Csupaszszemű kakadu

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Csupaszszemű kakadu
Csupaszszemű kakadu egy etetőnél
Csupaszszemű kakadu egy etetőnél
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Papagájalakúak (Psittaciformes)
Család: Kakadufélék (Cacatuidae)
Alcsalád: Valódi kakaduformák (Cacatuinae)
Nem: Cacatua
Alnem: Licmetis
Faj: C. sanguinea
Tudományos név
Cacatua sanguinea
(Gould , 1843)
Szinonimák

Cacatua goffini

Elterjedés
Bird range little corella.png
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Csupaszszemű kakadu témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Csupaszszemű kakadu témájú médiaállományokat és Csupaszszemű kakadu témájú kategóriát.

A csupaszszemű kakadu (Cacatua sanguinea) a madarak (Aves) osztályának a papagájalakúak (Psittaciformes) rendjébe és a kakadufélék (Cacatuidae) családjába tartozó faj. Ez volt az első tudományosan leírt ausztráliai papagájféleség.

Származása, elterjedése[szerkesztés]

Indonéziában, Pápua Új-Guinea déli részén és Ausztráliában honos. Ausztráliában a nyugati, keleti és északi populációi elszigeteltek. Tasmániába betelepítették.

Alfajai[szerkesztés]

Ahogy John Gould leírta 1843-ban:[1][2]

  • C. s. sanguinea
  • C. s. normantoni
  • C. s. transfreta
  • C. s. gymnopis

Megjelenése[szerkesztés]

Ez a legkisebb kakadu: testhossza 36-40 centiméter, szárnyának fesztávolsága 56 centiméter. Csőre 3 centiméteres, a farka 14 centiméter, testtömege 370–630 gramm, átlagosan 525 gramm.[3] Más adatok szerint a testtömeg 480 és 800 gramm között változik.[4] A tojó és a hím nagyon hasonlít, a hímek kicsit nagyobbak.[5] A tojó szemgyűrűje keskenyebb (Romhányi).

Tollazata és széles, rövid tollakból álló bóbitája fehér. A bóbita a fejtető meghosszabbodott tollaiból áll. Külső kormánytollainak alapja és belső zászlója sárga. Kantárján, fején, nyakán, begyén, hátán a tollak lazacszínűek; a fejtetőn, a kantár-és toroktájékon vannak feketés tollai is. Egyes alfajok feje, nyaka és melle halvány rózsaszín vagy narancssárga. Az írisze sötétbarna. Nevét a szeme körüli széles, szürkéskék, csupasz gyűrűről kapta. Csőre szaruszínű és kicsi. A fiatal egyedeknél a felső csőrkáva rövidebb, a szem alatti bőr szürkés, a szemgyűrű halványkék.[6]

Hasonlít az ormányos kakadura és a Pastinator-kakadura. Az előbbitől azért könnyű megkülönböztetni, mert nincs narancssárga torokcsíkja.[7] A normantoni alfaj egyedei kisebbek, mint a törzsváltozat; szárny- és faroktollaik enyhén barnásak.[2] A gymnopis alfaj kék szemgyűrűi sötétebbek, alsó fülfedője sárgás.[2]

Hangja[szerkesztés]

Hangja három szótagú, gurgulázó körr-ör-rap...körr-ör-rap, aminek a végére erősen felviszi a hangot. Ha a madár izgatott, akkor nyersen rikácsol. Magas, visító hívóhangja nagyon hasonlít a sárgabóbitás kakaduéra. A nagy csapatok egyszerre visítoznak, így a hang kilométerekre elhallatszik. Játék közben nagyon hangos, körberepül, csőre és lába fel-le billegtetésével mutogatja magát.

Életmódja[szerkesztés]

Egy kis raj csupaszszemű kakadu egy bokron üldögélve

Bár állandó vízforrásra szorulnak, sokféle élőhelyen megtalálhatók a parti erdőktől egészen a száraz és félszáraz vidékekig előfordul.[8][9] Úgy tartják, hogy fontos szerepet játszottak a kontinens első felfedezőinek életében, mert ők vezették el a pionírokat a vízforrásokhoz. Megtalálható a füves területeken, a szántóföldeken, a fás szavannákon, a mangroveerdőkben, a galériaerdőkben és a keménylombú erdőkben. A városi élethez is alkalmazkodott, így a nagyobb városok környékén is megtelepül. A partvidékeken visszavadult populációi élnek.

Lapos szárnycsapásokkal, gyorsan repül. Röptét gyakran rövid siklás szakítja meg, és az így a galambok repülésére hasonlít.[10]

A természetben több ezres csapatokba áll össze. Ezek a csapatok befogadnak több más madárfajt, köztük a sárgabóbitás kakadukat, pirosfarkú gyászkakadukat, és rózsás kakadukat is. Fán alszanak, és korán reggel onnan szállnak le táplálkozni, és csak késő este térnek vissza. A csapatok gyakran kilométereket repülnek a táplálkozóhelyekre és a sivatagos vidékeken naponta kétszer az itatókhoz.

Első útjuk az itatóhoz vezet, majd ivás után vonulnak tovább enni. A földön evő rajok egyfelé haladnak. A raj végéről és a közepéről néha felröppennek, hogy a menet elejére szálljanak le. A legmelegebb időben árnyékba vonulnak, az árnyékot adó bokrot vagy fát azonban lecsupaszítják. Délután ismét esznek, majd újra elrepülnek az itatóhoz, mielőtt nyugovóra térnének.

Egyik legfeltűnőbb tevékenysége a játék — ilyenkor a hátára fordulva felfelé álló lábakkal gallyakat forgat.

