Férfi páros tenisz a 2016. évi nyári olimpiai játékokon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Férfi páros tenisz
a XXXI. nyári olimpián
Tennis pictogram.svg
Adatok
Dátumaugusztus 612.
Versenyzők64 résztvevő
26 nemzetből
Érmesek
Aranyérem  Spanyolország Spanyolország
Ezüstérem  Románia Románia
Bronzérem  Egyesült Államok Egyesült Államok

 ← 20122020 → 

A 2016. évi nyári olimpiai játékokon a tenisz férfi páros versenyszámát augusztus 6 és 12. között rendezték meg. A címvédő az amerikai Bob BryanMike Bryan-páros volt, akik azonban a zika-vírustól való félelmükben családjuk egészségének védelme érdekében visszaléptek a részvételtől.[1]

A győzelmet a Marc López és Rafael Nadal alkotta spanyol páros szerezte meg, miután a döntőben három játszmában 6–2, 3–6, 6–4 arányban legyőzték a román Florin MergeaHoria Tecău-kettőst. A bronzérmes az amerikai Steve JohnsonJack Sock-páros lett.

Az indulásra jogosult párosok[szerkesztés]

Az előre meghatározott kvalifikációs szabályok alapján, a visszamondások figyelembe vételével az ITF 2016. július 19-én közzétett listája[2] szerint az alábbi versenyzők indulhattak az olimpián. A védett ranglistával (PR) rendelkező versenyzők a védett helyezésük szerint lettek figyelembe véve.

A világranglistán elfoglalt helyük alapján kvalifikációra jogosult, de nem induló versenyzők távolmaradásának okai
a A versenyző sérülés vagy egyéni döntés alapján nem indult el
b A versenyző Davis-kupán való részvételének mértéke nem érte el a kívánt szintet
c A versenyző nem indulhatott el, mert országából már négy másik versenyző jogot szerzett az indulásra
d A versenyző visszavonult a sportolástól
e A versenyző versenyzési joga felfüggesztésre került
f Az ITF Olimpiai Bizottságának szabadkártyájával indulhat
g A Davis-kupa/Fed-kupa részvételek alapján kapott szabadkártyát
No. CR A játékos B játékos Ország
SR[3] DR[4] Név SR[3] DR[4] Név
Világranglista alapján indulásra jogosultak
1 4 1 Nicolas Mahutf 3 Pierre-Hugues Herbertf Franciaország Franciaország (FRA)
2 4 2 Jamie Murray 2 Andy Murray Nagy-Britannia Nagy-Britannia (GBR)
3 17 6 Horia Tecău 11 Florin Mergea Románia Románia (ROU)
4 89 7 Jean-Julien Rojer 82 Robin Haase Hollandia Hollandia (NED)
5 17 8 Marcelo Melo 9 Bruno Soares Brazília Brazília (BRA)
6 56 10 Róhan Bópanna 46 Lijendar Pedzs India India (IND)
További indulási jogot kapott versenyzők
7 22 18 Marc López 4 Rafael Nadalg Spanyolország Spanyolország (ESP)
8 24 23 Nenad Zimonjić 1 Novak Đoković Szerbia Szerbia (SRB)
9 27 12 Jo-Wilfried Tsonga 15 Gaël Monfils Franciaország Franciaország (FRA)
10 30 16 Roberto Bautista Agut 14 David Ferrer Spanyolország Spanyolország (ESP)
11 33 - 13 Daniel Nestor 46 20 Vasek Pospisil Kanada Kanada (CAN)
12 43 21 Marcin Matkowski 22 Łukasz Kubot Lengyelország Lengyelország (POL)
13 49 36PR Marin Draganja 13 Marin Čilić Horvátország Horvátország (CRO)
14 54 27 Juan Sebastián Cabal 27 Robert Farah Kolumbia Kolumbia (COL)
16 61 12 John Peers 49 Chris Guccione Ausztrália Ausztrália (AUS)
17 63 19 Alexander Peya 44 Oliver Marachf Ausztria Ausztria (AUT)
18 63 24 Jack Sock 39 Steve Johnsonf Egyesült Államok Egyesült Államok (USA)
19 65 58 Máximo Gonzálezf 7PR Juan Martín del Potrof Argentína Argentína (ARG)
20 74 34 Fabio Fognini 40 Andreas Seppi Olaszország Olaszország (ITA)
20 85 56PR 259 Brian Bakerf 72 29 Rajeev Ramf Egyesült Államok Egyesült Államok (USA)
21 86 51 Guillermo Duránf 35 Federico Delbonis Argentína Argentína (ARG)
22 86 32 Dominic Inglot 54 Colin Flemingg Nagy-Britannia Nagy-Britannia (GBR)
23 89 26 Max Mirni 63 Aljakszandr Buri Fehéroroszország Fehéroroszország (BLR)
24 115 26 Philipp Kohlschreiber 89 Jan-Lennard Struff Németország Németország (GER)
Az ITF szabadkártyái
25 102 31 Radek Štěpánek 71 Lukáš Rosol Csehország Csehország (CZE)
26 107 43 Michael Venus 64 Marcus Daniell Új-Zéland Új-Zéland (NZL)
27 115 53 André Sáf 62 Thomaz Bellucci Brazília Brazília (BRA)
28 127 61 Julio Peraltaf 66 Hans Podlipnik Chile Chile (CHI)
29 143 74 Andrej Martin 69 Igor Zelenay Szlovákia Szlovákia (SVK)
30 148 75 Denisz Molcsanov 73 Illja Marcsenko Ukrajna Ukrajna (UKR)
31 179 50 Santiago González 129 Miguel Ángel Reyes-Varela Mexikó Mexikó (MEX)
32 210 105 Sanchai Ratiwatana 105 Sonchat Ratiwatana Thaiföld Thaiföld (THA)
  • * Kombinált ranglista. Az A játékos legjobb (egyéni vagy páros) világranglista helyezéséhez hozzáadva B játékos ugyanezen értéke.
  • † Egyéni világranglista helyezés
  • ‡ Páros világranglista helyezés

