Női egyes tenisz a 2016. évi nyári olimpiai játékokon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Női egyes tenisz
a XXXI. nyári olimpián
Adatok
Dátumaugusztus 6.augusztus 13.
Versenyzők64 résztvevő
36 nemzetből
Érmesek
Aranyérem  Puerto Rico Puerto Rico
Ezüstérem  Németország Németország
Bronzérem  Csehország Csehország

 ← 20122020 → 

A 2016. évi nyári olimpiai játékokon a tenisz női egyes versenyszámát augusztus 613. között rendezték meg. A címvédő az amerikai Serena Williams volt, aki azonban a harmadik körben vereséget szenvedett az ukrán Elina Szvitolinától, és így nem tudta megvédeni címét.

Az olimpiai bajnoki címet nagy meglepetésre a Puerto Ricó-i Mónica Puig nyerte, aki a döntőben 6–4, 4–6, 6–1-re verte a második kiemelt német Angelique Kerbert. Ezzel Puerto Rico történetének első olimpiai aranyérmese lett. A bronzérmet a cseh Petra Kvitová szerezte meg.

Az indulásra jogosult versenyzők[szerkesztés]

A zika-vírus miatt több élvonalbeli versenyző visszalépett a versenytől, köztük a román Simona Halep,[1] valamint a cseh Karolína Plíšková.[2] Az egyébként kvalifikációt szerzett versenyzők közül ugyancsak távol maradt az olimpiától Marija Sarapova, akit tiltott szer használata miatt tiltottak el a versenyzéstől, és fellebbezése ügyében a Sport Döntőbíróság csak szeptemberben dönt,[3] és a fehérorosz Viktorija Azaranka is, aki július 15-én jelentette be, hogy terhessége miatt ideiglenesen felfüggeszti versenyzését.[4] A június 6-i világranglista 8. helyezettje, a svájci Belinda Bencic július 27-én jelentette be, hogy korábbi sérülése nem jött teljesen rendbe, ezért kihagyja az olimpiai játékokat.[5]

Az előre meghatározott kvalifikációs szabályok alapján, a visszamondások figyelembe vételével az ITF 2016. július 19-én közzétett listája[6] szerint az alábbi versenyzők indulhattak az olimpián. A világranglistán elért helyezés alapján kvalifikációra jogosult, de valamilyen ok miatt nem indult versenyzők a táblázatban színezéssel jelölve. A védett ranglistával (PR) rendelkező versenyzők a védett helyezésük szerinti helyre lettek besorolva.

Megjegyzásek:

a A versenyző sérülés vagy egyéni döntés alapján nem indult el
b A versenyző Fed-kupán való részvételének mértéke nem érte el a kívánt szintet
c A versenyző nem indulhatott el, mert országából már négy másik versenyző jogot szerzett az indulásra
d A versenyző visszavonult a sportolástól
e A versenyző versenyzési joga felfüggesztésre került
f Az ITF Olimpiai Bizottságának szabadkártyájával indulhat
g A Fed-kupa részvételek alapján kapott szabadkártyát
No. Világr.
hely.[7]
Versenyző Ország WTA-pont[7] Nemzeti
hely.
Fed-kupa
szerepl.[8]
Évek a
zónav.*[9]
2013–16 Fed-kupa részv.†[8] 2015–16 Fed-kupa részv.[8]
Világranglista
1 1 Serena Williams Egyesült Államok Egyesült Államok (USA) 8330 1 10 0 3 2
2 2 Garbiñe Muguruza Spanyolország Spanyolország (ESP) 6766 1 3 0 3 3
3 3 Agnieszka Radwańska Lengyelország Lengyelország (POL) 6080 1 16 1 6 2
4 4 Angelique Kerber Németország Németország (GER) 5620 1 13 0 8 4
a[10] 5 Simona Halep Románia Románia (ROU) 4471 8 1 5 3
a[11] 6 Viktorija Azaranka Fehéroroszország Fehéroroszország (BLR) 4221 12 1 3 3
5 7 Roberta Vinci Olaszország Olaszország (ITA) 3405 1 29 0 6 2
a[5] 8 Belinda Bencic Svájc Svájc (SUI) 3260 7 0 4 2
6 9 Venus Williams Egyesült Államok Egyesült Államok (USA) 3116 2 12 0 3 2
7 10 Bacsinszky Tímea Svájc Svájc (SUI) 2800 1 19 0 7 4
8 11 Petra Kvitová Csehország Csehország (CZE) 2768 1 19 0 8 3
9 12 Szvetlana Kuznyecova Oroszország Oroszország (RUS) 2755 1 19 0 3 3
d 13 Flavia Pennetta Olaszország Olaszország (ITA) 2723 - 21 0 2 1
10 14 Samantha Stosur Ausztrália Ausztrália (AUS) 2700 1 24 0 7 3
11 15 Carla Suárez Navarro Spanyolország Spanyolország (ESP) 2695 2 12 0 4 2
12 16 Madison Keys Egyesült Államok Egyesült Államok (USA) 2592 3 3 0 3 1
a[12] 17 Karolína Plíšková Csehország Csehország (CZE) 2360 5 0 4 4
13 18 Konta Johanna Nagy-Britannia Nagy-Britannia (GBR) 2250 1 5 3 4 1
14 19 Eina Szvitolina Ukrajna Ukrajna (UKR) 2226 1 6 2 4 1
15 20 Sloane Stephens Egyesült Államok Egyesült Államok (USA) 2150 4 5 0 3 1
a[13] 21 Dominika Cibulková Szlovákia Szlovákia (SVK) 2081 19 0 5 2
16 22 Sara Errani Olaszország Olaszország (ITA) 2030 2 20 0 7 3
17 23 Anasztaszija Pavljucsenkova Oroszország Oroszország (RUS) 1960 2 10 0 4 3
18g 24 Jelena Janković Szerbia Szerbia (SRB) 1940 1 20 1 2 1
19 25 Ana Ivanović Szerbia Szerbia (SRB) 1910 2 12 1 4 1
e 26 Marija Sarapova Oroszország Oroszország (RUS) 1901 - 6 0 2 2
20 27 Kiki Bertens Hollandia Hollandia (NED) 1821 1 8 1 6 4
21[6] 27PR(265) Peng Suaj Kína Kína (CHN) 169 2 10 4 2 1
22 28 Irina-Camelia Begu Románia Románia (ROU) 1765 1 9 1 5 3
23 29 Lucie Šafářová Csehország Csehország (CZE) 1673 2 20 0 7 1
24 30 Barbora Strýcová Csehország Csehország (CZE) 1640 3 15 0 5 4
25g 31 Darja Kaszatkina Oroszország Oroszország (RUS) 1618 3 3 0 2 2
26 32 Kristina Mladenovic Franciaország Franciaország (FRA) 1550 1 9 0 7 4
27 33 Andrea Petković Németország Németország (GER) 1485 2 14 0 7 4
28 34 Caroline Wozniacki Dánia Dánia (DEN) 1386 1 9 1 3 3
a[14] 35 Julija Putyinceva Kazahsztán Kazahsztán (KAZ) 1385 3 3 3 2
29 36 Jekatyerina Makarova Oroszország Oroszország (RUS) 1382 4 9 0 4 1
30 37 Monica Niculescu Románia Románia (ROU) 1365 2 12 1 5 3
31 38 Caroline Garcia Franciaország Franciaország (FRA) 1365 2 7 0 6 4
32 39 Jeļena Ostapenko Lettország Lettország (LAT) 1362 1 4 4 4 2
33 40 Anna Karolina Schmiedlová Szlovákia Szlovákia (SVK) 1340 1 6 0 5 4