Főleg gyümölcsöket, magokat eszik; vad és termesztett növényeket egyaránt. Az állati eredetű eledelt sem veti meg. Ausztrália gabonaföldjein kártevőnek számít. Többnyire a földön, alkalmanként a fákon gyűjti táplálékát. Ha a földön eszik, sokszor kisebb lyukakat ás, így különösen a hasa lesz földes.[11] A termesztett növények mellett egy elszaporodott gyomnövény, az Emex australia magvait is szívesen eszi,[12] emiatt Ausztrália északnyugati részein védett. Városokban rendszeresen táplálkozik a sövényeken.

Ausztrália belsejében nomád életet él, csak a költés idejére telepszik le. A partvidéken és közelében élő egyedek állandó lakók.[13] Létszáma többek között a Wheatbelt régióban gyarapodott gyorsan. Az újonnan meghódított területekről leginkább a Pastinator-kakadut szorítja ki.[14]

Egy 1980-ban Sandringham közelében megfigyelt raj méretét több mint 6000 egyedre becsülték. Amikor leszálltak enni, egy teljes négyzetkilométert foglaltak el. Egy 1980-as években megfigyelt raj több mint 32 ezer egyedből állt, egy, az 1970-es években megfigyelt 60-70 ezer madarat számlált.[13][15] Az alvófákat megrongálták, mivel pihenés közben csipegették a leveleket.

Az Ausztrália papagájait tanulmányozó Joseph M. Forshaw szerint a rajok növekedését a mezőgazdaság által kínált táplálékbőség okozza. Rendszerint májustól októberig van bőven fűmag, amit a nagy nomád rajok ki is használnak. Több részre szakadnak, hogy ezt a táplálékot jobban kihasználhassák. Ezek a kisebb rajok néhány száz egyedből állnak. Ahol egész évben cirokot termesztenek, ott az éves ritmus kimarad, és a rajok egész évben rájárnak a termésre.[15]

Várható élettartama 40 év.

Vadkakadupár
Táplálkozás közben
Csőrében egy maggal repülés közben

Szaporodása[szerkesztés]

Monogám természetű, a párba állás életre szól.[16]

Májustól októberig szaporodik, és északon előbb kezd költeni, mint délen.[7] A költési idő nagyon változó, az éghajlattól is függ. A költés idejére a párok kiválnak a rajból. Az udvarlás egyszerű: a hím felmeresztett bóbitával és lelapított kormánytollakkal pózol a tojó előtt és hajlongva hívogatja.

Faodúban, annak hiányában sziklaüregben vagy termeszvárban fészkel.[17] A költőfák többnyire folyó vagy más víznyerőhely mellett állnak.[16] Igyekszik minél magasabban levő odút választani.

Fészkelési ideje mintegy 1,5 hónap. A tojó 1,5-2 nap alatt 2-5 fehér tojást rak, és azokon párjával felváltva 21-24 napig kotlik.[18] A fiókákat is együtt etetik. A kismadarak 45-50 nap múlva repülnek ki, és utána a szülők még hat hétig etetik őket.

Az inka kakaduéhoz hasonlít az a szokása, hogy időnként a rózsás kakadu fészkébe rakja tojásait. A rózsás kakadut a fészkéről elzavarja, de annak tojásait a sajátjaikkal együtt kikölti, fiókáit felneveli.[19]

Tartása[szerkesztés]

Robusztussága miatt a fogságot jól tűri: a londoni állatkertben már 1907-ben költött. A San Diegó-i állatkertben egy szülőpár 1933 és 1966 között több mint 50 fiókát nevelt fel.[20] Az 1960-as években bevezetett exporttilalom miatt Ausztrálián kívül viszonylag ritka. Tágas röpdében érzi jól magát, ahol a röpdét határoló vasrácsra fel tud mászni. Agresszív természete miatt más kakadufajokkal együtt nem tartható.

Könnyen szelídíthető, ezért szívesen tartják fogságban. Egy rossz tulajdonsága van, hogy nagyon hangos. A szavakat könnyen megtanulja, egyesek szerint ez a legjobban beszélő kakadu. Ha szorgalmasan tanítják, jelentős szókincset gyűjthet, és emiatt Ausztráliában gyakran tartják röpdében. A gazdájához nagyon tud ragaszkodni. A hideget jól bírja; fagymentes helyen átteleltethető.

Szeret a földön kapirgálni, ezért a bélférgek veszélyeztetik.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. BirdLife International: 'Cacatua sanguinea'. IUCN Red List of Threatened Species. Version 2013.2. International Union for Conservation of Nature, 2012. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
  2. a b c Mike Parr, Tony Juniper. Parrots: A Guide to Parrots of the World. A&C Black (2010). ISBN 9781408135754 
  3. CRC Handbook of Avian Body Masses by John B. Dunning Jr. (Editor). CRC Press (1992), ISBN 978-0-8493-4258-5.
  4. Forshaw, S. 196
  5. Sauders, D. A.. „Measurements of the Little Corella from Kununurra, WA”, Kiadó: CSIRO.  
  6. A papagájok világa
  7. a b Pizzey, Graham. Field Guide to the Birds of Australia. Sydney, Australia: HarperCollinsPublishers, 265. o. (1997). ISBN 0-207-18013-X 
  8. Forshaw, S. 198
  9. Hoppe, S. 171
  10. Forshaw, S. 205
  11. Hoppe, S. 173
  12. Forshaw, S. 206
  13. a b Hoppe, S. 177
  14. Forshaw, S. 203
  15. a b Forshaw, S. 204
  16. a b Hoppe, S. 178
  17. Forshaw, S. 207
  18. Hoppe, S. 179
  19. Forshaw, S. 209
  20. Hoppe, S. 180

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Little corella című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]