Jean-François Marmontel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Jean-François Marmontel
Jean-François Marmontel.jpg
Született 1723. július 11.[1][2][3][4][5][6]
Bort-les-Orgues
Elhunyt 1799. december 31. (76 évesen)[1][2][3][4][5][6]
Saint-Aubin-sur-Gaillon
Állampolgársága francia
SzüleiMarianne Gourdes
Martin Marmontel
Foglalkozása
Tisztség
  • francia nemzetgyűlés tagja
  • member of the Council of Elders
  • a Francia Királyság hivatalos történetírója (1772–)
  • állandó titkár (1783–1803, Francia Akadémia)
Halál okaagyi érkatasztrófa
Sírhely Saint-Aubin-sur-Gaillon
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-François Marmontel témájú médiaállományokat.
Jean-François Marmontel

Jean-François Marmontel (Bort-les-Orgues, 1723. július 11.Habloville, 1799. december 31.) francia történész és író, az enciklopédista mozgalom tagja.

Életpályája[szerkesztés]

Szegény családba született. A jezsuitáknál tanult Mauriacban, majd Clermont-ban és Toulouse-ban. 1745-ben Voltaire tanácsára, irodalmi sikerek reményében Párizsba utazott. 1748 és 1753 között sikeres tragédiákat írt, amelyek ugyan mérsékelt sikert arattak a színpadon, ám ahhoz elegendőnek bizonyultak, hogy Marmontel bekerüljön az irodalmi körökbe.

Az Encyclopédie-ba jelentős kritikai erőt és rálátást tanúsító cikksorozatot írt, ami gyűjteményes formában Elements de Litterature címen a francia klasszikusok között is megállja a helyét. Számos vígoperát is írt. A Gluck-Piccinni vitában Piccini lelkes híve volt, akit a Didon (1783) és a Penelope (1785) című műveiben is támogatott.

1758-ban elnyerte Madame de Pompadour pártfogását, aki közszolgálati állást szerzett a számára, valamint szerkeszthette a Le Mercure című hivatalos folyóiratot, ebben indította útjára 1761-ben Contes moraux (Erkölcsi mesék) című híres sorozatát. Ezeknek a történeteknek egyrészt páratlanul kicsiszolt a stílusuk, de főként a XV. Lajos uralkodása alatti francia társadalomról készült bájos grafikák és képek elévülhetetlen érdemei voltak. A szerző egy szatíra miatt rövidebb ideig a Bastilleba került.

1763-ban a Francia Akadémia tagjává választották. Az 1767-ben megjelent Bélisaire című románca vallási türelemről szóló fejezete miatt vált jelentőssé, ami a Sorbonne cenzúráját és a párizsi érsek figyelmét is magára vonta. Marmontel a Les Incas (1778) című munkájában vágott vissza, amelyben az amerikai spanyol kegyetlenségeket a megszállók vallási fanatizmusára vezette vissza.

Megkapta Franciaország történésze (1771), az Akadémia titkára (1783) és a Lycée történész professzora címeket (1786).

A francia forradalom szegénységbe taszította. A jakobinus terror ideje alatt visszatért Évreux-be, majd nem sokkal később egy villában rejtőzött el Habloville-ben. Itt írta az 1804-ben, négy kötetben megjelent Memoires d'un pere című munkáját, ami egy festői visszatekintés volt életére. A portrék gyűjteménye két fontos uralkodói periódus irodalomtörténetét ölelték fel egészen a több, mint fél évszázaddal azelőtt Clermont-ban megismert nagytiszteletű Jean Baptiste Massillontól Mirabeau-ig. A könyvet névlegesen gyermekei okulásának céljával írta, saját gyermekkoráról is tartalmaz egy tökéletesen kimunkált képet.

1797-ben egy rövid párizsi tartózkodást követően, miután a Conseil des Anciens címre megválasztották, Habloville-ben halt meg.

Marmontel több alkalommal is Madame Geoffrin házában lakott és rendszeresen jelen volt a művészek számára rendezett híres vacsorákon, örömmel látták mindenhol, ahol az enciklopédisták megfordultak. Ezek az események nagyszerű alkalmaknak bizonyultak portréi megtervezéséhez.

Művei[szerkesztés]

Tragédiák[szerkesztés]

  • Denys le Tyran (1748),
  • Aristomene (1749),
  • Cleopâtre (1750),
  • Heraclides (1752),
  • Egyptus (1753).

Vígoperák[szerkesztés]

  • A legjobbnak tartott vígoperái: Sylvain (1770), Zémire et Azore (1771).

Történészként[szerkesztés]

  • 1788-ban egy csekély értékkel bíró művet írt a kormányzás történetéről.

Magyarul[szerkesztés]

  • Bélisárius; ford. Zalányi Péter; Református Kollégium Ny., Kolozsvár, 1773
  • Díszes erköltsekre tanító beszédek, mellyeket nagyobb rész szerént Marmontel írásaiból öszve-szedegettetvén magyarrá ford. Kónyi János; Vaingand-Koepf, Pest 1775
  • Erköltsi mesék; ford. Báróczi Sándor; Trattner, Bécs, 1775
  • Belisarius; ford. Dániel István; Református Collegium, Kolozsvár, 1776
  • A szép Anikó. Elbeszélés Marmontel után; átdolg. Kazinczy Ferenc, bev. Veszely Ödön; Franklin, Bp., 1893 (Olcsó könyvtár)
  • Erköltsi mesék, mellyeket frantziából fordított Bárótzi Sándor; in: Érzelmes históriák. Válogatás a magyar szentimentalizmus korának kedvenc olvasmányaiból; vál., szerk., jegyz., utószó Lőkös István, ford. Kazinczy Ferenc; Magvető, Bp., 1982 (Magyar Hírmondó)

Lásd még[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 28.)
  2. a b data.bnf.fr. (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. a b Comité des travaux historiques et scientifiques, 2017. október 9., 100627, Jean-François Marmontel
  4. a b SNAC. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. a b International Music Score Library Project. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. a b Discogs. (Hozzáférés: 2017. október 9.)

Külső hivatkozások[szerkesztés]