34 41 Annika Beck Németország Németország (GER) 1335 3 3 0 3 2
35g 42 Laura Siegemund Németország Németország (GER) 1335 4 0 0 0 0
c 43 Coco Vandeweghe Egyesült Államok Egyesült Államok (USA) 1302 - 4 0 3 3
36 44 Leszja Curenko Ukrajna Ukrajna (UKR) 1301 2 9 1 5 2
37 45 Babos Tímea Magyarország Magyarország (HUN) 1260 1 5 3 3 1
38[6] 45PR(93) Karin Knapp Olaszország Olaszország (ITA) 764 3 8 0 4 1
39 46 Doi Miszaki Japán Japán (JPN) 1230 1 8 1 5 1
a[15] 47 Camila Giorgi Olaszország Olaszország (ITA) 1230 5 0 5 3
40 48 Eugenie Bouchard Kanada Kanada (CAN) 1230 2 7 1 5 1
41 49 Mónica Puig Puerto Rico Puerto Rico (PUR) 1220 1 6 4 2 1
42 50 Yanina Wickmayer Belgium Belgium (BEL) 1215 1 16 2 4 2
43g[6] 51 Daria Gavrilova Ausztrália Ausztrália (AUS) 1120 2 1 0 1 1
bc 52 Anna-Lena Friedsam Németország Németország (GER) 1100 - 0 0 0 0
c 53 Jelena Vesznyina Oroszország Oroszország (RUS) 1099 15 0 6 3
44 54 Danka Kovinić Montenegró Montenegró (MNE) 1085 1 5 4 2 1
45 55 Johanna Larsson Svédország Svédország (SWE) 1083 1 16 0 5 1
46 56 Heather Watson Nagy-Britannia Nagy-Britannia (GBR) 1081 2 7 4 4 2
b 57 Mirjana Lučić-Baroni Horvátország Horvátország (CRO) 1058 - 5 4 0 0
c 58 Margarita Gaszparjan Oroszország Oroszország (RUS) 1052 - 3 0 2 2
47 59 Alizé Cornet Franciaország Franciaország (FRA) 1035 3 16 0 5 1
c 60 Shelby Rogers Egyesült Államok Egyesült Államok (USA) 1031 - 0 0 0 0
48 61 Kirsten Flipkens Belgium Belgium (BEL) 1025 2 22 1 4 2
49 62 Csang Suaj Kína Kína (CHN) 1009 1 10 4 2 2
50[6] 62PR(451) Galina Voszkobojeva Kazahsztán Kazahsztán (KAZ) 67 1 8 3 10 4
c 63 Sabine Lisicki Németország Németország (GER) 1002 11 0 5 2
b 64 Katerina Bondarenko Ukrajna Ukrajna (UKR) 993 - 13 2 2 2
bc 65 Varvara Lepchenko Egyesült Államok Egyesült Államok (USA) 993 - 2 0 2 0
bc 66 Mona Barthel Németország Németország (GER) 975 - 1 0 1 0
c 67 Christina McHale Egyesült Államok Egyesült Államok (USA) 960 - 8 0 3 2
bc 68 Madison Brengle Egyesült Államok Egyesült Államok (USA) 950 - 1 0 0 0
51g 69 Nao Hibino Japán Japán (JPN) 949 2 1 1 1 1
bc 70 Irina Falconi Egyesült Államok Egyesült Államok (USA) 945 - 0 0 0 0
52 71 Cvetana Pironkova Bulgária Bulgária (BUL) 944 1 55 13 9 5
53g 72 Hszie Su-vej Tajvan Tajvan (TPE) 944 1 9 2 2 2
54[16] 73 Vang Csiang Kína Kína (CHN) 939 3 5 4 4 2
bc 74 Louisa Chirico Egyesült Államok Egyesült Államok (USA) 930 - 0 0 0 0
bc 75 Nicole Gibbs Egyesült Államok Egyesült Államok (USA) 906 - 0 0 0 0
55 76 Ana Konjuh Horvátország Horvátország (CRO) 899 1 3 4 3 2
56 77 Çağla Büyükakçay Törökország Törökország (TUR) 899 1 13 4 4 2
ITF helyek[6]
57 79 Mariana Duque Mariño Kolumbia Kolumbia (COL) 876 1 12 4 3 1
58 84 Polona Hercog Szlovénia Szlovénia (SLO) 800 1 9 0 3 3
59 86 Magda Linette Lengyelország Lengyelország (POL) 786 2 3 0 1 1
60 86 Cseng Szaj-szaj Kína Kína (CHN) 790 4 2 0 1 1
61 92 Teliana Pereira Brazília Brazília (BRA) 768 1 8 0 4 2
62 188 Ons Jabeur Tunézia Tunézia (TUN) 287 1 4 0 8 4
Háromoldalú bizottság helyei
63 136 Verónica Cepede Royg Paraguay Paraguay (PAR) 425 1 10 3 7 3
64 274 Stephanie Vogt Liechtenstein Liechtenstein (LIE) 161 1 7 4 4 2
* Kizárólag a körmérkőzéses zónaversenyek évei a négyéves olimpiai ciklus alatt
† Beleértve a 2012. évi Fed-kupa világcsoport döntőt.
‡ Francesca Schiavone, mint korábbi Grand Slam győztes szabadkártyát kapott, de nem kívánt élni a lehetőséggel. Helyette a kínai Vang Csiang indulhat az olimpián.

