Horacio Casarín

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Horacio Casarín
Személyes adatok
Teljes név Horacio Casarín Garcilaso
Születési név Horacio Casarín Garcilaso
Születési dátum 1918. május 25.
Születési helyMexikóváros, Mexikó
Halálozási dátum 2005. április 10. (86 évesen)
Halálozási helyMexikóváros, Mexikó
Állampolgárság mexikói
Becenév Chamaco
Poszt csatár
Profi klubok1
IdőszakKlubMérk. (gól)*
19361942Mexikó Necaxa
19421948Mexikó Atlante
19481950Spanyol 1945-1977 Barcelona
1950Mexikó España
19501951Mexikó Necaxa
1951Mexikó Veracruz
19511953Mexikó Zacatepec
19531955Mexikó Atlante
19551956Mexikó América
19571957Mexikó Monterrey
Válogatottság
19371956Mexikó Mexikó16 (15)
Edzőség
IdőszakKlub
19511953Mexikó Zacatepec
1953Mexikó Mexikó
19781979Mexikó Zacatepec
1979Mexikó Tecos
19811984Mexikó Atlante
1 A profi egyesületekben játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák.
* Mérkőzések (gólok) száma

Horacio Casarín, teljes nevén Horacio Casarín Garcilaso (Mexikóváros, 1918. május 25.2005. április 10., Mexikóváros) mexikói labdarúgó, csatár.

A mexikói bajnokság történetének ötödik legeredményesebb góllövője 238 találattal. Csak a mexikói játékosokat vizsgálva harmadik ebben az összevetésben.

Pályafutása[szerkesztés]

A kezdetek[szerkesztés]

Casarín Mexikóváros Colonia Roma nevű negyedében született, középosztálybeli szülők gyermekeként 1918. május 25-én. A család 1924-ben az Egyesült Államokba költözött, előbb Kansasben, majd Brownsville-ben éltek. Casarínék 1929-ben tértek haza Mexikóba, majd a fiatal Horacio két évvel később bekerült a Necaxa utánpótláscsapatába. A felnőttcsapatban 1936. február 9-én debütált, az España ellen, ahol rögtön gólt is szerzett. Tagja volt a legendás „Once Hermanos”-generációnak, amellyel a Necaxa négy bajnoki címet és két kupagyőzelmet ünnepelhetett.[1]

A válogatottban 1937. szeptember 12-én játszotta első meccsét, Récord Gutiérrez irányítása az ősi rivális amerikaiak ellen. Itt is jól sikerült a bemutatkozása, ugyanis rögtön első alkalommal kétszer is betalált az USA-nak, a 13. és a 74. percben. Hét nappal később Mexikói ismét az amerikai válogatottal játszott, Casarín pedig ismét kétszer talált be. A mexikóiak az első meccsen 7–2-re, a másodikon 7–3-ra nyertek.[2]

Legnagyobb sikere a válogatottal az 1938-as közép-amerikai játékokon elért győzelem. Itt négy meccsen hat gólt lőtt: egyet Kolumbiának, kettőt Salvadornak, egyet Panamának, majd újabb kettőt Costa Ricá-nak.[2]

A Parque Asturias felgyújtása[szerkesztés]

A CF Asturias 1936-ban új pályára költözött, amihez új lelátót is építettek. Ez fából készült, és huszonkétezer ember fért el rajta kényelmesen, azonban a nagyobb érdeklődésre számot tartó bajnokikon akár harmincezren is összezsúfolódtak. Az 1938-39-es szezonban az Asturias és a Necaxa küzdött a bajnoki címért. A meccs napján zsúfolásig megtelt stadion és pattanásig feszült hangulat fogadta a két csapatot.

A találkozó első gólját Casarín szerezte, azonban az egész meccs folyamán durvábbnál durvább szabálytalanságot követtek el ellene többen is. Az első, Carlos Laviada által elkövetett faultot még megúszta, azonban a másodiknál Negro León olyan súlyos sérülést okozott neki, hogy nem tudta folytatni a játékot.

A meccs végül 2-2-es döntetlennel zárult, amellyel a Necaxa kiszállt a bajnoki címért folytatott harcból. A játékvezető Fernando Marcost pedig meggyanúsították, hogy elcsalta a meccset, egészen pontosan azt írták a számlájára, hogy jogtalan tizenegyest adott az Asturiasnak. Casarín esetében a diagnózis bokatörés volt, ami miatt hosszú időre, közel másfél évre harcképtelenné vált.

A feldühödött Necaxa-drukkerek pillanatok alatt lángba borították a stadiont, és hiába értek ki gyorsan a tűzoltók, már nem tudták megmenteni a létesítményt. Látván, hogy a lelátó menthetetlen, csak azt tudták megakadályozni, hogy a tűz átterjedjen a környező épületekre is.