Időpontok[szerkesztés]

Augusztus
6 (szombat) 7 (vasárnap) 8 (hétfő) 9 (kedd) 10 (szerda) 11 (csütörtök) 12 (péntek)
11:00 11:00 11:00 11:00 11:00 12:00
32 között 16 között Negyeddöntők A mérkőzések eső miatt elmaradtak Elődöntők Bronzmérkőzés
Döntő

Kiemeltek[szerkesztés]

# Versenyzőpáros Eredmény # Versenyzőpáros Eredmény
1. Franciaország Franciaország (FRA)
 Pierre-Hugues Herbert
 Nicolas Mahut
első kör 5. Románia Románia (ROU)
 Florin Mergea
 Horia Tecău
döntő, ezüstérmesek
2. Nagy-Britannia Nagy-Britannia (GBR)
 Andy Murray
 Jamie Murray
első kör 6. 'Spanyolország Spanyolország (ESP)
 Marc López
 Rafael Nadal'
olimpiai bajnokok
aranyérmesek
3. Brazília Brazília (BRA)
 Marcelo Melo
 Bruno Soares
negyeddöntő 7. Kanada Kanada (CAN)
 Daniel Nestor
 Vasek Pospisil
elődöntő
4. Franciaország Franciaország (FRA)
 Gaël Monfils
 Jo-Wilfried Tsonga
első kör 8. Spanyolország Spanyolország (ESP)
 Roberto Bautista Agut
 David Ferrer
negyeddöntő

Tábla[szerkesztés]

  • R = feladták
  • w/o = az ellenfél visszalépett
  • IP = az ITF szabadkártyása
  • PR = védett ranglistahelyezéssel figyelembe vett
  • Alt = benevezett visszalépők helyettesítői

Döntők[szerkesztés]

  Elődöntők Döntő
                         
     Egyesült Államok Egyesült Államok (USA)
 Steve Johnson
 Jack Sock
3 5  
5  Románia Románia (ROU)
 Florin Mergea
 Horia Tecău
6 7  
  5  Románia Románia (ROU)
 Florin Mergea
 Horia Tecău
2 6 4
  6  Spanyolország Spanyolország (ESP)
 Marc López
 Rafael Nadal
6 3 6
6  Spanyolország Spanyolország (ESP)
 Marc López
 Rafael Nadal
77 77
  7  Kanada Kanada (CAN)
 Daniel Nestor
 Vasek Pospisil
61 64     Bronzmérkőzés
     Egyesült Államok Egyesült Államok (USA)
 Steve Johnson
 Jack Sock
6 6
  7  Kanada Kanada (CAN)
 Daniel Nestor
 Vasek Pospisil
2 4

Felső ág[szerkesztés]

