Királyok völgye 42

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(KV42 szócikkből átirányítva)
Királyok völgye 42
Meritré-Hatsepszut és
Szennofer temetkezési helye
ElhelyezkedésKirályok völgye, keleti völgy
Felfedezés dátuma1899
FeltártaVictor Loret
Howard Carter
Előző
Következő
KV41
KV43
Királyok völgye 42 (Egyiptom)
Királyok völgye 42
Királyok völgye 42
Pozíció Egyiptom térképén
é. sz. 25° 45′ 00″, k. h. 32° 36′ 52″
A Wikimédia Commons tartalmaz Királyok völgye 42 témájú médiaállományokat.
A sír izometrikus képe, alaprajza és oldalnézeti metszete egy 3D-modell alapján

A Királyok völgye 42 (KV42) egy egyiptomi sír a Királyok völgye keleti völgyében, a délnyugati vádi nyugati ágában. A XVIII. dinasztia idején élt Meritré-Hatsepszut királyné, III. Thotmesz felesége számára épült, de sosem temették ide. Később Szennofer, Théba polgármestere használta fel családi temetkezéséhez II. Amenhotep uralkodása idején. Victor Loret fedezte fel 1899-ben,[1] feltárását Howard Carter kezdte meg, aki 1900. december 9-én lépett be először a sírba.

Leírása[szerkesztés]

A sír hajlított tengelyű, hossza 58,18 m, teljes területe 184,77 m². Meredek lépcső vezet le a sírba, ez egy lejtős folyosóban folytatódik, majd újabb meredek lépcső, amit egy kamra követ. A sír tengelye itt 90°-ban balra elfordul, és egy újabb folyosóban folytatódik, ebből nyílik a kártus alaprajzú sírkamra, melyből jobbra egy mellékkamra nyílik. A sírkamra két oszlopa közül az elülső törött. A sír nagyrészt díszítetlen, csak a sírkamrában látható heker-fríz, valamint csillagmintás, befejezetlen mennyezet.[1] A sírkamrában befejezetlen, nem használt négyszögletes kvarcitszarkofág áll.[2]

Carter számára eredetileg nem volt világos, kinek a számára épült a sír. A korabeli magánsíroknál nagyobb mérete és a kártus formájú sírkamra királyi családtagra vall, a rituális akna hiánya azonban arra utal, nem fáraó sírjának épült. Az alaprajz azt sugallja, későbbi, mint III. Thotmesz sírja, a Királyok völgye 34. Temetkezési kellékek töredékein Szennofer thébai polgármester, felesége, Szenetnei, valamint Baketré „királyi ékszer” (nemes hölgyek egyik címe) neve állt.[2] Szenetnei kanópuszedényeit Carter 1901-ben egy az egyben megtalálta.[3] Ennek alapján feltételezte, hogy a sír Szennofer és családja számára készült; tudjuk azonban, hogy a polgármester számára másik sír épült, a TT96, és valószínűleg itt is temették el. Catharine Roehrig feltételezte, hogy Szenetnei testét temették itt újra, talán a XXII. dinasztia idején, miután előzőleg máshol volt eltemetve.[3] 1921 januárjában Carter megtalálta az építési lerakatot a sír bejáratánál, ezek alapján biztonsággal eldönthető, hogy a KV42 Meritré-Hatsepszut számára készült, még férje, III. Thotmesz uralkodása idején, de nem fejezték be. A fia, II. Amenhotep uralkodása alatt elhunyt királynét pedig Amenhotep sírjába, a KV35-be temették.[4] Szennofer, Szenetnai és Baketré ezután, II. Amenhotep uralkodása alatt használhatták fel a sírt, vagy pedig máshol történt temetkezésük után ide szállították át őket.[1]

A sír bejáratánál egy graffito tanúsítja, hogy „a nyár 3. havának 23. napján a nekropolisz munkáscsapata megkezdte a munkát ezen a síron, mikor Butehamon írnok a városba ment, hogy lássa az északi tábornok érkezését”.[4] Ez arra a folyamatra utalhat, melynek során a harmadik átmeneti kori főpapok és uralkodók felnyitották a régi sírokat, részben az ott lévőknek a sírrablóktól biztos helyen történő újratemetése, részben viszont a velük eltemetett kincsek újrahasznosítása miatt.[5]

A sírt már az ókorban kifosztották, és áradás is kárt tett benne.[1]

Források[szerkesztés]

  1. a b c d KV 42 (Hatshepsut-Meryet-Ra). [2016. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. június 20.)
  2. a b Nicholas Reeves – Richard H. Wilkinson: The Complete Valley of the Kings (Thames & Hudson, 1996), p.102
  3. a b M. Eaton-Krauss, The Fate of Sennefer and Senetnay at Karnak Temple and in the Valley of the Kings, The Journal of Egyptian Archaeology, Vol. 85 (1999), pp. 113-129, URL: https://www.jstor.org/stable/3822430
  4. a b Reeves & Wilkinson, p.103
  5. Reeves & Wilkinson, p.205

Külső hivatkozások[szerkesztés]