Versenyidőpontok[szerkesztés]

Augusztus
6 (szombat) 7 (vasárnap) 8 (hétfő) 9 (kedd) 10 (szerda) 11 (csütörtök) 12 (péntek) 13 (szombat)
11:00 11:00 11:00 11:00 11:00 12:00 12:00
64 között 32 között 16 között A mérkőzések eső miatt elmaradtak Negyeddöntők Elődöntők Bronzmérkőzés
Döntő

Kiemeltek[szerkesztés]

# Versenyző Eredmény # Versenyző Eredmény
1. Egyesült Államok Serena Williams (USA) harmadik kör 9. Spanyolország Carla Suárez Navarro (ESP) harmadik kör
2. Németország Angelique Kerber (GER) döntő, ezüstérmes 10. Nagy-Britannia Konta Johanna (GBR) negyeddöntő
3. Spanyolország Garbiñe Muguruza (ESP) harmadik kör 11. Csehország Petra Kvitová (CZE) elődöntő, bronzérmes
4. Lengyelország Agnieszka Radwańska (POL) első kör 12. Svájc Bacsinszky Tímea (SUI) első kör
5. Egyesült Államok Venus Williams (USA) első kör 13. Ausztrália Samantha Stosur (AUS) harmadik kör
6. Olaszország Roberta Vinci (ITA) első kör 14. Oroszország Anasztaszija Pavljucsenkova (RUS) második kör
7. Egyesült Államok Madison Keys (USA) elődöntő, 4. helyezett 15. Ukrajna Elina Szvitolina (UKR) negyeddöntő
8. Oroszország Szvetlana Kuznyecova (RUS) harmadik kör 16. Csehország Barbora Strýcová (CZE) második kör

Tábla[szerkesztés]

  • r = feladta (sérülés miatt)
  • d = leléptetve
  • w/o = az ellenfél visszalépett
  • Alt = helyettes
  • IP = ITF-hely
  • PR = védett ranglista
  • INV = a háromoldalú bizottság által adott hely

Döntők[szerkesztés]

  Negyeddöntők Elődöntők Döntő
                                       
  15  Ukrajna Elina Szvitolina (UKR) 2 0  
11  Csehország Petra Kvitová (CZE) 6 6  
  11  Csehország Petra Kvitová (CZE) 4 6 3  
   Puerto Rico Mónica Puig (PUR) 6 1 6  
 Puerto Rico Mónica Puig (PUR) 6 6
   Németország Laura Siegemund (GER) 1 1  
     Puerto Rico Mónica Puig (PUR) 6 4 6
  2  Németország Angelique Kerber (GER) 4 6 1
  7  Egyesült Államok Madison Keys (USA) 6 6  
 Oroszország Darja Kaszatkina (RUS) 3 1  
7  Egyesült Államok Madison Keys (USA) 3 5
  2  Németország Angelique Kerber (GER) 6 7     Bronzmérkőzés
10  Nagy-Britannia Konta Johanna (GBR) 1 2
  2  Németország Angelique Kerber (GER) 6 6     11  Csehország Petra Kvitová (CZE) 7 2 6
  7  Egyesült Államok Madison Keys (USA) 5 6 2

Felső ág[szerkesztés]

1. csoport[szerkesztés]

