Közösségi védjegy

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A BPHH székháza Alicantéban, a tenger felől nézve.

A közösségi védjegy (angolul Community trade mark, röviden CTM) olyan védjegy, amelynek oltalma az Európai Unió minden tagállamában egységesen fennáll (jelenleg 27 állam). Olyan jogi eszköz az Európai Unióban, amely megkönnyíti az áruk és a szolgáltatások tagállamok közötti szabad áramlását, ennél fogva lényeges szerepet tölt be az egységes belső piac működésében. A közösségi védjegyrendszert az alicantei (Spanyolország) székhelyű Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (BPHH) működteti. Közösségi védjegybejelentéseket kizárólag a BPHH-nál lehet tenni, közvetlenül vagy a Szellemi Tulajdon Világszervezete genfi Nemzetközi Irodája útján. (A nemzeti szabadalmi hivatalok csak továbbítják a hozzájuk benyújtott közösségi védjegybejelentéseketa BPHH-hoz). A BPHH közösségi védjegybejelentéseket 1996. április 1-je óta fogad.

A közösségi védjegyrendelet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közösségi védjegyről a közösségi jog részét képező jogszabály, az Európai Unió Tanácsának a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20-i 40/94/EK tanácsi rendelete rendelkezik. (A "közösségi védjegytörvény" kifejezés ezért pontatlan.) Mivel ezt a jogszabályt több alkalommal jelentősen módosították, ezért az áttekinthetőség és érthetőség érdekében ezt a redeletet a Tanács 2009. február 26-i, a közösségi védjegyről szóló 207/2009/EK rendelete ismételten kodifikálta.
A közösségi védjegyrendelet (rövidítve KVR) szupranacionális (nemzetek feletti) jog, ezért a tagállamokban közvetlenül irányadó anélkül, hogy a nemzeti törvényhozások nemzeti jogként ratifikálták volna.
Vannak olyan kérdések, amelyek rendezését a KVR a nemzeti jogokra bízza (pl. a közösségi védjegybíróságok kijelölése). Ezekben az ú.n. interfész-kérdésekben a nemzeti jogok, így Magyarországon a védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

A közösségi védjegyrendszer főbb elvei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közösségi védjegy intézményét nem azért alakították ki, hogy azzal váltsák fel és így megszüntessék a nemzeti védjegyrendszereket. Éppen ellenkezőleg, a közösségi védjegy és a tagállamonként külön-külön fennálló oltalmi rendszerek párhuzamos működése, együttélése teszi lehetővé, hogy a védjegyjogosultak eltérő igényeinek a különböző rendszerek jobban eleget tudjanak tenni.


A közösségi védjegyredszer főbb elvei a következők:
  • az egységesség, (A közösségi védjegy egységessége azt jelenti, hogy az oltalmat nem lehet megosztani területi alapon; egy közösségi védjegy oltalma valamennyi tagállamra kiterjed)
  • az autonómia (a közösségi védjeggyel összefüggő kérdéseket kizárólag a közösségi jog - elsősorban a közösségi védjegyrendelet) - szabályozza.
  • az együttélés (a közösségi védjegyrendszer a tagállami védjegyrendszerekkel párhuzamosan áll fenn és működik).

Magyarország és a közösségi védjegyoltalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történt 2004. május 1-jei hatályú csatlakozása nem jelenti azt, hogy a Magyarországon lajstromozott védjegyek oltalma automatikusan kiterjedne az Európai Unióra is. Az oltalomszerzés érdekében új közösségi védjegybejelentést kell tenni.

A csatlakozás másik oldalról azzal járt, hogy a csatlakozás óta valamennyi, akár a csatlakozás előtt, akár ezután bejelentett közösségi védjegy oltalma (lajstromozása esetén) Magyarországra 2004. május 1-jétől automatikusan kiterjed.

A közösségi védjegy előnyei és hátrányai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előnyök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közösségi védjegy intézménye lehetővé teszi, hogy egyetlen bejelentéssel és egységes eljárással az Európai Unió összes tagállamának területére nézve védjegyoltalmat lehessen szerezni. A létrejött oltalom az összes tagállamban egységesen áll fenn, azt területi alapon megosztani nem lehet. Amennyiben a közösségi védjegy oltalma megszűnik, akkor ez valamennyi tagállam tekintetében egységesen következik be. A közösségi védjegy lajstromozására irányuló eljárás, valamint annak költségei kedvezőbbek, mintha a bejelentő az oltalmat - nemzeti vagy nemzetközi úton - több tagállamban kívánná megszerezni. A meglévő oltalom fenntartását célzó tevékenység (védjegyhasználat, megújítás) feltételei is kedvezőbbek, ha nem minden egyes érintett országban külön-külön történik a védjegybejelentés.

