Ugrás a tartalomhoz

Charles-François Lebrun

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Charles-François Lebrun

Piacenza hercege
Uralkodási ideje
1808 1814
ElődjePauline Bonaparte
UtódjaMária Lujza
Született1739. március 19.[1][2][3][4][5]
Saint-Sauveur-Lendelin
Elhunyt1824. június 16. (85 évesen)[1][6][2]
Sainte-Mesme
Nyughelye

Testvére(i)Jean-Baptiste Lebrun de Rochemont
Gyermekei
  • Anne Charles Lebrun
  • Alexandre Lebrun de Plaisance
  • Auguste Charles Lebrun de Plaisance
A Wikimédia Commons tartalmaz Charles-François Lebrun témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Charles-François Lebrun (Saint-Sauveur-Lendelin (Coutances mellett), 1739. március 19.Sainte-Mesme-i birtokán (Dourdan), 1824. június 24.) Piacenza hercege, francia államférfi.

Életpályája

[szerkesztés]

Párizsban végezte a jogot és azután Maupeau tanácsos (majd kancellár) házába került mint nevelő. Maupeau megbízásából több rendbeli brossúrát is írt a parlamentek ellen, de XVI. Lajos trónra lépése után kegyvesztetté lett. A forradalom küszöbén a La voix du citoyen című röpiratot tette közzé, mely oly feltünést keltett, hogy Párizsban a nemzetgyűlésbe választották, 1791-ben pedig Seine-et-Oise départementban a közigazgatási tanács elnöke lett. Az 1792. augusztus 10-ei felkelés folytán börtönbe került, melyből csak a rémuralom bukása után szabadult ki. 1795-ben az ötszázak tanácsában kapott helyet, mely testületnek 1796. február 20-án elnöke lett. A brumaire 18–19-i államcsíny előestéjén Bonaparte tábornok zászlajához szegődött, aki azután hálából Lebrunt mint harmadik konzult maga mellé emelte. Ebben az állásban a pénzügy javítása és a legfelsőbb pénzügyi tanács szervezése körül szerzett érdemeket. A császárság megalapítása után Napóleon főkincstárnokká nevezte ki és Liguria élére állította, melyet azután 1806-ban francia département-ná alakított át. Erre Napóleon Piacenza hercegévé tette. Midőn Louis Bonaparte Hollandia trónjáról 1810-ben leköszönt, Lebrun lett Hollandia kormányzója. Ebben az állásban megmaradt 1813-ig, amikor a szövetségesek elől Párizsba menekült. Itt a Bourbonok restaurációja érdekében működött, amiért XVIII. Lajostól a pair-méltóságot kapta. De mivel a száz napos uralom alatt Napóleonhoz pártolt (akitől a párizsi egyetem nagymesterének címét elfogadta), a visszatérő Bourbonok állásától elmozdították. Csak 1819-ben sikerült a pair-kamarába bejutnia, ahol a mérsékelt alkotmányos párt soraiban foglalt helyet. Lebrun az akadémiának is tagja volt és ifjú korában több rendbeli műfordítással tette nevét ismeretessé. Lefordította többek között Torquato Tasso Megszabadított Jeruzsálemét (Párizs, 1774, 2 kötet, 2. kiadás 1840) és az Iliaszt (1776, 3 kötet, 2. kiadás 1809).

Szobra

Emlékezete

[szerkesztés]

Coutances-ban 1847-ben szobrot emeltek emlékének.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 3.)
  2. a b Charles, François Lebrun De Grillon Duc De Plaisance (francia nyelven)
  3. Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. Holland Életrajzi Portál. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. [LH//1523/49 Léonore database] (francia nyelven). Ministry of Culture of France. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)

Források

[szerkesztés]