Első kör   Második kör   Harmadik kör   Negyeddöntők
1 Egyesült Államok S Williams (USA) 6 6  
Ausztrália D Gavrilova (AUS) 4 2     1 Egyesült Államok S Williams (USA) 77 6  
Svédország J Larsson (SWE) 1 6 3   Franciaország A Cornet (FRA) 65 2  
Franciaország A Cornet (FRA) 6 2 6       1 Egyesült Államok S Williams (USA) 4 3  
Nagy-Britannia H Watson (GBR) 6 65 6       15 Ukrajna E Szvitolina (UKR) 6 6  
PR Kína Peng S (CHN) 4 77 3     Nagy-Britannia H Watson (GBR) 3 6 3
Németország A Petković (GER) 6 1 3   15 Ukrajna E Szvitolina (UKR) 6 1 6  
15 Ukrajna E Szvitolina (UKR) 2 6 6       15 Ukrajna E Szvitolina (UKR) 2 0
11 Csehország P Kvitová (CZE) 6 6       11 Csehország P Kvitová (CZE) 6 6
Magyarország Babos T (HUN) 1 2     11 Csehország P Kvitová (CZE) 6 6  
Dánia C Wozniacki (DEN) 6 6   Dánia C Wozniacki (DEN) 2 4  
Alt Csehország Lucie Hradecká (CZE) 2 2       11 Csehország P Kvitová (CZE) 4 6 6
Oroszország J Makarova (RUS) 3 6 78       Oroszország J Makarova (RUS) 6 4 4  
Törökország Ç Büyükakçay (TUR) 6 0 66     Oroszország J Makarova (RUS) 3 6 6
Szlovákia AK Schmiedlová (SVK) 7 6   Szlovákia AK Schmiedlová (SVK) 6 4 2  
6 Olaszország R Vinci (ITA) 5 4  

2. csoport[szerkesztés]

Első kör   Második kör   Harmadik kör   Negyeddöntők
3 Spanyolország G Muguruza (ESP) 6 6  
Szerbia J Janković (SRB) 2 2     3 Spanyolország G Muguruza (ESP) 6 6  
Japán N Hibino (JPN) 6 3 6   Japán Hibino N (JPN) 1 1  
Románia I-C Begu (ROU) 4 6 3       3 Spanyolország G Muguruza (ESP) 1 1  
Puerto Rico M Puig (PUR) 6 6       Puerto Rico M Puig (PUR) 6 6  
IP Szlovénia P Hercog (SLO) 3 2     Puerto Rico M Puig (PUR) 6 6
IP Lengyelország M Linette (POL) 0 3   14 Oroszország A Pavljucsenkova (RUS) 3 2  
14 Oroszország A Pavljucsenkova (RUS) 6 6       Puerto Rico M Puig (PUR) 6 6
12 Svájc Bacsinszky T (SUI) 7 4 6       Németország L Siegemund (GER) 1 1
Kína Csang S (CHN) 6 6 7     Kína Csang S (CHN) 2 4  
Németország L Siegemund (GER) 1 6 6   Németország L Siegemund (GER) 6 6  
Bulgária C Pironkova (BUL) 6 4 2       Németország L Siegemund (GER) 6 6
Csehország L Šafářová (CZE) 4 6 6       Belgium K Flipkens (BEL) 4 3  
PR Olaszország K Knapp (ITA) 6 1 1     Csehország L Šafářová (CZE) 2 0r
Belgium K Flipkens (BEL) 4 6 77   Belgium K Flipkens (BEL) 6 0  
5 Egyesült Államok V Williams (USA) 6 3 65  

Alsó ág[szerkesztés]

3. csoport[szerkesztés]

Első kör   Második kör   Harmadik kör   Negyeddöntők
7 Egyesült Államok M Keys (USA) 6 6  
Montenegró D Kovinić (MNE) 3 3     7 Egyesült Államok M Keys (USA) 7 64 7  
Alt Szerbia A Krunić (SRB) 1 4   Franciaország K Mladenovic (FRA) 5 7 65  
Franciaország K Mladenovic (FRA) 6 6       7 Egyesült Államok M Keys (USA) 6 3 6  
Horvátország A Konjuh (CRO) 77 6       9 Spanyolország C Suárez Navarro (ESP) 3 6 3  
Németország A Beck (GER) 65 1     Horvátország A Konjuh (CRO) 65 3
Szerbia A Ivanović (SRB) 6 1 2   9 Spanyolország C Suárez Navarro (ESP) 7 6  
9 Spanyolország C Suárez Navarro (ESP) 2 6 6       7 Egyesült Államok M Keys (USA) 6 6
16 Csehország B Strýcová (CZE) 78 6       Oroszország D Kaszatkina (RUS) 3 1
Belgium Y Wickmayer (BEL) 66 1     16 Csehország B Strýcová (CZE) 2 2  
Olaszország S Errani (ITA) 4 6 6   Olaszország S Errani (ITA) 6 6  
Hollandia K Bertens (NED) 6 4 3       Olaszország S Errani (ITA) 5 2
IP Tunézia O Jabeur (TUN) 6 64 1       Oroszország D Kaszatkina (RUS) 7 6  
Oroszország D Kaszatkina (RUS) 3 77 6     Oroszország D Kaszatkina (RUS) 6 6
IP Kína Cseng Sz (CHN) 6 7   IP Kína Cseng Sz (CHN) 1 4  
4 Lengyelország A Radwańska (POL) 4 5  