Hátrányok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ugyanakkor hátrányok is származhatnak a közösségi védjegy egységes jellegéből. Az egész közösségi védjegybejelentést el kell utasítani, ha olyan feltétlen kizáró ok merül fel, amely kizárólag egyetlen tagállam tekintetében áll fenn. Hasonló okból már oltalom alatt álló, lajstromozott közösségi védjegy utólagos megszüntetésére is sor kerülhet azzal, hogy ilyenkor szintén a teljes oltalom megszűnik, még akkor is, ha az adott, lajstromozást gátló ok csak egy tagállam tekintetében áll fenn. Ilyen esetekben különösen hasznos lehet, hogy a közösségi védjegy és a tagállami védjegyrendszerek között "szabad az átjárás", azaz lehetőség van arra, hogy az elutasított közösségi védjegybejelentést vagy megszüntetett közösségi védjegyet nemzeti védjegybejelentéssé alakítsák át.

A közösségi védjegyeljárások nyelvi kérdései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közösségi védjegyről szóló rendelet a nyelvek használatáról a 115. cikkében a következőket rendeli:

"Nyelvek
(1) A közösségi védjegybejelentést az Európai Közösség hivatalos nyelveinek egyikén kell benyújtani.
(2) A Hivatal nyelvei az angol, a francia, a német, az olasz és a spanyol.
(3) A bejelentőnek meg kell jelölnie a Hivatal nyelvei közül egy második nyelvet, amelynek használatát a felszólalási, a megszűnés megállapítására irányuló, illetve a törlési eljárás lehetséges nyelveként elfogadja.
Ha a bejelentést nem a Hivatal nyelveinek egyikén nyújtották be, a Hivatal gondoskodik a 26. cikk (1) bekezdésének megfelelő bejelentésnek a bejelentő által megjelölt nyelvre történő lefordíttatásáról.
(4) Ha a közösségi védjegy bejelentője egyedül vesz félként részt a Hivatal előtt folyó eljárásban, az eljárás nyelve az a nyelv lesz, amelyen a közösségi védjegybejelentést benyújtották. Ha a bejelentés nem a Hivatal nyelveinek egyikén készült, a Hivatal az írásbeli közléseket a bejelentőhöz az utóbbi által a bejelentésben megjelölt második nyelven teszi meg.
(5) A felszólalást, a megszűnés megállapítására irányuló, illetve a törlési kérelmet a Hivatal nyelveinek egyikén kell benyújtani.
(6) Ha az a nyelv, amelyen – az (5) bekezdésnek megfelelően – a felszólalást, illetve a megszűnés megállapítására irányuló vagy a törlési kérelmet benyújtják, azonos azzal, amelyen a védjegybejelentést benyújtották, vagy amelyet a bejelentésben második nyelvként megjelöltek, az eljárás nyelve ez a nyelv lesz.
Ha az a nyelv, amelyen – az (5) bekezdésnek megfelelően – a felszólalást, illetve a megszűnés megállapítására irányuló vagy a törlési kérelmet benyújtják, nem azonos azzal, amelyen a védjegybejelentést benyújtották, vagy amelyet a bejelentésben második nyelvként megjelöltek, a felszólalást benyújtó, illetve a megszűnés megállapítását vagy a törlést kérő félnek saját költségén kell elkészíttetnie a felszólalás vagy a kérelem fordítását arra a nyelvre, amelyen – feltéve, hogy a Hivatal nyelveinek egyike – a védjegybejelentést benyújtották, vagy amelyet a bejelentésben második nyelvként megjelöltek. A fordítást a végrehajtási rendeletben megjelölt határidőn belül kell benyújtani. Az eljárás nyelve az a nyelv lesz, amelyre a felszólalást vagy a kérelmet lefordították."

A közösségi védjegyrendszer kapcsolata a madridi rendszerrel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2004. október 1-je óta az Európai Közösség részese a Madridi Jegyzőkönyvnek (és ezen keresztül a madridi rendszernek). Ennek következtében közösségi védjegyre alapítva is lehet nemzetközi védjegybejelentést tenni, és a nemzetközi védjegybejelentésben az Európai Közösséget is meg lehet jelölni.

