Jean-François Marmontel
| Jean-François Marmontel | |
 | |
| Született | 1723. július 11.[1][2][3][4][5] Bort-les-Orgues |
| Elhunyt | 1799. december 31. (76 évesen)[1][2][3][4][5] Saint-Aubin-sur-Gaillon |
| Állampolgársága | francia |
| Szülei | Marianne Gourdes Martin Marmontel |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége |
|
| Halál oka | agyi érkatasztrófa |
| Sírhelye | Saint-Aubin-sur-Gaillon |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-François Marmontel témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Jean-François Marmontel (Bort-les-Orgues, 1723. július 11. – Habloville, 1799. december 31.) francia történész és író, az enciklopédista mozgalom tagja.
Életpályája
[szerkesztés]Szegény családba született. A jezsuitáknál tanult Mauriacban, majd Clermont-ban és Toulouse-ban. 1745-ben Voltaire tanácsára, irodalmi sikerek reményében Párizsba utazott. 1748 és 1753 között sikeres tragédiákat írt, amelyek ugyan mérsékelt sikert arattak a színpadon, ám ahhoz elegendőnek bizonyultak, hogy Marmontel bekerüljön az irodalmi körökbe.
Az Encyclopédie-ba jelentős kritikai erőt és rálátást tanúsító cikksorozatot írt, ami gyűjteményes formában Éléments de Littérature címen a francia klasszikusok között is megállja a helyét. Számos vígoperát is írt. A Gluck-Piccinni vitában Piccini lelkes híve volt, akit a Didon (1783) és a Pénélope (1785) című műveiben is támogatott.
1758-ban elnyerte Madame de Pompadour pártfogását, aki közszolgálati állást szerzett a számára, valamint szerkeszthette a Le Mercure című hivatalos folyóiratot, ebben indította útjára 1761-ben Contes moraux (Erkölcsi mesék) című híres sorozatát. Ezeknek a történeteknek egyrészt páratlanul kicsiszolt a stílusuk, de főként a XV. Lajos uralkodása alatti francia társadalomról készült bájos grafikák és képek elévülhetetlen érdemei voltak. A szerző egy szatíra miatt rövidebb ideig a Bastille-ba került.
1763-ban a Francia Akadémia tagjává választották. Az 1767-ben megjelent Bélisaire című románca vallási türelemről szóló fejezete miatt vált jelentőssé, ami a Sorbonne cenzúráját és a párizsi érsek figyelmét is magára vonta. Marmontel a Les Incas (1778) című munkájában vágott vissza, amelyben az amerikai spanyol kegyetlenségeket a megszállók vallási fanatizmusára vezette vissza.
Megkapta Franciaország történésze (1771), az Akadémia titkára (1783) és a Lycée történész professzora címeket (1786).
A francia forradalom szegénységbe taszította. A jakobinus terror ideje alatt visszatért Évreux-be, majd nem sokkal később egy villában rejtőzött el Habloville-ben. Itt írta az 1804-ben, négy kötetben megjelent Mémoires d'un père című munkáját, ami egy festői visszatekintés volt életére. A portrék gyűjteménye két fontos uralkodói periódus irodalomtörténetét ölelték fel egészen a több, mint fél évszázaddal azelőtt Clermont-ban megismert nagytiszteletű Jean Baptiste Massillontól Mirabeau-ig. A könyvet névlegesen gyermekei okulásának céljával írta, saját gyermekkoráról is tartalmaz egy tökéletesen kimunkált képet.
1797-ben egy rövid párizsi tartózkodást követően, miután a Conseil des Anciens címre megválasztották, Habloville-ben halt meg.
Marmontel több alkalommal is Madame Geoffrin házában lakott és rendszeresen jelen volt a művészek számára rendezett híres vacsorákon, örömmel látták mindenhol, ahol az enciklopédisták megfordultak. Ezek az események nagyszerű alkalmaknak bizonyultak portréi megtervezéséhez.
Művei
[szerkesztés]Tragédiák
[szerkesztés]- Denys le Tyran (1748)
- Aristomène (1749)
- Cléopâtre (1750)
- Heraclides (1752)
- Egyptus (1753)
Vígoperák
[szerkesztés]- A legjobbnak tartott vígoperái: Sylvain (1770), Zémire et Azore (1771).
Történészként
[szerkesztés]- 1788-ban egy csekély értékkel bíró művet írt a kormányzás történetéről.
Magyarul
[szerkesztés]- Bélisárius; ford. Zalányi Péter; Református Kollégium Ny., Kolozsvár, 1773
- Díszes erköltsekre tanító beszédek, mellyeket nagyobb rész szerént Marmontel írásaiból öszve-szedegettetvén magyarrá ford. Kónyi János; Vaingand-Koepf, Pest, 1775
- Erköltsi mesék; ford. Báróczi Sándor; Trattner, Bécs, 1775
- Belisarius; ford. Dániel István; Református Collegium, Kolozsvár, 1776
- Erköltsi mesék, mellyeket frantziából fordított Barótzi Sándor / Erkölcsi levelek. Dusch után; ford. Baróczi Sándor; Trattner, Pest, 1814
- A szép Anikó. Elbeszélés Marmontel után; átdolg. Kazinczy Ferenc, bev. Veszely Ödön; Franklin, Bp., 1893 (Olcsó könyvtár)
- Erköltsi mesék, mellyeket frantziából fordított Bárótzi Sándor; in: Érzelmes históriák. Válogatás a magyar szentimentalizmus korának kedvenc olvasmányaiból; vál., szerk., jegyz., utószó Lőkös István, ford. Kazinczy Ferenc; Magvető, Bp., 1982 (Magyar Hírmondó)
Lásd még
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 28.)
- ↑ a b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b International Music Score Library Project. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b Discogs (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