4. csoport[szerkesztés]

Első kör   Második kör   Harmadik kör   Negyeddöntők
8 Oroszország Sz Kuznyecova (RUS) 6 4 6  
Kína Vang Cs (CHN) 1 6 0     8 Oroszország Sz Kuznyecova (RUS) w/o  
Románia M Niculescu (ROU) 6 6   Románia M Niculescu (ROU)  
TRI Paraguay V Cepede Royg (PAR) 2 3       8 Oroszország Sz Kuznyecova (RUS) 6 5 5  
Franciaország C Garcia (FRA) 6 6       10 Nagy-Britannia Konta J (GBR) 3 7 7  
IP Brazília T Pereira (BRA) 1 2     Franciaország C Garcia (FRA) 2 3
TRI Liechtenstein S Vogt (LIE) 3 1   10 Nagy-Britannia Konta J (GBR) 6 6  
10 Nagy-Britannia Konta J (GBR) 6 6       10 Nagy-Britannia Konta J (GBR) 1 2
13 Ausztrália S Stosur (AUS) 1 6 6       2 Németország A Kerber (GER) 6 6
Lettország J Ostapenko (LAT) 6 3 2     13 Ausztrália S Stosur (AUS) 6 6  
Japán Doi M (JPN) 6 6   Japán Doi M (JPN) 3 4  
Alt Kazahsztán G Voszkobojeva (KAZ) 3 4       13 Ausztrália S Stosur (AUS) 0 5
Kanada E Bouchard (CAN) 6 6       2 Németország A Kerber (GER) 6 7  
Egyesült Államok S Stephens (USA) 3 3     Kanada E Bouchard (CAN) 4 2
IP Kolumbia M Duque Mariño (COL) 3 5   2 Németország A Kerber (GER) 6 6  
2 Németország A Kerber (GER) 6 7  

Végeredmény[szerkesztés]

