepet játszanak a szervezet immunválaszainak kiváltásában. Ezen kutatásai az enzimellenes antitestek előállítására irányuló legelső hazai kísérletek alapjául szolgáltak.

Pályája későbbi szakaszában behatóan vizsgálta a központi, illetve a környéki idegrendszer és az immunitás közötti viszony természetét, az izomfehérjék (aktin, miozin stb.) és a nyálelválasztás antigenitását (immunológiai jelentőségét) és élettani szerepét. E témára vonatkozó, 1967-ben megjelent összefoglaló művében a korábbi – Pavlov nevével fémjelzett – neurobiológiai felfogással szemben rámutatott arra, hogy az idegrendszer nem játszik szerepet sem az antitestek termelődésében és működésében, sem az anafilaxiás sokk – a szervezet allergiás vagy túlérzékenységi reakciói (pl. Arthus- vagy Schwartzmann-jelenség) – kialakulásában. Első akadémiai székfoglalóját is e témában tartotta meg 1968-ban (A Schwartzmann-jelenség patomechanizmusának vizsgálata).

Élete vége felé az emberi immunitásra vonatkozó vizsgálatait egyre inkább általános immun-biokémiai kutatásai váltották fel. A gerincesek immunrendszerét tanulmányozva behatóan foglalkozott a hipotermia (kritikus testhőmérséklet-csökkenés) hatásával, a sokkot kiváltó és kísérő fiziológiai folyamatokkal, a szöveti anyagcseretermékek felszaporodásával. Magyarországon elsőként végzett az immunsejtreceptorok működésére, valamint az antitest-aktivitással rendelkező fehérjék, az immunglobulinok fragmentumainak biológiai, élettani szerepére vonatkozó kutatásokat. Akadémiai rendes taggá választását követően, 1977-ben A nyúl IgG fragmentumainak biológiai jelentősége címen tartotta meg akadémiai székfoglalóját.

A debreceni kórélettani intézet Kesztyűs vezetése alatt (1948–1979) a kísérletes immunológia magyarországi bázisintézményévé vált. Emellett közreműködött több tudományos társaság megalapításában (Magyar Immunológiai Társaság, Magyar Allergológiai Társaság). Szakpublikációs tevékenysége mellett jelentős, több kiadást megért kórélettani tankönyvek írása és szerkesztése fűződik a nevéhez.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

1967-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1976-tól rendes tagja volt, 1975 és 1979 között az Orvosi Tudományok Osztályának alelnöki tisztét töltötte be. Számos hazai szakmai társaság vezetésében vett részt: 1951-ben a Magyar Élettani Társaság elnöke, 1966-tól 1970-ig a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségének (MOTESZ) alelnöke, 1971 és 1978 között a Magyar Immunológiai Társaság alapító elnöke, 1972-től haláláig a Magyar Allergológiai Társaság alelnöke volt.

Tudományos és orvosi munkásságáért 1973-ban Semmelweis-, 1977-ben Went István-emlékérmet vehetett át. 1978-ban Állami Díjat kapott a hazai immunológiai kutatások megteremtése, fejlesztése és szervezése terén végzett munkájáért, valamint kiemelkedő oktató-nevelő tevékenységéért.

Emlékezete[szerkesztés]

1981-ben a Magyar Immunológiai Társaság megalapította a Kesztyűs Loránd-emlékérmet 1981-től, amelyet háromévente adományoznak az immunológia, immunbiológia területén kimagasló munkásságú magyar kutatóknak.

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum szoporparkjában 2008 júniusában avatták fel mellszobrát, Györfi Sándor alkotását.[1]

Főbb művei[szerkesztés]

  • A pavlovi nervizmus az immunbiológiában. in: MTA Biológiai és Orvosi Tudományok Osztályának Közleményei 1954. 43–61.
  • Az idegrendszer szerepének vizsgálata néhány, bőrön lefolyó reakcióban. in: MTA Biológiai és Orvosi Tudományok Osztályának Közleményei 1956.
  • Allergia: Belgyógyászati klinikai és kórélettani tanulmány. Budapest, Medicina, 1961, 344 p. (Fornet Bélával)
  • A kórélettan tankönyve. Budapest, Medicina, 1963, 587 p. (Sós Józseffel)
  • Immunität und Nervensystem. Budapest, Akadémiai, 1967, 159 p.
  • Kórélettan. Budapest, Medicina, 1975, 762 p.
  • Kórélettani gyakorlatok: Egyetemi segédtankönyv. Szerk. Kesztyűs Loránd. Budapest, Medicina, 1979, 305 p.
  • Kórélettan. Budapest, Medicina, 1982, 686 p. (Hársing Lászlóval)

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Könyvei és publikációi Kesztyüs vagy Kesztyűs név alatt jelentek meg, az életrajzi lexikonok azonban jellemzően Kesztyűs Loránd néven ismertetik.

Felhasznált forrás[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Karmazsin László: Kesztyűs Loránd. in: Orvosi Hetilap 1979.
  • Lissák Kálmán: Kesztyűs Loránd. in: Magyar Tudomány 1980.
  • Csaba Béla: Dr. Kesztyűs Loránd (1915–1979). Debrecen, Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, 2004, 96 p.

Egyéb információk[szerkesztés]