1. kör   2. kör   Negyeddöntők   Elődöntők
1 Franciaország Franciaország (FRA)
 Pierre-Hugues Herbert
 Nicolas Mahut
64 3  
Kolumbia Kolumbia (COL)
 Juan Sebastián Cabal
 Robert Farah
77 6     Kolumbia Kolumbia (COL)
 Juan Sebastián Cabal
 Robert Farah
4 61  
IP Chile Chile (CHI)
 Julio Peralta
 Hans Podlipnik
2 2     Egyesült Államok Egyesült Államok (USA)
 Steve Johnson
 Jack Sock
6 77  
Egyesült Államok Egyesült Államok (USA)
 Steve Johnson
 Jack Sock
6 6       Egyesült Államok Egyesült Államok (USA)
 Steve Johnson
 Jack Sock
6 6  
Lengyelország Lengyelország (POL)
 Łukasz Kubot
 Marcin Matkowski
6 78       8 Spanyolország Spanyolország (ESP)
 Roberto Bautista Agut
 David Ferrer
4 2  
India India (IND)
 Róhan Bópanna
 Lijendar Pedzs
4 66     Lengyelország Lengyelország (POL)
 Łukasz Kubot
 Marcin Matkowski
3 65
IP Csehország Csehország (CZE)
 Lukáš Rosol
 Radek Štěpánek
1 4     8 Spanyolország Spanyolország (ESP)
 Roberto Bautista Agut
 David Ferrer
6 77  
8 Spanyolország Spanyolország (ESP)
 Roberto Bautista Agut
 David Ferrer
6 6       Egyesült Államok Egyesült Államok (USA)
 Steve Johnson
 Jack Sock
3 5
3 Brazília Brazília (BRA)
 Marcelo Melo
 Bruno Soares
6 77       5 Románia Románia (ROU)
 Florin Mergea
 Horia Tecău
6 7
IP Thaiföld Thaiföld (THA)
 Sanchai Ratiwatana
 Sonchat Ratiwatana
0 61     3 Brazília Brazília (BRA)
 Marcelo Melo
 Bruno Soares
6 6  
PR Horvátország Horvátország (CRO)
 Marin Čilić
 Marin Draganja
2 2     Szerbia Szerbia (SRB)
 Novak Đoković
 Nenad Zimonjić
4 4  
Szerbia Szerbia (SRB)
 Novak Đoković
 Nenad Zimonjić
6 6       3 Brazília Brazília (BRA)
 Marcelo Melo
 Bruno Soares
4 7 2
IP Mexikó Mexikó (MEX)
 Santiago González
 Miguel Ángel Reyes-Varela
6 6       5 Románia Románia (ROU)
 Florin Mergea
 Horia Tecău
6 5 6  
Nagy-Britannia Nagy-Britannia (GBR)
 Colin Fleming
 Dominic Inglot
3 0     IP Mexikó Mexikó (MEX)
 Santiago González
 Miguel Ángel Reyes-Varela
3 69
Argentína Argentína (ARG)
 Federico Delbonis
 Guillermo Durán
3 2     5 Románia Románia (ROU)
 Florin Mergea
 Horia Tecău
6 711  
5 Románia Románia (ROU)
 Florin Mergea
 Horia Tecău
6 6  

Alsó ág[szerkesztés]

1. kör   2. kör   Negyeddöntők   Elődöntők
6 Spanyolország Spanyolország (ESP)
 Marc López
 Rafael Nadal
6 6  
Hollandia Hollandia (NED)
 Robin Haase
 Jean-Julien Rojer
4 4     6 Spanyolország Spanyolország (ESP)
 Marc López
 Rafael Nadal
6 5 6  
PR Argentína Argentína (ARG)
 Juan Martín del Potro
 Máximo González
6 7     PR Argentína Argentína (ARG)
 Juan Martín del Potro
 Máximo González
3 7 2  
Ausztrália Ausztrália (AUS)
 Chris Guccione
 John Peers
4 5       6 Spanyolország Spanyolország (ESP)
 Marc López
 Rafael Nadal
6 6  
Fehéroroszország Fehéroroszország (BLR)
 Aljakszandr Buri
 Makszim Mirni
64 5       Ausztria Ausztria (AUT)
 Oliver Marach
 Alexander Peya
3 1  
Ausztria Ausztria (AUT)
 Oliver Marach
 Alexander Peya
77 7     Ausztria Ausztria (AUT)
 Oliver Marach
 Alexander Peya
6 62 6
PR Egyesült Államok Egyesült Államok (USA)
 Brian Baker
 Rajeev Ram
6 6     PR Egyesült Államok Egyesült Államok (USA)
 Brian Baker
 Rajeev Ram
4 77 3  
4 Franciaország Franciaország (FRA)
 Gaël Monfils
 Jo-Wilfried Tsonga
1 4       6 Spanyolország Spanyolország (ESP)
 Marc López
 Rafael Nadal
77 77
7 Kanada Kanada (CAN)
 Daniel Nestor
 Vasek Pospisil
4 6 78       7 Kanada Kanada (CAN)
 Daniel Nestor
 Vasek Pospisil
61 64
IP Új-Zéland Új-Zéland (NZL)
 Marcus Daniell
 Michael Venus
6 3 66     7 Kanada Kanada (CAN)
 Daniel Nestor
 Vasek Pospisil
6 6  
Alt Portugália Portugália (POR)
 Gastão Elias
 João Sousa
6 6     Alt Portugália Portugália (POR)
 Gastão Elias
 João Sousa
1 4  
IP Szlovákia Szlovákia (SVK)
 Andrej Martin
 Igor Zelenay
4 2       7 Kanada Kanada (CAN)
 Daniel Nestor
 Vasek Pospisil
6 6
IP Ukrajna Ukrajna (UKR)
 Illja Marcsenko
 Denisz Molcsanov
4 3       Olaszország Olaszország (ITA)
 Fabio Fognini
 Andreas Seppi
3 1  
Olaszország Olaszország (ITA)
 Fabio Fognini
 Andreas Seppi
6 6     Olaszország Olaszország (ITA)
 Fabio Fognini
 Andreas Seppi
5 7 6
IP Brazília Brazília (BRA)
 Thomaz Bellucci
 André Sá
78 716     IP Brazília Brazília (BRA)
 Thomaz Bellucci
 André Sá
7 5 3  
2 Nagy-Britannia Nagy-Britannia (GBR)
 Andy Murray
 Jamie Murray
66 614  