Elszerződés az Atlantéhez[szerkesztés]

1942-re Casarín csapat nélkül maradt. A hírt meghallva két csapat is rögtön le szerette volna szerződtetni, végül a Club América és az Atlante közül utóbbit választotta. Első meccsét új csapata színeiben éppen az ellen az América ellen játszotta, amely nem sokkal azelőtt még szintén le szerette volna szerződtetni. A meccs 5-3-as Atlante-győzelemmel zárult, Casarín a győzelemből két góllal vette ki a részét.

Az 1943-44-es szezon utolsó bajnokiján, a Veracruz ellen betalált, majd ugyanezt megismételte a következő szezon első nyolc fordulójában is. Ezzel két rekordot is felállított: övé lett a legjobb szezonkezdés, valamint a legtöbb egymás utáni meccsen (9) szerzett gól. Utóbbit többen beállították az évtizedek során, megdöntenie azonban csak a kameruni François Omam-Biyiknek sikerült. Ebben az évben huszonnégy bajnokin huszonkilenc alkalommal talált be, vagyis 1,2-es meccsenkénti gólátlagot produkált. Azonban még ezzel is csak harmadik lett a góllövőlistán, ugyanis Roberto Aballay negyven, Isidro Lángara pedig harmincnyolc gólt lőtt.[3]

A következő évben, vagyis az 1945-46-os szezonban csapatszinten és egyénileg is születtek rekordok. Az Atlante csatársora, Martí Ventolrà, José Rafael Meza és Angelillo Nicolau 121 gólt szerzett a bajnokságban, aminél többre eddig egy csapat sem volt képes. Ebből Casarín huszonhatot vállalt magára, amiből kiemelkedik a Puebla ellen szerzett három gólja, a nyolc perc alatt lőtt mesterhármas ugyancsak rekord. Másik kiváló meccsét a Tampico ellen játszotta, ahol személyes csúcsot jelentő öt alkalommal vette be az ellenfél kapuját a 10-3-as győzelemmel végződő összecsapáson. A számos rekord ellenére az Atlante végül csak második helyen zárt a Veracruz mögött.[4]

Az 1946-47-es szezon során végül sikerült végrehajtania azt, amit a Necaxával kétszer is: bajnoki címet szerzett. Százhét gólja a klub történetének második legeredményesebb góllövőjévé teszi. Nála többször csak a brazil Evanivaldo Castro volt eredményes, aki az egész bajnokság legsikeresebb csatára is egyben.

Az utolsó évek[szerkesztés]

1948-ban Casarín elhagyta az Atlantét, és rövid időre Spanyolországba szerződött. Tagja volt a Real Oviedo és a Barcelona keretének is, hivatalos összecsapáson viszont csak a katalán klubbal lépett pályára. A nem túl jól sikerült légiósévek után 1949-ben hazatért Mexikóba.

Hazai szinten rendkívül sikeres karrierje ellenére mindössze egyetlen világbajnokságon, az 1950-es brazíliai tornán képviselhette Mexikót. A vb nem sikerült túl jól Mexikó számára, ugyanis rögtön az első körben kiestek. Casarín egy gólt szerzett, a Svájc elleni, 2-1-es vereséggel végződő találkozón. A világbajnokság után visszatért egykori klubjához, a Necaxához, és 1951-ben karrierje első és egyben utolsó gólkirályi címét szerezte tizenhét góllal.

Ebben az időben több csapatnál is mint játékos-edző dolgozott, például magánál a válogatottnál is, de irányította ilyen formában a Zacatepecet is. 1957-ben, a Monterrey játékosaként vonult vissza, utolsó, 238. gólját a CD Irapuato ellen lőtte.

Edzőként[szerkesztés]

Húsz évvel visszavonulása után rövid ideig edzősködni kezdett. Eleinte a mexikói U20-as válogatott segédedzője volt Alfonso Portugal mellett, majd 1978-ban már vezetőedzői megbízatást is kapott, ekkor a Zacatepec edzője lett, amelynél már korábban tevékenykedett játékos-edzőként. 1979-ben a Tecost irányította tíz bajnokin keresztül, majd 1981-től három éven keresztül a CF Atlante kispadján ült.

2005. április 10-én, Alzheimer-kórban halt meg.[5]

Források[szerkesztés]

  1. El Primer Campionísimo. Deporte Internacional, (1999. dec.)
  2. ^ a b szerk.: EDAMEX: Triunfos y Tristezas del equipo Tricolor: Historia de la Selección Mexicana de Fútbol, 111. o. (1995. november 1.). ISBN 968-409-832-4 
  3. Un equipo inolvidable. Soccermania, (????)
  4. Espectacular duelo de ofensivas. Soccermania, (2003. okt.)
  5. Horacio Casarín: Un amor que duró toda la vida. (Hozzáférés: 2014. március 12.)

Külső hivatkozások[szerkesztés]