Granadai Emírség

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Granadai Emírség
12381492
Granadai Emírség címere
Granadai Emírség címere
Granadai Naszridák 1250 – 1492
Granadai Naszridák 1250 – 1492
Fővárosa Granada
Vallás iszlám
Kormányzat
Államforma Monarchia
Dinasztia Naszridák
Elődállam
Utódállam
 Almohádok
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Granadai Emírség témájú médiaállományokat.


Korabeli öltözetek a Naszridák udvarában

A Granadai Emírség, a granadai Naszridák utolsó muszlim uralkodóháza (1223/1238 – 1492 ) volt Spanyolországban (al-Andalusz), Granada központtal. Az Almohádok bukását kihasználva kerültek hatalomra, miután Mohamed ibn Naszr (1232 –1273 vagy ibn al-Ahmár) I. Mohamed névvel szultánná kiáltotta ki magát és meghódította a dél-spanyolországi területeket. Fiával, II. Mohameddel (1273 –1302) elismerték a III. Ferdinánd kasztíliai király fennhatóságát. A marokkói Marínidákkal és időnként spanyol keresztény királyságokkal kötött politikai játszmákkal viszonylagos függetlenséget értek el a térségben. A dinasztia I. Júszuf (1333 – 1354) és V. Mohamed (1354 – 1359) uralkodása alatt érte el fénykorát, ekkor már a spanyolországi muszlimok utolsó menedékeként emlegették. 1417 után bekövetkező belső viszályok politikailag meggyengítették, ezért gyors hanyatlásnak indult. Muláj Haszan (1464 – 1485) és fívére al-Zagar rövid konszolidációja után Haszna fia XII. Mohamed (Boadbil, 1482 – 1483, 1485 – 1492) már nem tudta visszaverni II. Ferdinánd aragóniai király és I. Izabella kasztíliai királynő szövetséges csapatainak támadásait, így 1492 januárjában az feladta az ostromlott Granadát.

Története[szerkesztés]

Váza az alhambrai gyüjteményből

A spanyol vidéki muszlim hercegségek versengései során a Jaén tartománybeli arjonai Mohamed ibn Júszuf Ibn Naszr, a Banú al-Ahmar dinasztiából vezető hatalomra tett szert, kihasználva az Almohádok bukását, 1232-ben kikiáltotta az arjonai szultanátust, amelyet Jaén, Guadix és Baza tartományok meghódításával bővített. Granada 1237-es elfoglalása után azt szultanátusa fővárosává tette, ügyes politikai manőverekkel biztosította hatalmát, egyúttal saját belső ellenségeivel is kíméletlenül leszámolt. Elismerte III. Ferdinánd kasztíliai király fennhatóságát, akinek hűbéresként Sevilla elfoglalásában (1248) is segítségére volt.

Fiát, II. Mohamedet még életében kijelölte utódjául, aki erős kézzel kormányozta a királyságot, de ő apjával ellentétben a kisebb, elsősorban észak-afrikai muszlim uralkodóházakra támaszkodott a keresztény rekonquistákkal szemben. A marokkói Marínidák azonban szövetség helyett vazallusukká tették, amiből csak – kihasználva a királyságok között dúló belső viszályokat – keresztény szövetségesekkel tudott szabadulni. XI. Alfonz segítségével kiűzte a Marídinákat a spanyol területekről, okos politikai alkukkal viszonylagos konszolidáció következett be a térségben, olyannyira, hogy még Kasztília is részlegesen a befolyása alá került.

Fia, III. Mohamed (1302 – 1309) azonban nem bizonyult politikailag alkalmasnak apja eredményeinek megőrzéséhez. A marokkói Ceuta kikötőjének elfoglalásával hibát követett el, kiszolgáltatottá tette a kis Naszrida Emírséget, miután egyszerre több oldalról is (Marínida, Aragónia Kasztília) fenyegetésnek tette ki. A palotában lázadás tört ki, III. Mohamedet megbuktatták, a hatalmat fívére Naszr (1309 – 1314) veszi át, aki a Marínidákkal engedményekre kényszerült, majd annak fia I. Iszmáil (1314 – 1325) szövetséget is kötött velük. 1319-ben az előretörő kasztíliaiakat észak-afrikai berber csapatok segítségével a Granada környéki vegai csatában legyőzik. 1325-ben Iszmailt meggyilkolják, Granadát több oldalról is fenyegetik, IV. Mohamed (1325 – 1333) uralkodása alatt területi veszteségeket szenved.

I. Júszuf (1333 – 1354) és V. Mohamed (1354 – 1359, 1362 – 1391) uralkodása alatt viszonylagos béke uralkodott, a lakosság a mezőgazdasági területeknek, a tengeri kereskedelemnek és a halászatnak köszönhetően viszonylagos jómódban élt, a granadai királyság fénykora erre az időszakra tehető. Ekkor építették át az Alhambrát és számtalan tudományos és művészeti iskola megnyitása mellett megnyílt a királyság legnagyobb medreszéje is, ahol a szigorú málikita madzhab (jogi iskola az iszlámban) oktatását tűzték ki célul. Az udvart olyan ismert tudósok és muszlim hírességek is meglátogatták, mint Ibn Battúta a világutazó és itt szolgált mint nagyvezír Ibn al-Hatíb történész is . Jelentős csillagászati és orvosi iskola létesült ebben az időszakban, Különösen III. Mohamed uralkodása alatt virágzott a költészet, de Júszuf és V. Mohamed is költők társaságában szeretett mutatkozni.