Átalakítás (konverzió) és szenioritás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az együttélés elvéből fakad, hogy a két oltalmi rendszer - a közösségi és a tagállami - között bizonyos esetekben átjárhatóság van. A közösségi védjegyrendelet lehetővé teszi a közösségi oltalomból a nemzeti védjegyoltalommá való kedvezményes átalakítást, másrészt a korábbi nemzeti védjegy elsőbbségi napja feljegyezhető a közösségi védjegy lajstromába, ezzel biztosítva a közösségi védjegy jogosultja számára, hogy korábbi nemzeti jogát a közösségi védjegyre "átvigye".

Az átalakítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közösségi védjegybejelentés elutasításának vagy a közösségi védjegy oltalma megszüntetésének esetén a közösségi védjegy jogosulttja kérheti a közösségi védjegybejelentés illetve a közösségi védjegy átalakítását (konverzióját)egy vagy több nemzeti védjegybejelentéssé azokban az uniós tagállamokban, amelyekben az elutasítás vagy a megszüntetés oka nem áll fenn. Az átalakítás nagy előnye az, hogy az átalakítás utáni nemzeti védjegybejelentés bejeletési napja nem a tényleges bejeletési nap, hanem a közösségi védjegybejelentés eredeti bejelentési napja lesz és az egyéb elsőbbségek is megmaradnak. (A védjegybejelentés elutasítáa vagy a közösségi védjegyoltalom megszüntetése egyébként azzal járna, hogy az elsőbbség is elvész. Az átalakítás megakadályozza, hogy a védjegybejeletés elutasításáról vagy a védjgyoltalom megszütetéséről tudomást szerző más személy megelőzze az elutasított védjegybejelentés illetve a megszűnt oltalmú védjegy jogosultját az ismételt bejelentésben.
Magyarország tekintetében további előnyt jelent, hogy az átalakítás nyomán keletkezett védjegybejelentés díjkedvezményben részesül. Ha pedig a konverzió lajstromozott közösségi védjegyen alapszik, akkor a magyarországi oltalom egyszerűsített eljárással - vagyis az átalakítási kérelem érdemi vizsgálata nélkül - biztosítható. A díjkedvezmény mértéke - attól függően, hogy a konverzió közösségi védjegybejelentésen vagy közösségi védjegyen alapul-e - a nemzeti úton tett védjegybejelentés díjához képest 30%-a illetve a fele.

A szenioritás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ha a közösségi védegybejelentés jogosultjának már van azonos megjelölésre, azonos árujegyzékkel korábbi nemzeti (vagy nemzetközi) védjegye, kérhti, hogy a BPHH ezt a korábbi napot (szenioritás) tüntesse fel a közösségi védjegy lajstromában. Ha bármelyik feltétel hiányzik, a szenioritás nem illeti meg a jogosultat.
A szenioritás birtokában a jogosult dönthet úgy, hogy a párhuzamos oltalmat nem tartja fenn és a nemzeti védjegyének oltalmát nem újítja meg (és ezzel megtakarítja a megújítás díját).

A közösségi védjegyrendszer kiterjesztése az új tagállamok területére[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az Európai Unió 2004-ben történt bővítése eredményeként a közösségi védjegyrendszer kiterjedt az új tagállamok területére is. Ez azonban számos kérdést vetett fel, elsősorban az új tagállamok területén oltalmat élvező védjegyek és a kiterjesztett közösségi védjegyek esetleges konfliktusai kapcsán. A rendezőelv szerint a korábbi - új tagállamban oltalmat élvező - védjegy alapján nem lehet megtámadni a kiterjesztett közösségi védjegyet, azonban lehet kérni a közösségi védjegy használatának megtiltását az érintett új tagállam területére nézve.
  • A fentiekhez hasonlóan, amennyiben a kiterjesztett közösségi védjegy olyan feltétlen kizáró okba ütközik - például nincs megkülönböztető képessége az új tagállam hivatalos nyelvén - , amely kizárólag az új tagállam tekintetében áll fenn, akkor sem lehet kezdeményezni a közösségi védjegy megszüntetését, viszont lehet kérni a használatának megtiltását (Magyarország esetében ilyen eljárást a Fővárosi Bíróságnál lehet indítani.)
  • Az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően az új tagállamra nézve is lehet kérni a közösségi védjegybejelentés vagy védjegy átalakítását az eredeti bejelentési nap megőrzése mellett, azonban - például Magyarország tekintetében - az átalakított közösségi védjegy alapján nem lehet annál korábbi jogot érvényesíteni, mint a csatlakozás napja (tehát 2004. május 1.).