Végeredmény[szerkesztés]

Helyezés Csapat Kiemelés
1Aranyérem Arany Spanyolország Spanyolország (ESP)
 Marc LópezRafael Nadal
6.
2Ezüstérem Ezüst Románia Románia (ROU)
 Florin MergeaHoria Tecău
5.
3Bronzérem Bronz Egyesült Államok Egyesült Államok (USA)
 Steve JohnsonJack Sock
4. Kanada Kanada (CAN)
 Daniel NestorVasek Pospisil
7.
5. Spanyolország Spanyolország (ESP)
 Roberto Bautista AgutDavid Ferrer
8.
Brazília Brazília (BRA)
 Marcelo MeloBruno Soares
3.
Ausztria Ausztria (AUT)
 Oliver MarachAlexander Peya
Olaszország Olaszország (ITA)
 Fabio FogniniAndreas Seppi
9. Kolumbia Kolumbia (COL)
 Juan Sebastian CabalRobert Farah
Lengyelország Lengyelország (POL)
 Łukasz KubotMarcin Matkowski
Szerbia Szerbia (SRB)
 Novak ĐokovićNenad Zimonjić
Mexikó Mexikó (MEX)
 Santiago GonzálezMiguel Ángel Reyes-Varela
Argentína Argentína (ARG)
 Juan Martín del PotroMáximo González
Egyesült Államok Egyesült Államok (USA)
 Brian BakerRajeev Ram
Portugália Portugália (POR)
 Gastão EliasJoão Sousa
Brazília Brazília (BRA)
 Thomaz BellucciAndré Sá
17. Franciaország Franciaország (FRA)
 Pierre-Hugues HerbertNicolas Mahut
1.
Chile Chile (CHI)
 Julio PeraltaHans Podlipnik
India India (IND)
 Róhan BópannaLijendar Pedzs
Csehország Csehország (CZE)
 Lukáš RosolRadek Štěpánek
Thaiföld Thaiföld (THA)
 Sanchai RatiwatanaSonchat Ratiwatana
Horvátország Horvátország (CRO)
 Marin ČilićMarin Draganja
Nagy-Britannia Nagy-Britannia (GBR)
 Colin FlemingDominic Inglot
Argentína Argentína (ARG)
 Federico DelbonisGuillermo Duran
Hollandia Hollandia (NED)
 Robin HaaseJean-Julien Rojer
Ausztrália Ausztrália (AUS)
 Chris GuccioneJohn Peers
Fehéroroszország Fehéroroszország (BLR)
 Aljakszandr BuriMakszim Mirni
Franciaország Franciaország (FRA)
 Gaël MonfilsJo-Wilfried Tsonga
4.
Új-Zéland Új-Zéland (NZL)
 Marcus DaniellMichael Venus
Szlovákia Szlovákia (SVK)
 Andrej MartinIgor Zelenay
Ukrajna Ukrajna (UKR)
 Illja MarcsenkoDenisz Molcsanov
Nagy-Britannia Nagy-Britannia (GBR)
 Andy MurrayJamie Murray
2.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Újabb világsztárok mondták le az olimpiát. origo.hu, 2016. július 30. (Hozzáférés: 2016. augusztus 6.)
  2. ITF announces updated entries for Rio 2016 Olympics (angol nyelven). International Tennis Federation, 2016. július 19. (Hozzáférés: 2016. július 20.)
  3. a b Világranglista helyezés 2016. június 6-án. ATP Rankings (2016. június 6. szerint). ATP Tour, Inc.
  4. a b ATP Doubles Rankings (2016. június 6-i állapot). ATP Tour, Inc., 2016. június 6. [2016. június 9-i dátummal az eredetiből archiválva].

Források[szerkesztés]