Bár Júszuf megpróbálta békeszerződésekkel stabilizálni a királyságot, így Kasztíliával, Marokkóval és Aragóniával is szerződéseket kötött, ám 1340-ben Kasztília Portugál segítséggel Taifánál megtámadta birodalmát, majd 1354-ben Júszuf orgyilkosság áldozata lett.

Fia V. Mohamed öt év múlva vereséget szenvedett Malagánál az egyesített keresztény flottától, ekkor átmenetileg trónját is elvesztette, amit csak 1362-ben sikerült visszaszereznie. Megfelelő diplomáciai érzékkel stabilizálta birodalma határait, nemcsak a marokkói, hanem a keresztény királyságokkal is békét kötött és jó kapcsolatokat ápolt az egyiptomi mamlúkokkal is.

1394-ben, V. Mohamed halála után a kasztíliai seregek megtámadták a Naszrida Birodalmat, de VII. Mohamed szultán (1392 – 1408) keményen visszaverte a támadást, ám utóda III. Júszuf (1408 – 1417) a keresztények szövetségének újabb fenyegetésével volt kénytelen szembenézni.

A belső pártharcok, a kisebb emírségek belharcai tovább gyengítették a granadai királyságot. 1431-ben olyan súlyos vereséget szenvedtek a keresztény szövetségtől, hogy azok könnyedén iszlám területekhez jutottak, sőt a Granada falaitól pár kilométerre álló Elviránál vetették meg lábukat. A visszavágást nehezítette, hogy még 1421-ben, a pápa keresztes hadjáratra szólított fel a granadai muszlimok ellen.

1440-re a belső pártviszályok és anarchikus kormányzás következtében IX. Mohamed (1419 – 1447) uralma annyira meggyengült, hogy granadai státuszuk véglegesen veszélybe került, ám ugyanekkor a kasztíliai királyság is anarchiába süllyedt. A hatalmat az erős kezű Abú'l Haszan Ali emír (más néven Muláj Haszan 1464 – 1482) volt képes rövid időre megerősíteni a hadsereg újjászervezésével és a testvére (Mohamed al-Zagal) által keltett lázadás leverésével, ám Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella házassága (1469) már előrevetítette egy mindent elsöprő keresztény szövetség előképét a térségben.

Abú'l Haszan Ali fia XII. Mohamed (közkeletű nevén Boadbil, vagy „El Rey Chico”) puccsot hajtott végre apja ellen, és átmenetileg megszerezte a trónt, ám 1483-ban a lucenai csatában a keresztények Aragóniai Ferdinánd vezetése alatt elfogták, így továbbra is apja uralkodott haláláig, 1485-ig, amikor fivére, al-Zagal XIII. Mohamed néven a trónra került. Ferdinánd hatalmas váltságdíj fejében elengedte Boabdilt, aki 1486-ban nagybátyja ellen hadba vonult. Ferdinánd Granada bevételét tűzte ki célul és folyamatosan vette be a granadai emírség muszlim erődítményeit, Rondát, Málagát, 1489-re Guadixot.

1491-re ért Granada alá a keresztény sereg, amit Boabdil védelmezett, ám szabad elvonulás fejében 1492 január 2-án feladta a várost, ahova Ferdinánd és Izabella látványosan bevonult.

Boabdil 1527 tájékán a marokkói szultán szolgálatában harc közben esett el.

Naszrida uralkodók listája[szerkesztés]

Időszak Uralkodó
1238–1272 Mohamed Ibn Júszuf Ibn Naszr
1273–1302 II. Mohamed al-Fakih
1302–1309 III. Mohamed
1309–1314 Naszr
1314–1325 I. Iszmáil
1325–1333 IV. Mohamed
1333–1354 I. Júszuf
1354–1359 V. Mohamed
1359–1360 II. Iszmáil
1360–1362 VI. Mohamed
1362–1391 V. Mohamed
1391–1392 II. Júszuf
1392–1408 VII. Mohamed
1408–1417 III. Júszuf
1417–1419 VIII. Mohamed
1419–1427 IX. Mohamed
1427–1429 VIII. Mohamed
1430–1431 IX. Mohamed
1432-1432 IV. Júszuf
1432–1445 IX. Mohamed
1445–1446 V. Júszuf
1446–1448 X. Mohamed
1448–1453 IX. Mohamed
1453–1454 XI. Mohamed
1454–1461 Szajíd
1462–1463 V. Júszuf
1464–1482 Abú'l Haszan Ali
1482–1483 XII. Mohamed (Boadbil)
1483–1485 Abú'l Haszan Ali
1485–1486 XIII. Mohamed
1486–1492 XII. Mohamed (Boadbil)
Az Alhambra látképe Granadában

Jegyzetek[szerkesztés]


Források[szerkesztés]

  • Brentjes, Burchard. Kánok, szultánok, emírek. Budapest: Kossuth. ISBN 963-09-2546-X (1985) 
  • Iszlám művészet és építészet, Peter Ferienabend (ed.), Budapest: Vince (2005. május 24.). ISBN 963-9552-61-5 
  • M. Canard: Nasrids. In Encyclopaedia of Islam, VII. kötet. Szerk. C. E. Bosworth, E. van Donzel, W. P. Heinrichs, Ch. Pellat. Leiden: E. J. Brill. 1993. 1020. o.  

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Córdobai Kalifátus

Alhambra