HMS Manchester (C15)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
HMS Manchester
Ships of the Royal Navy during the Second World War FL4156.jpg
Hajótípus Könnyűcirkáló
Névadó Anglia Manchester
Üzemeltető A Brit Királyi Haditengerészet zászlaja Királyi Haditengerészet
Hajóosztály Town osztály
Jelmondat Sapere aude
Pályafutása
Építő Hawthorn Leslie, Hebburn, Egyesült Királyság
Építés kezdete 1936. március 28.
Vízre bocsátás 1937. április 12.
Szolgálatba állítás 1938. augusztus 4.
Szolgálat vége 1942. augusztus 13.
Sorsa Önelsüllyesztést hajtottak végre rajta Tunézia partjainál
Általános jellemzők
Vízkiszorítás 9 400 t (standard)
11 650 t (teljes terhelés)
Hossz 170 m
Szélesség 19,74 m
Merülés 6,25 m
Hajtómű 4 db Admiralty 3 dobos kazán
4 db Parsons gőzturbina
4 db hajócsavar
Üzemanyag olaj
Teljesítmény 82 500 shp (61,5 MW)
Sebesség 32 csomó (59 km/h)
Hatótávolság 9800 km 13 csomós (24 km/h) sebességgel
Fegyverzet

Eredeti kivitelben:

  • 12 db BL 6" (152 mm) Mark XXIII ágyú (4x3)
  • 8 db QF 4" (100 mm) Mark XVI ágyú
  • 8 db QF 40 mm-es Mark VIII ("Pom-pom") ágyú (2x4)
  • 8 db 13 mm-es Vickers géppuska
  • 6 db 21" (530 mm) torpedóvető cső
Repülőgépek 2 db Supermarine Walrus repülőcsónak; ezeket a háború során eltávolították
Páncélzat
  • övpáncél: 4,5" (114 mm)
  • fegyverraktár: 1-4,5" (25-114 mm)
  • lövegtorony: 1-2" (25-51 mm)
  • gépház: 1,25-1,5" (32-38 mm)
  • válaszfalak: 2,5" (64 mm)

Legénység 800-980 fő
A Wikimédia Commons tartalmaz HMS Manchester témájú médiaállományokat.

A HMS Manchester a Brit Királyi Haditengerészet Town osztályú könnyűcirkálója volt a második világháború alatt. Ez volt a második hajó, amit Manchesterről neveztek el, de az első hadihajó, ami ezt a nevet viselte, és a második a Gloucester alosztály három hajója közül. 1937. április 12-én bocsátották vízre, és Mrs. Tool, Manchester polgármesternéje keresztelte meg.[1] A Pedestal hadművelet során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy önelsüllyesztést hajtottak végre rajta 1942. augusztus 13-án.

Felépítés[szerkesztés]

A Gloucester alosztály másik két hajójához hasonlóan a Manchester is számos különbséget mutatott a Southampton alosztály hajóihoz képest: megnövelték a szélességét, változtattak a súlyeloszlásán, nagyobb teljesítményű kazánokat építettek be, áttervezték a hajóhidat, illetve pontosabb fegyverirányító rendszert építettek be.

A Manchestert többféle radarral is felszerelték, az elsüllyedésekor a következők voltak megtalálhatók rajta:[2]

  • Type 273: általános célbeméréshez és ellenőrzéshez
  • Type 279: nagy hatótávolságú légtérfigyelő radar
  • Type 282: a 40 mm-es Bofors géppuskák és a "Pom-pom" lövegek vezérléséhez
  • Type 284: a lövegek célbeméréséhez és vezérléséhez
  • Type 285: a légvédelmi fegyverzet célbeméréséhez és vezérléséhez

Szolgálatba állás és a háború korai szakasza[szerkesztés]

A Manchester a Távol-Keleti Flotta háború előtti jellegzetes színeiben; a hajótest fehér, a kémények aranysárga színűek

