I. Szelim Giráj krími kán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. Szelim Giráj
١ سليم كراى
Krími tatár kánság
Uralkodási ideje
1671 1678
16841691
16921699
17021704
Elődje Adil Giráj
Utódja III. Gázi Giráj
Életrajzi adatok
Uralkodóház Giráj-dinasztia
Született 1631
Elhunyt 1704 (73 évesen)
Bahcsiszeráj
NyughelyeBahcsiszeráj
Édesapja I. Bahadir kán
Gyermekei Szadet
Gázi
Mengli
Devlet
Kaplan
Szelamet
Azamat
Adil
Mohamed
Sahbez
Makszúd
Szahib
Szafa
SablonWikidataSegítség

I. Szelim Giráj (1631. – 1704 decembere) krími tatár kán négy alkalommal.

Első uralkodása[szerkesztés]

Szelim I. Bahadir kán fia volt. Jó neveltetést kapott, egyaránt képzett volt a teológiában és jogtudományban és több nyelven beszélt. Tehetséges politikus volt, népszerű volt a tatár köznép és az arisztokrácia körében is.

1671-ben a szultán kinevezte a kegyvesztett Adil Giráj kán helyére. A kán megújította az Adil kán által megkötött szövetséget a zaporozsjei kozákok hetmanjával, Petro Dorosenkóval, aki mind az oroszok, mind a lengyelek ellen küzdött és így kénytelen volt délen, a tatároknál és törököknél szövetségest keresni. A sikeres lengyel támadások miatt előbb a krímiek, majd az oszmánok is hadba szálltak, és hamarosan kitört a lengyel-török háború. Szelim fiaival együtt csatlakozott a török fősereghez, amely elfoglalta Kamieniec Podolskit és Lwówot. Szelim csapatai végigdúlták Volhíniát és Pokutiát, de mikor zsákmánnyal megrakodva át akartak kelni a Dnyeszteren, rajtuk ütött Sobieski János és a tatárok a zsákmányt hátrahagyva elmenekültek. A lengyel király ezután békét kért és elfogadta szinte egész Ukrajna elvesztését (részben direkt török uralom, részben vazallus kozák fennhatóság alá kerülve), amit viszont a szejm nem ratifikált, így a háború kiújúlt.

Harc a török zászlóért. Józef Brandt festménye (1905).

1672-ben a velenceiek újra fel akarták venni a kereskedelmi kapcsolatot a Krímmel, de a szultán írásos engedélye ellenére hajóikat Isztambulban feltartóztatták a vámhivatalnokok.

Csihirin 1663-ban.

1674-ben az oroszok támadtak rá a Dorosenko vezette jobbparti Ukrajnára. A hetman a tatároktól kért segítséget és miután az oroszokat visszaszorították, kegyetlenül végigpusztították az orosz fennhatóság alá eső, a Dnyeper bal partján elhúzódó ukrán földeket. Egész falvakat mészároltak le, a nőket és gyerekeket a tatárok hurcolták el rabszolgának. A dúlás miatt a kozákok elpártoltak Dorosenkótól, aki 1676-ban megadta magát az oroszoknak. A szultán Bohdan Hmelnyickij fogságban tartott fiát nevezte ki hetmannak és negyvenezres török-tatár sereget küldött hogy beléptessék hivatalába, valamint hogy visszafoglalják az oroszoktól Csihirin városát. Az ostrom balul sült el, az oroszok ellentámadásától megriadt tatárok fejvesztve menekültek. A feldühödött szultán megfosztotta címétől a török fővezért és Szelim kánt is. Helyére Murád Girájt nevezte ki.

Második uralkodása[szerkesztés]

