Fibrinogén

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Az emberi fibrin töredékének krisztallográfiás struktúrája.[1]

A fibrinogén, vagy I-es faktor egy májban szintetizálódó, oldható plazma glikoprotein, amely a véralvadás során a trombin hatására alakul át fibrinné. Ez a folyamat a véralvadási kaszkád részeként játszódik le; a zimogén protrombin aktiválódik, így szerin proteáz trombinná válik; amely a fibrinogén - fibrin átalakulásért felelős. A fibrin ezután a XIII-as faktorhoz kapcsolódik, és rögöt alkot. Az XIIIa faktor stabilizálja a fibrint további fibrinolízis gátlók - mint például az alfa-2-antiplazmin és TAFI (trombin aktiválható fibrinolízis inhibitor, azaz karboxipeptidáz B2) - beépítésével; és különböző sejtek adhéziós fehérjéihez való kötődéssel.[2] A fibrin katalizálja a XIII-as faktor trombin általi, és a plazminogén aktivátor (t-PA) aktivációját.[2] A fibrin specifikusan kötődik az aktivált koagulációs faktorokhoz, a Xa faktorhoz és a trombinhoz: rosthálóba zárja őket; így ezen enzimek ideiglenes gátlójaként funkcionál, mivel ezek aktívak maradnak, és a fibrinolízis során szabadon engedhetőek.[3] A legújabb kutatások azt mutatják, hogy a fibrin kulcsszerepet játszik a gyulladásos válaszban, és a reumás artritisz kialakulásában.[4]

A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben Fibrinogenum humanum néven hivatalos. ATC-kódja B02BB01.

Fibrinogén hiány[szerkesztés]

A fibrinogén veleszületett hiányát (afibrinogenemia), illetve funkciózavarát néhány esetben írták le.[5]

A fibrinogén hiánya vérzéshez, vagy tromboemboliás szövődményekhez vezethet. Ennél gyakoribb a szerzett hiány, amelyet a vérplazma laboratóriumi vizsgálatával, vagy a teljes vér tromboelasztometriás vizsgálatával lehet kimutatni.[6] A szerzett hiányosság vérhígítás, illetve vérveszteség és/vagy vérátömlesztés után fedezhető fel, például traumás sérültek esetén; továbbá a disszeminált intravaszkuláris koaguláció (DIC) néhány fázisa alatt, illetve szepszis esetén. Fibrinogén hiányos betegnél, a vérzés korrigálása friss fagyasztott plazma (FFP), krioprecipitátum (fibrinogén-gazdag plazma frakció), vagy fibrinogén koncentrátumok infúziójával lehetséges. Egyre több bizonyíték arra, hogy a fibrinogén hiány, illetve a fibrinogén polimerizációs rendellenességek kezelése vérzéses betegek esetén nagyon fontos.[7]

Diagnosztiás használata[szerkesztés]

A fibrinogén szint a vénás vérben mérhető. Az alkalmazott módszertől függően a normális szint körülbelül 1,5-3 g/l. Tipikus körülmények közt a fibrinogént laboratóriumban, citrátos vérplazma minták formájában vizsgálják; ugyanakkor a tromboelasztometria segítségével a teljes vér analízise is lehetséges (a vérlemezke működést Cytochalasin D-vel gátolják).[6] A fibrinogén magasabb szintje (>3,43 g/l) többek között szív-és érrendszeri megbetegedéssel hozható összefüggésbe. A gyulladás bármely formája következtében megemelkedhet a szintje, mivel ez egy akut-fázis fehérje; például különösen feltűnő az emberi fogínyben, a fogágybetegség kezdeti szakasza alatt.[8] A fibrinogén szintje a terhesség alatt megnövekszik, átlagosan 4,5 g/l-es értékre, a nem-terhes emberek 3 g/l-es átlagával szemben.[9]

Az állatgyógyászatban is alkalmazzák mint gyulladásjelző marker: lovakban, a normális tartomány feletti (1,0-4,0 g/l) érték bizonyos fokú szisztémás gyulladásos válaszra utal.

A fibrinogén alacsony szintje a véralvadási rendszer rendszerszintű aktiválását indukálhatja, a véralvadási faktorok szintézise helyett azok fogyasztásával (gyorsabb). Ennek a túlzott véralvadási faktor fogyasztásnak a neve disszeminált intravaszkuláris koaguláció vagy rövidebben "DIC". A DIC nehezen diagnosztizálható, de erős a gyanú akkor, ha hosszúra beállított alvadási idők (PT vagy aPTT) mellett alacsony a fibrinogén szint, illetve e mellé akut kritikus betegség, mint például szepszis, vagy trauma párosul. A fibrinogén alacsony szintje mellett, a véralvadási faktorok fibrin polimerizációs rendellenességeket is indukálhatnak. Ezen faktorok közé értve a plazma expandereket, amelyek komoly vérzési problémákhoz vezethetnek.[6] A fibrin polimerizációs rendellenességek viszkoelasztikus módszerekkel, például tromboelasztometriával mutathatóak ki.[6]

Fiziológiája[szerkesztés]

A fibrinogén egy 340 kDa molekulatömegű glikoprotein, amely a májban, azon belül a májsejtekben szintetizálódik. Koncentrációja a vérplazmában 1,5-4,0 g/l (általában a Clauss eljárás szerint mérve), vagy körülbelül 7 µM. Természetes formájában a fibrinogén hidat alkothat a vérlemezkék között, kötődve a Gp IIb/IIIa felületi membrán fehérjéikhez; habár fő funkciója szerint a fibrin prekurzora.