1938. január 17-én nevezték ki első kapitányát, Henry Bousfieldet. Augusztus 4-én állt szolgálatba, majd szeptember 28-án a Távol-Keleti Flottához irányították a Liverpool és a Gloucester társaságában, ahol a 4. Cirkáló Század tagjai lettek, és különböző konvojkíséreti feladatokat láttak el. A háború kitörésekor is ebben a feladatkörben dolgozott, majd 1939. szeptember 21-én visszarendelték az Egyesült Királyságba. A hazautat Málta felé tette meg, ahol felvonták a hajón Geoffrey Layton altengernagy zászlaját, így a Manchester lett a 18. Cirkáló Század zászlóshajója. November 25. és december 23. között Portsmouth-ban apróbb karbantartást végeztek rajta, majd elhajózott Scapa Flow felé, ahová december 24-én érkezett meg, majd két nappal később felváltotta a Sheffieldet az Északi-tengeri őrjáraton. 1940. első két hónapjában két ellenséges hajót is elfogott: januárban az SS Lisa nevű norvég hajót kísérte Kirkwall-ba átvizsgálásra, februárban pedig a német SS Wahehe teherszállítót tartóztatta fel a Kimberley segítségével. Áprilisban részt vett a Norvégiáért folytatott küzdelemben, Bousfield-et pedig Herbert Packer váltotta a kapitányi pozícióban.[3] Ezután áthelyezték a Humber-ben állomásozó erőkhöz, ahol invázióellenes feladatokat látott el. Október 9-én Cherbourg-ot lőtte a Revenge és az 5. Romboló Század támogatásával. November 15-én a Southampton és több romboló társaságában egy konvojt kísért Gibraltárra, és egyúttal csatlakoztak is a Földközi-tengeri Flottához. November 27-én részt vett a Spartivento-foki csatában, mely során hat olasz cirkálóval és két csatahajóval kerültek összetűzésbe a Collar hadművelet kísérőhajói; az olasz erők később visszavonultak, és egyik részt vevő fél sem vesztett hajót. December 13-án visszatért a hazai vizekre, majd egy négy hónapos karbantartáson és modernizáción esett át.

A Bismarck üldözése, visszatérés a Földközi-tengerre[szerkesztés]

A karbantartást követően 1941. május elején állt vissza a szolgálatba, és főleg az Északi-tengeri őrjáratokon vett részt a Birminghammel és az Arethusa-val. Május 7-én a Manchester, az Edinburgh és a Birmingham négy rombolóval együtt egy német időjárás-megfigyelő hajót, a Münchent akarták elfoglalni, hogy megszerezzenek egy ENIGMA német kódoló berendezést. A német hajó kapitánya elrendelte az önelsüllyesztést, illetve hogy az ENIGMA-t és a tartozékait a tengerbe kell dobni. Azonban a mielőtt a hajó elsüllyedt volna, a Somali tengerészei az ENIGMA-hoz tartozó kézikönyveket és egyéb kellékeket menekítettek meg a fedélzetről, melyeket a Nestor szállított haza az Egyesült Királyságba.

A torpedótámadás egyik sérültjének cigarettát ad a bajtársa miután felhozták a fedélzetre, 1941. július 23.

Május 21-én a Manchester és a Birmingham kihajózott Izland és a Feröer-szigetek közé, hogy a Bismarck esetleges kitörését az Atlanti-óceánra megakadályozzák; május 23-án az Arethusa is csatlakozott a két testvércirkálóhoz. Május 24-én, a Hood elvesztése után a Manchester a Dánia-szorost ellenőrizte, nehogy a Bismarck ezen keresztül jusson vissza Németországba. A Bismarck elleni akció végeztével visszatért Scapa Flow-ba, ahol június 3-án Harold Drew átvette a kapitányi tisztséget. Júniusban az Északi-tengeren teljesített járőrszolgálatot, majd július 2-án a Manchester, az Edinburgh, a Nelson és az Arethusa elindultak Gibraltárra, hogy 21-én csatlakozzanak a Hermione-ból, Renown-ból, Ark Royal-ból és Manxman-ből álló erőhöz, és a Substance hadművelet keretében egy konvojt kísérjenek Máltára. Július 23-án a konvojt az olasz légi felderítés észlelte, és megkezdődött a légitámadások sorozata. A Manchestert a jobb oldalán, a kazánnál találta el egy levegőből ledobott torpedó, súlyos károkat és 26 tengerész halálát okozva. A hajó egy működő kazánnal, az Avon Vale, a Vidette, a Vimy és a Wishart rombolók őrizetében elevickélt Gibraltárra, ahol ideiglenes javításokat eszközöltek rajta, de a váza olyan súlyos károkat szenvedett, hogy helyben nem tudták kijavítani, így szeptember 17-én elindult Philadelphiába, hogy az ottani tengerészeti bázison javítsák meg. Szeptember 23-án érkezett meg, és azonnal neki is kezdtek a megjavításának.[4]

Újra szolgálatban[szerkesztés]

A javítással 1942 februárjában lettek készen, március 3-án pedig hazaindult Portsmouth-ba, ahol április folyamán befejezték azokat a munkákat, amiket az USA-ban nem tudtak elvégezni; ezek közé tartozott többek között a Type 273-as, 284-es és 285-ös radarok beépítése. Május 2-án viszont ismét szolgálatba állt a Hazai Flottánál, és főleg Északi-tengeri őrjáratokat és konvojkíséreti feladatokat látott el. Július 3-án csatlakozott a USS Washington, a Duke of York, a Victorious, a Nigeria és a Cumberland alkotta erőhöz, mely a PQ–17-es konvojt kísérte Arhangelszkbe. A konvoj kudarca után visszatért Scapa Flow-ba a többi Hazai Flottához tartozó hajóval együtt.