Helyezés Versenyző Kiemelés
1Aranyérem Arany Puerto Rico Mónica Puig (PUR)
2Ezüstérem Ezüst Németország Angelique Kerber (GER) 2.
3Bronzérem Bronz Csehország Petra Kvitová (CZE) 11.
4. Egyesült Államok Madison Keys (USA) 7.
5. Ukrajna Elina Szvitolina (UKR) 15.
Németország Laura Siegemund (GER)
Oroszország Darja Kaszatkina (RUS)
Nagy-Britannia Konta Johanna (GBR) 10.
9. Egyesült Államok Serena Williams (USA) 1.
Oroszország Jekatyerina Makarova (RUS)
Spanyolország Garbiñe Muguruza (ESP) 3.
Belgium Kirsten Flipkens (BEL)
Spanyolország Carla Suárez Navarro (ESP) 9.
Olaszország Sara Errani (ITA)
Oroszország Szvetlana Kuznyecova (RUS) 8.
Ausztrália Samantha Stosur (AUS) 13.
17. Franciaország Alizé Cornet (FRA)
Nagy-Britannia Heather Watson (GBR)
Dánia Caroline Wozniacki (DEN)
Szlovákia Anna Karolina Schmiedlová (SVK)
Japán Hibino Nao (JPN)
Oroszország Anasztaszija Pavljucsenkova (RUS) 14.
Kína Csang Suaj (CHN)
Csehország Lucie Šafářová (CZE)
Franciaország Kristina Mladenovic (FRA)
Horvátország Ana Konjuh (CRO)
Csehország Barbora Strýcová (CZE) 16.
Kína Cseng Szaj-szaj (CHN)
Románia Monica Niculescu (ROU)
Franciaország Caroline Garcia (FRA)
Japán Doi Miszaki (JPN)
Kanada Eugenie Bouchard (CAN)
33. Ausztrália Daria Gavrilova (AUS)
Svédország Johanna Larsson (SWE)
Kína Peng Suaj (CHN)
Németország Andrea Petković (GER)
Magyarország Babos Tímea (HUN)
Csehország Lucie Hradecká (CZE)
Törökország Çağla Büyükakçay (TUR)
Szlovákia Anna Karolina Schmiedlová (SVK)
Szerbia Jelena Janković (SRB)
Románia Irina-Camelia Begu (ROU)
Szlovénia Polona Hercog (SLO)
Lengyelország Magda Linette (POL)
Svájc Bacsinszky Tímea (SUI) 12.
Bulgária Cvetana Pironkova (BUL)
Olaszország Karin Knapp (ITA)
Egyesült Államok Venus Williams (USA) 5.
Montenegró Danka Kovinić (MNE)
Szerbia Aleksandra Krunić (SRB)
Németország Annika Beck (GER)
Szerbia Ana Ivanović (SRB)
Belgium Yanina Wickmayer (BEL)
Hollandia Kiki Bertens (NED)
Tunézia Ons Jabeur (TUN)
Lengyelország Agnieszka Radwańska (POL) 4.
Kína Vang Csiang (CHN)
Paraguay Verónica Cepede Royg (PAR)
Brazília Teliana Pereira (BRA)
Liechtenstein Stephanie Vogt (LIE)
Lettország Jeļena Ostapenko (LAT)
Kazahsztán Galina Voszkobojeva (KAZ)
Egyesült Államok Sloane Stephens (USA)
Kolumbia Mariana Duque Mariño (COL)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Csizmazia Zoltán: Sorra mondják le a sztárok az olimpiát. Index.hu, 2016. július 16. (Hozzáférés: 2016. július 17.)
  2. Berdych, Pliskova Withdraw From Rio Over Zika Concerns. abc NEWS, 2016. július 16. (Hozzáférés: 2016. július 19.)
  3. Maria Sharapova: Banned tennis player to miss Rio Olympics (angol nyelven). BBC, 2016. július 11. (Hozzáférés: 2016. július 12.)
  4. Azarenka ideiglenesen felfüggesztette pályafutását. nemzetisport.hu, 2016. július 15. (Hozzáférés: 2016. július 17.)
  5. a b Rio 2016: Belinda Bencic out of Olympics to focus on US Open (angol nyelven). BBC, 2016. július 27. (Hozzáférés: 2016. július 28.)
  6. a b c d e f ITF announces updated entries for Rio 2016 Olympics (angol nyelven). International Tennis Federation, 2016. július 19. (Hozzáférés: 2016. július 20.)
  7. a b Világranglista helyezés 2016. június 6-án. WTA Rankings (2016. június 6. szerint). WTA
  8. a b c Fed Cup – Players. ITF. (Hozzáférés: 2016. június 26.)
  9. Fed Cup – Teams. ITF. (Hozzáférés: 2016. június 26.)
  10. Rio 2016: Simona Halep and Milos Raonic withdraw from Olympics over Zika virus (angol nyelven). BBC, 2016. július 15. (Hozzáférés: 2016. július 17.)
  11. Victoria Azarenka is pregnant, will miss Rio Games (angol nyelven). BBC, 2016. július 15. (Hozzáférés: 2016. július 17.)
  12. Berdych a Plíšková nepojedou do Ria kvůli obavám z viru zika (cseh nyelven). BBC, 2016. július 16. (Hozzáférés: 2016. július 17.)
  13. Slovak athletes head for Rio, without Cibulková (angol nyelven). The Slovak Spectator, 2016. augusztus 1. (Hozzáférés: 2016. augusztus 6.)
  14. В Олимпиаде-2016 примет участие наименьшее число спортсменов из Казахстана за последние 20 лет (orosz nyelven). sports.kz, 2016. július 29. (Hozzáférés: 2016. július 29.)
  15. Camila Giorgi severs ties with Italian federation, risks Olympics (angol nyelven). ESPN, 2016. április 12. (Hozzáférés: 2016. július 17.)
  16. Francesca Schiavone helyett SCHIAVONE GIVES UP HER OLYMPIC WILDCARD (angol nyelven). WTA, 2016. július 2. (Hozzáférés: 2016. július 12.)

Források[szerkesztés]