Karizmatikus mozgalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Szentháromság-szimbólum egy középkori kódex lapján (1210), Sancta Trinitas a legtöbb keresztény felekezet tanítása szerint a három isteni személy (Atya, Fiú, Szentlélek)

Karizmatikus mozgalom minden olyan Szentháromságot valló keresztény közösség, melynek lelkületében a Szentlélek és adományai (karizmái[1]) nagyobb hangsúlyt kapnak.

Mint vallásfenomenológiai terminus a mai kereszténységben: a Bibliában (Újszövetség) szereplő szellemi (pneumatikus) ajándékok (például gyógyítás, glosszolália, prófétálás stb.) kontinuitását valló közösségek tagjai. A karizmatikus (karizmával rendelkező) mozgalom tagjai úgy vélik: ma is lehetséges a karizmák gyakorlása, mi több, ezek jelenléte jele a kereszténység posztmodern megújulásának. A mozgalom pánkeresztény jellegzetességeket mutat, egyben túlmutat az ökumenikus mozgalom ismeretkritikáján, tagságuk zöme a felekezeti kereteken túl, a hitben újra egyesülő kereszténységet vizionál.

Aki a nyomomba lép, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek, ő majd Szentlélekkel keresztel benneteket.
– Mk 1,7-8[2]

A karizmatikus mozgalmaknak sok változata van, általában nincs alapítójuk. Az 1950-es években az Amerikai Egyesült Államokban, Hollandiában és Angliában kezdődött protestáns, részben pünkösdista csoportokban. A katolikus karizmatikus megújulás 1967-ben indult.

Szokás megkülönböztetni a pünkösdi és a karizmatikus mozgalmat (például a Katolikus karizmatikus megújulás) – ebben az értelemben a karizmatikusság a korábbi pünkösdi gyülekezetek egyes gyakorlatának átvételét jelenti a már létező protestáns illetve katolikus egyházakban. A legtöbb karizmatikus továbbra is az addigi egyházában folytatja hitéletét.

Jegyzetek[szerkesztés]

Forrás[szerkesztés]

Lásd még[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]