Utolsó bevetés[szerkesztés]

A Pedestal hadművelet konvoját éppen légitámadás éri, a Manchester a kép jobb szélén látható

1942. augusztus elején eldöntötték, hogy a Manchester is részt fog venni a Máltára tartó hatalmas konvoj kíséretében, így 3-án a háború egyik legnagyobb hajóraja indult útnak az Egyesült Királyságból: a Manchester mellett a Nigeria (ami Harold Burrough ellentengernagy zászlóshajója volt), a Kenya, és a Cairo cirkálók, 4 teherhajó és az Ashanti, a Bicester, a Bramham, a Derwent, a Foresight, a Fury, az Icarus, az Intrepid, a Ledbury, a Pathfinder és a Penn alkotta rombolóflotta. Ez a hatalmas tengeri erő a Gibraltári-szorosban csatlakozott a konvoj többi teherhajójához, illetve a kíséretet adó Nelsonhoz, a Rodney-hoz, a Victoriuos-höz, a Furious-höz, a Charybdis-hez, a Phoebe-hez, és a Sirius-hoz. A hadművelet a második világháború egyik fordulópontja volt: ha elégtelen mennyiségű rakomány ért volna Máltára, a szigetnek meg kellett volna adnia magát, és ezt tudván mindkét oldal hatalmas erőket vetett be, hogy a küldetés sikerét vagy kudarcát biztosítsa. A konvojt az említett hatalmas hadihajó-flotta védte, ám erre szükség is volt, hiszen a tengelyhatalmak minden légi és tengeri haderejüket bevetették, hogy megakadályozzák a küldetés sikerét; nappal a légitámadások és a tengeralattjárók, hajnalban és szürkületkor pedig a torpedócsónakok jelentették a legnagyobb veszélyt. Augusztus 13-án, helyi idő szerint 1:05-kor, a tunéziai partoktól nagyjából négy mérföldnyire, két olasz torpedócsónak, az MAS16 és az MAS22 által kilőtt egy-egy torpedó a Manchester jobb oldalába csapódott; a sérülés következtében a víz elárasztotta a 4"-es lőszerraktárat, a kazánt és az egyik turbinatermet. A hajó teljes sötétségbe borult, és 12 fokkal megdőlt, de csodával határos módon mindössze 15 tengerész vesztette életét, viszont rengeteg sebesült volt, akik közül többen a fedélzetszint alatt rekedtek, de végül őket is ki tudták menteni. A hajót megpróbálták megmenteni, de sem a kazánokat, sem az elektromos rendszert nem lehetett megjavítani, így a kapitány, Harold Drew a hajó elsüllyesztésére adott parancsot. Miután a Pathfinder felvett a hajóról 158 tengerészt, az Eskimo és a Somali pedig a mentőcsónakban lévőket, elhelyezték a robbanóanyagokat a hajótestben. A robbantás azonban nem sikerült teljesen, így a Pathfinder által kilőtt torpedó végzett a hajóval, mely helyi idő szerint 4:00-kor süllyedt el az é. sz. 36° 50′ 00″, k. h. 11° 10′ 00″ pozícióban.[5]

Viták[szerkesztés]

Harold Drew kapitányt és az elsüllyesztésre kiadott parancsát rengetegen bírálták. A 900 tengerészből 500-an hadifogságba estek Észak-Afrikában, ám a legénysége mindvégig kiállt kapitányuk és a döntése mellett (melynek köszönhetően rengeteg emberéletet mentett meg, és a hajó radarjai sem kerültek ellenséges kézbe). A Haditengerészet viszont egy hadbírósági eljárás keretében azt állapította meg, hogy Drew elhamarkodottan adott parancsot a hajó elhagyására és az elsüllyesztésre. Drew-t ezután soha többé nem nevezték ki kapitánynak, és 1987-ben, 92 évesen halt meg.

2002-ben, a hajó elsüllyedésének 60. évfordulója alkalmából egy búvárcsoport az akkori Manchesterről lemerült a roncshoz, hogy pontot tehessenek az ügy végére. A búvárok megállapították, hogy a torpedók akkora lyukat ütöttek a hajó oldalába, amin egy autóval kényelmesen át lehetett volna férni, ráadásul a hajócsavarok közül legalább kettő is megsérült. Így az a téves feltevés, ami a hadbírósági eljárás alapját is képezte, miszerint a hajóval 2-12 csomó sebességgel el lehetett volna evickélni egy semleges kikötőbe, alaptalannak bizonyultak; ez a sérülések mellett a folytonos légitámadások miatt sem sikerülhetett volna. A búvárcsoport tagjai a Haditengerészet zászlaját és egy emléktáblát is elhelyeztek a hadisírnak minősített roncson.[6]

Képgaléria[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

A Manchester vízre bocsátása, 1937. április 12.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]