Julius Fučík (újságíró)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Julius Fučík
Julius Fučík 2.gif
Élete
Született 1903. február 23.
Prága
Elhunyt 1943. szeptember 8. (40 évesen)
Berlin
Nemzetiség cseh
Szülei Karel Fučík
Házastársa Gusta Fučíková
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) újságíró
Fontosabb művei Riport az akasztófa tövéből (korábban: Üzenet az élőknek magyar címen)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Julius Fučík témájú médiaállományokat.

Julius Fučík cseh kommunista újságíró, Julius Fučíknak, a monarchia híres zeneszerzőjének unokaöccse. A Gestapo 1943-ban kivégezte.

Amit nem kellett beismernie, nem ismerte be. Mindenki ezt tette, amíg végleg össze nem omlott. Fučík nem omlott össze. Elterelte a Gestapo figyelmét olyan emberekről, akikre a Gestapo gyanakodott. Ha Fučík áruló lett volna, az nagyon sok ember számára lett volna végzetes, és ez nem következett be. Ezért gondolom, hogy valóban nagy tétben játszott. És sikeresen.
– Alena Hájková, egykor a Gestapo foglya

Pilsenben járt középiskolába, Prágában egyetemre, bölcsész karra. 1920-ban belépett a kommunista pártba. 1921-től a Rudé Právo és a Tvorba c. lap szerkesztője volt.

1930-ban és 1934-36 között újságíróként járta a Szovjetuniót, eljutott Taskentbe és Kirgizisztánba is. Élményeit, elfogult gondolatait az Ország, ahol a tegnap már holnap c. könyvében, továbbá művészi riportokban írta meg.

Jelentősek irodalmi kritikái, tanulmányai is.

Csehszlovákia német megszállása után otthon maradt, álneveken írt, az illegális sajtó vezetőjévé vált. 1942-ben a németek elfogták, megkínozták, de ezalatt is írt. Írásait egy cseh börtönőr kicsempészte és megőrizte. (Reportaž psaná na oprátce – Riport az akasztófa tövéből[1]). A kommunista korszakban a könyvet sokszor kiadták, mindannyiszor megcsonkítva.[2] A mű hetvennél több nyelven jelent meg.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A kötet adatlapja a Moly oldalán
  2. Egy kihagyott szövegrész: „A Gestapónál töltött hét hét sok mindenre megtanított... Megértettem, hogy olyan lehetőségem nyílt a harcra, amelyben egészen mások a szabályok, mint a kinti világban alkalmazott eszközök, de az értelmük és az irányzatuk ugyanaz. A további hallgatás azt jelentette volna, hogy nem használom ki ezt a lehetőséget. Valami mást kellett tennem, hogy beszélni tudjak és minden helyen, minden szituációban teljesítettem ezt a kötelességemet. Nagy színjátékot kezdtem el.”

További információk[szerkesztés]