Közönséges tintahal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Közönséges tintahal
Akváriumi példány
Akváriumi példány
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Alország: Valódi szövetes állatok (Eumetazoa)
Csoport: Kétoldali szimmetriájúak (Bilateria)
Főtörzs: Tapogatós–csillókoszorús állatok (Lophotrochozoa)
Törzs: Puhatestűek (Mollusca)
Osztály: Fejlábúak (Cephalopoda)
Alosztály: Tintahalalakúak (Coleoidea)
Öregrend: Tízkarú polipok (Decapodiformes)
Rend: Tintahalak (Sepiida)
Család: Törpeszépiák (Sepiidae)
Nem: Sepia
Linnaeus, 1758
Faj: S. officinalis
Tudományos név
Sepia officinalis
Linnaeus, 1758
Szinonimák
  • Sepia filliouxi Lafont, 1869
  • Sepia fischeri Lafont, 1871
  • Sepia mediterranea Ninni, 1885
  • Sepia zebrina Risso, 1854
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Közönséges tintahal témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges tintahal témájú médiaállományokat és Közönséges tintahal témájú kategóriát.

A közönséges tintahal vagy szépia (Sepia officinalis) a fejlábúak (Cephalopoda) osztályának a tintahalak (Sepiida) rendjébe, ezen belül a törpeszépiák (Sepiidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása[szerkesztés]

A közönséges tintahal előfordul az Atlanti-óceánban, az Északi-tengerben, a La Manche-csatornában és a Földközi-tengerben. Egyes, főleg ázsiai országokban az étkezés gyakori részét képezi, de már sok más országban is hozzáférhető élelmiszerként.

Alfajai[szerkesztés]

  • Sepia officinalis officinalis Linnaeus, 1758
  • Sepia officinalis vermiculata Quoy & Gaimard, 1832

A korábban Sepia officinalis hierreda alfajnak tartott állat, újabban elnyerte az önálló faji státuszát, és a Sepia hierredda Rang, 1837 nevet kapta.

Megjelenése[szerkesztés]

A szépiák testében lévő belső meszes héj, a szépiacsont, levegőt tartalmazó stabilizáló szerv is. Úszóhólyag híján maga a csontlemez működik úgy, mint egy hidrosztatikus készülék és könnyíti meg a fel- és leszállást. Az elpusztult tintahal csontlemeze a szépia. Mészhiány ellen ezt a szépiacsontot etetik díszmadaraikkal a madártenyésztők. A többi lábasfejűhöz hasonlóan barna festéket (szépiafestéket) bocsátanak ki végbélnyílásukból, így menekülnek a ragadozó halak - főképp a murénák - és a fókák elől. Tíz karjuk van, ezeken tapadókorongokat találunk. Karjaik a csőszerű állkapcsot veszik körül, a két hosszabb tapogatónak csak a végén van tapogatókorong. A két hosszabb tapogató 50 centiméter hosszú is lehet. A hím közönséges tintahalnak van egy meghosszabodott, módosult karja (hektokodiluss) is a hímivarsejtek átviteléhez.

Teste széles, eléri a harminc centimétert. A testet körülveszi az „úszólebeny”, ennek mozgásával elegánsan siklik előre vagy hátra. Gyakran találjuk a tengerifű (Zostera) között. Tölcséréből vizet lövell, így keresgéli a homok felszínén a garnélarákocskákat. A szépia mestere az álcázásnak, a gyors színváltásnak. Nem gyakori, inkább nyáron láthatjuk.

Az állat bőre több ezer pigmentsejtet tartalmaz, melyek összehúzódásuk vagy kitágulásuk révén pillanatok alatt megváltoztatják a tintahal színét. E képességüket-amely alapvetően az álcázást szolgálja-a tintahalak udvarláskor is bevetik.

Nagy, rendkívül fejlett, széles látómezővel rendelkező szeme a legrövidebb időn belül eljuttatja az agyhoz az információkat.

Életmódja[szerkesztés]

A közönséges tintahal társas lény és rajokban úszik. Az állatra delfinek, csőröscetek, cápák, és nagyobb halak vadásznak. Tápláléka kisebb halak és rákok.

A Rhombozoa törzsbeli Microcyema vespa, Dicyemennea gracile és Dicyema whitmani élősködnek a közönséges tintahalban. A testén pedig a következő evezőlábú rákok (Copepoda) élnek: Lichomolgus longicauda, Doridicola longicauda és Pennella varians.

Szaporodása[szerkesztés]

A szaporodási időszak tavasszal és nyáron van. Udvarlás közben a hím testét sárgásfehér és vörösesbarna függőleges „zebracsík” borítja. A szépia élete a peterakást követően tragikusan végződik. A hím tisztelgő látogatást tesz a nősténynél, majd átkarolják egymást. Karjainak egyikével a hím a spermacsomagját a nőstény petevezetékének csőszájában lévő köpenynyílásba helyezi és holtan süllyed a tengerfenékre. A nőstény legfeljebb mintegy 260 petét rak. A nőstény a petéket gumiszerű, fekete oldattal vonja be. E tokokat egy növény szárára tekeri egy nyúlvány segítségével. Miután a nőstény is megtette a kötelességét, bevégzi életét.


Források[szerkesztés]

  • Csodálatos állatvilág, (Wildlife Fact-File). Budapest: Mester kiadó (2000). ISBN 963-86092-0-6 
  • Charlie Bood: A természet csodái. Interprint KFT 1988. ISBN 9630261406
  • Sepia officinalis Linnaeus, 1758 WoRMS
  • Linnaeus, C. (1758). Systema Naturae per regna tria naturae, secundum classes, ordines, genera, species, cum characteribus, differentiis, synonymis, locis. Editio decima, reformata. Laurentius Salvius: Holmiae. ii, 824 pp., available online at http://gdz.sub.uni-goettingen.de/no_cache/dms/load/toc/?IDDOC=265100 page(s): 658
  • Khromov D.N., C.C. Lu, A. Guerra, Zh. Dong & S. v. Boletzky (1998) A synopsis of Sepiidae outside Australian waters. Pp. 77-157, in: Voss N.A., M. Vecchione, R.B. Toll & M.J. Sweeney, eds (1998) Systematics and biogeography of cephalopods. Smithsonian Contributions to Zoology 586: volume 1: 1-276; volume 2: 277-599. page(s): 82