Jozefinizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A jozefinizmus II. József Habsburg-házi uralkodó, német-római császár, magyar és cseh király belpolitikáját összefoglaló kifejezés, támogatóit a jozefinisták névvel illették. Uralkodása alatt (1780-1790) számos reformot vezetett be annak érdekében, hogy a Habsburg Birodalmat a felvilágosult európai országok közé emelje. Ám reformtörekvései komoly ellenállásba ütköztek szerte a birodalomban élő nemzetiségek és rendek részéről, végül halálos ágyán kénytelen volt visszavonni az összes rendeletét, hármat kivéve.

A felvilágosult abszolutizmus osztrák változata, II. József egyházpolitikája, mellyel az egyházat állami ellenőrzés alá kívánta vonni. A feudális rend lényegének fenntartása érdekében a legelavultabb feudális intézmények és általában a rendi alkotmány felszámolására, valamint a vallásüldözés megszüntetésére (türelmi rendelet) törekedett.

A gazdasági és kulturális élet különböző területein végrehajtott reformpolitika - annak ellenére, hogy II. József legfontosabb rendeleteit halálos ágyán visszavonta - különösen Ausztriában és az akkor hozzá tartozó Csehországban elősegítette a társadalmi fejlődést.

A magyar jozefinisták, akik elsősorban a nemesi és a polgári értelmiség soraiból kerültek ki (Benkő Sámuel, Berzeviczy Gergely, Hajnóczy József, Kazinczy Ferenc, Szacsvay Sándor stb.), a jozefinizmus felvilágosult rendelkezéseitől a társadalmi fejlődést várták, s ezért nagy részük még a német hivatali és oktatási nyelv bevezetése miatt sem fordult szembe II. Józseffel. Néhányan közülük később a magyar jakobinusok forradalmi szervezkedésében vettek részt.

Az úgynevezett koronarendelettel 1784. április 13.-án a Szent Koronát Pozsonyból Bécsbe szállíttatta, és az udvari kincstárban helyezte el. Ugyanakkor feloszlatta a pozsonyi koronaőrséget. Egy hónap múlva a német nyelvet tette hivatalossá Magyarországon. A nemességre mért legnagyobb csapás az 1785. március 18.-án kelt rendelete volt, mely alapvetően megváltoztatta az ország igazgatási rendszerét. A rendelet megszüntette a vármegyét, mint igazgatási egységet, a vármegyei közgyűlést, mint a nemesség legfőbb önigazgatási intézményét, valamint politikai életének színterét. Az országot 10 kerületre osztotta, a kerületek élére királyi biztosokat vagy kerületi főispánokat nevezett ki.

A császár két újabb 1786 november 30. és 1787. július 19.-ei rendeleteivel következett be. Első rendelete 38 új bíróság felállítását mondta ki másik rendelet kinevezte az új bíróságok személyzetét kijelölte székhelyüket és működésük megkezdésének időpontjául 1787. szeptember 1.-ét tűzte ki. Ezzel a "Novus Ordo" kibontakozásának tetőpontját érte el. Ezzel tehát befejeződött közigazgatás és a jogszolgáltatás szétválasztása.[1]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Ganyi István. II. JÓZSEF REFORMJAI. MISKOLCI EGYETEM. ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR. JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK Miskolc. 2014.

Források[szerkesztés]