Miután Bécs sikertelen ostroma után a szultán leváltotta Murádot, majd nem sokkal később a helyére kinevezett II. Hadzsit is, 1684-ben újból Szelimet tette meg krími kánnak. Az Oszmán Birodalom és szövetségesei nehéz helyzetben voltak, a Habsburgok támadása alatt összeomlott a védelmük Magyarországon és az osztrákok már Belgrádot ostromolták. A Krími kánságtól északra is kedvezőtlenebbre fordult a helyzet. Azelőtt az egymással állandó viaskodó lengyelek, kozákok és oroszok nem gondolhattak dél felé irányuló invázióra és állandó lehetőséget biztosítottak a fosztogatásra. Ám 1686-ban a lengyelek és oroszok „örökös békét” kötöttek és elosztották egymás között Ukrajnát és a tatárok egy agresszívan terjeszkedő nagyhatalom szomszédai lettek. Már 1687-ben hatalmas orosz sereg indult meg a Krím ellen Vaszilij Golicin herceg vezetésével. Ám szervezési hibák és a tatárok felperzselt föld-taktikája következtében kénytelenek voltak visszafordulni. 1689-ben a támadás megismétlődött. A jobb logisztikai támogatás ellenére, a tatárok ellentámadásai, a vízhiány és a felégetett sztyeppe (így a lovak nem jutottak táplálékhoz) miatt ez a hadjárat is kudarcot vallott. Az orosz háború ellenére a szultán követelte a kán és a tatár segédcsapatok jelenlétét a balkáni fronton is, ahol az első osztrák sikerek után a háború kiegyenlítettebben folyt, ám hatalmas erőfeszítéseket követelt. Ezek után mikor egyik fia is meghalt, Szelim kán 1691-ben lemondott tisztségéről és mekkai zarándoklatra indult. Helyét III. Szadet Giráj vette át.

Harmadik uralkodása[szerkesztés]

Az új kán képtelen volt a kánság helyzetét kezelni és pár hónap után leváltották, csak úgy mint utódát, Szafa Girájt. A szultán visszahívta Szelimet, aki nem sokkal ezután már az osztrákok által ostromolt Belgrád felmentésére indult. 1695-ben újból Szerbiába parancsolták, ahol az általa vezetett tatárok segítettek Nis, Pétervárad és Lugos elfoglalásában és jelen volt Lippa ostrománál, ahol a lugosi csatában a híres császári hadvezér, Veterani tábornok, Erdély hadparancsnoka is elesett.

Eközben északon a harcok a kölcsönös portyázásokban merültek ki, a kozákok többször végigpusztították Ocsakov környékét, míg a tatárok egészen Poltaváig dúlták Ukrajnát. 1695-ben I. Péter orosz cár személyesen vezette a hadjáratát Azov elfoglalására, ám a tatárok bátor kirohanása után az oroszok elvesztették tüzérségük nagy részét és visszavonultak (orosz források szerint egy áruló szegezte be az ágyúkat). A következő évben Péter cár visszatért és a nyugati tanácsadókkal és ágyúkkal, kalmük segédcsapatokkal megerősített serege újból ostrom alá vette Azovot. A török védők megadták magukat és az oroszok a további hódítások hídfőjévé építették ki a várat. A tatárok próbálták zavarni az erőkoncentrációt és török segítséget is kértek, de az oszmánok flottája megelégedett annyival, hogy megpróbálta lefizetni egy kisebb orosz erőd parancsnokát, – sikertelenül.

Szelim Isztambulba utazott, hogy több segítséget kapjon az oroszok ellen, ám nem járt sikerrel és 1698-ban újból lemondott hivataláról. Helyette legidősebb fia, II. Devlet Giráj lett a kán.

Negyedik uralkodása[szerkesztés]

II. Devlet az oroszokkal kötött béke után is állandóan oroszellenes figyelmeztetésekkel és kérésekkel zaklatta a szultánt, aki ezt egy idő után megelégelte és ismét az idős I. Szelimet tette meg krími kánnak. Szelim utolsó uralkodása nagyobb események nélkül zajlott, ám az oroszok folyamatosan erősítették a déli határukat és tengeri kijáratukat, új erődöt építettek Taganrognál és Kamjenszkánál. I. Szelim 1704-ben halt meg.

Rendkívül népszerű volt mind a Krímen mind Törökországban, a janicsárok egyszer még a szultán trónját is felajánlották neki, amit visszautasított. A harcokban hősiesen helytállt, ezenkívül tehetséges államférfi, történetíró és költő is volt; ő volt a krími tatárok egyik legnagyobb vezetője. Halála után (III. Devlet kivételével) csak az utódai ültek a kánság trónjára.

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]


Előző uralkodó:
Adil Giráj
Krími kán
16711678
Következő uralkodó:
Murád Giráj
Előző uralkodó:
II. Háddzsi Giráj
Krími kán
16841691
Következő uralkodó:
III. Szadet Giráj
Előző uralkodó:
Szafa Giráj
Krími kán
16921699
Következő uralkodó:
II. Devlet Giráj
Előző uralkodó:
II. Devlet Giráj
Krími kán
17021704
Következő uralkodó:
III. Gázi Giráj