Közösségi védjegybíróságok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Európai Unió egyes tagállamaiban közösségi védjegybíróságok működnek, amelyek kizárólagos joghatósággal rendelkeznek meghatározott, pl. védjegybitorlási ügyekben. A közösségi védjegybíróság Magyarországon az 1997. évi XI. törvény (Vt.) 76/H § (1) bekezdése szerint a Fővárosi Bíróság, amelynek határozatai ellen a Vt. 76/H § (2) bekezdése szerint a Fővárosi Ítélőtáblához való fellebbezésnek van helye. A törlési, illetve oltalommegszüntetési ügyekben (beleértve a viszontkereset elbírálását) a közösségi védjegybíróság hatásköre a közösségi védjegyrendelet 96. cikk (5) bekezdése értelmében valamennyi tagállamra kiterjed és az ilyen ítélet hatálya valamennyi tagállamra kiterjed. A közösségi védjegyrendelet 94. cikk (2) bekezdése szerint viszont védjegybitorlási ügyekben az ítélet hatálya csak az abban a tagállamban elkövetett védjegybitorlási cselekményekre terjed ki, ahol a bíróság székhelye van. Így pl. a Franciaországban elkövetett védjegybitorlás szankcionálására csak a Franciaországban működő közösségi védjegybíróságoknak van hatásköre.

Kizárólagos joghatóság közösségi védjegyügyekben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közösségi védjegyrendelet 92. cikke szerint a közösségi védjegy-bíróság kizárólagos hatáskörébe tartoznak

  • a közösségi védjegy bitorlásával összefüggő ügyek,
  • kártérítés a közösségi védjegybejelentés meghirdetését követő egyes cselekmények miatt (tehát a közösségi védjegy bejegyzése előtti időben elkövetett események),
  • a közösségi védjegy törlésének vagy oltalmának megszüntetésére irányuló viszontkereset.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
  • Dr. Vida Sándor: Közösségi védjegy - jogérvényesítés
  • A Tanács 207/2009/EK rendelete (2009. február 26.) a közösségi védjegyről (kodifikált változat) (EGT-vonatkozású szöveg) [Hivatalos Lap L 78., 2009.3.24.].

Magyar nyelvű szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Csiky Péter: A közösségi védjegyrendszer magyarországi hatályosulásának eddigi tapasztalatai ; Fehér könyv a szellemi tulajdon védelméről 2006, MSZH - MSZTT, Budapest, 197-205. pp.
  • Csiky Péter : A közösségi és a nemzeti védjegyrendszer: „viszony vagy viszály”?  ; Fehér könyv a szellemi tulajdon védelméről 2008 – 2009. MSZH - MSZTT, Budapest, 155-162. pp.
  • Ficsor Mihály: Védjegyjogunk és az európai integráció. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 1997. 8. sz.
  • Gonda Imre: A közösségi és tagállami védjegyjog kapcsolata az Európai Unióban. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 109. évf., 2. sz., 2004, április, 31. p.
  • Klauber Zsófia: A közösségi védjegy lajstromozási gyakorlatának egyes kérdéseiről. Védjegyvilág, 2006. (XVI. évfolyam) 3. sz. 38-43. pp.
  • Munkácsi Péter: A közismert és jó hírű védjegyek az Európai Bíróság "General Motors Corporation v. Yplon SA ("Chevy")" döntése tükrében. http://www.hpo.hu/ipsz/200004/jogeset.htm
  • Stadler Johanna: A nyelvhasználati szabályok a közösségi és az európai iparjogvédelmi rendszerekben. Fehér könyv a szellemi tulajdon védelméről 2005, MSZH - MSZTT, Budapest, 105-123. pp.
  • Szigeti Éva: Az Európai Bíróság és az OHIM egyes döntéseinek elemzése és azok hatása a magyar védjegyjogi gyakorlatra. Iparjogvédelmi és szerzői jogi szemle, 2. (112.) évf. 1. különszám, 2007. május, 54–69. pp.
  • Vida Sándor : Közösségi védjegyjog és a közösségi védjegy Magyarországon ; Fehér könyv a szellemi tulajdon védelméről 2005, MSZH - MSZTT, Budapest, 73-83. pp.
  • Vida Sándor: Az Európai Bíróság védjegyjogi gyakorlata. (monográfia; Miskolc, 2006.)
  • Vida Sándor: Az Európai Bíróság gyakorlatának hatása a magyar védjegyjogra. Iparjogvédelmi és szerzői jogi szemle, 2. (112.) évf. 5. szám, 2007. október , pp. 52 – 57

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]