A fibrinogén a gerincesek véralvadásának fő fehérjéje; egy hexamer, amely három különböző lánc (α, β, és γ) két sorozatából áll, melyek diszulfid kötések által kapcsolódnak egymáshoz. A három lánc N-terminális szakaszai tartalmazzák a ciszteineket, amelyek részt vesznek a láncok keresztkötéseiben. Az α, β és γ láncok C-terminális része egy körülbelül 225 aminosav-maradékból álló domént alkot, amely molekuláris felismerő egységként működhet. A fibrinogénben valamint az angiopoietinben, ez a domén a fehérje-fehérje kölcsönhatásokban játszik szerepet. A lektinekben, úgymint az emlősök ficolinjában, és a gerinctelenek tachylectin 5A-jában a fibrinogén C-terminális doménje szénhidrátokhoz kötődik. A fibrinogén α és β láncaiban van egy kis peptid szekvencia (ún. fibrinopeptid). Ezek a kis peptidek akadályozzák meg, hogy a fibrinogén spontán módon polimert alkosson önmagával.[10]

A fibrinogén - fibrin átalakulás több lépésből áll. Először, a trombin elhasítja a fibrinogén α és β láncok N-terminális részét, így fibrinopeptid A-t és B-t képezve.[11] A kapott fibrin monomerek protofibrillumokká polimerizálódnak; amelyek oldalirányban társulva fibrin rostokat képeznek.[12] Utolsó lépésként, a fibrin rostok társulva fibrin gélt alkotnak.[13]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. Everse SJ, Spraggon G, Veerapandian L, Riley M, Doolittle RF (1998. June). „Crystal structure of fragment double-D from human fibrin with two different bound ligands”. Biochemistry 37 (24), 8637–42. o. DOI:10.1021/bi9804129. PMID 9628725.  
  2. a b Muszbek L, Bagoly Z, Bereczky Z, Katona E (2008. July). „The involvement of blood coagulation factor XIII in fibrinolysis and thrombosis”. Cardiovascular & Hematological Agents in Medicinal Chemistry 6 (3), 190–205. o. DOI:10.2174/187152508784871990. PMID 18673233.  
  3. Kaiser B (2003). „DX-9065a, a direct inhibitor of factor Xa”. Cardiovascular Drug Reviews 21 (2), 91–104. o. DOI:10.1111/j.1527-3466.2003.tb00108.x. PMID 12847561.  
  4. Gilliam BE (2011). „Evidence of Fibrinogen as a Target of Citrullination in IgM Rheumatoid Factor-Positive Polyarticular Juvenile Idiopathic Arthritis”. Pediatric Rheumatology 9 (8), xx–xx. o. DOI:10.1186/1546-0096-9-8. ISSN 1546-0096. PMID 21439056.  
  5. Acharya SS, Dimichele DM (2008. November). „Rare inherited disorders of fibrinogen”. Haemophilia : the Official Journal of the World Federation of Hemophilia 14 (6), 1151–8. o. DOI:10.1111/j.1365-2516.2008.01831.x. PMID 19141154.  
  6. a b c d Lang T, Johanning K, Metzler H, Piepenbrock S, Solomon C, Rahe-Meyer N, Tanaka KA (2009. March). „The effects of fibrinogen levels on thromboelastometric variables in the presence of thrombocytopenia”. Anesthesia and Analgesia 108 (3), 751–8. o. DOI:10.1213/ane.0b013e3181966675. PMID 19224779.  
  7. Fries D, Innerhofer P, Schobersberger W (2009. April). „Time for changing coagulation management in trauma-related massive bleeding”. Current Opinion in Anaesthesiology 22 (2), 267–74. o. DOI:10.1097/ACO.0b013e32832678d9. PMID 19390253.  
  8. Page RC, Schroeder HE (1976. March). „Pathogenesis of inflammatory periodontal disease. A summary of current work”. Lab. Invest. 34 (3), 235–49. o. PMID 765622.  
  9. Medical and Surgical Diagnostic Disorders in Pregnancy Author: Salvi. Publisher: Jaypee Brothers Publishers, 2003. ISBN 818061090X, ISBN 9788180610905, 5. o.
  10. PDOC00445 Fibrinogen C-terminal domain in PROSITE
  11. Blombäck B, Hessel B, Hogg D, Therkildsen L (1978. October). „A two-step fibrinogen--fibrin transition in blood coagulation”. Nature 275 (5680), 501–5. o. DOI:10.1038/275501a0. PMID 692730.  
  12. Hermans J, McDonagh J (1982. January). „Fibrin: structure and interactions”. Semin. Thromb. Hemost. 8 (1), 11–24. o. DOI:10.1055/s-2007-1005039. PMID 7036348.  
  13. Lorand L, Credo RB.szerk.: Mann KG, Lundblad RL, Fenton J: hrombin and fibrin stabilization, Chemistry and Biology of Thrombin. Ann Arbor, Mich: Ann Arbor Science Publishers, 311–323. o. (1977). ISBN 0-250-40160-6 

Ez a szócikk részben vagy egészben a Fibrinogen című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.