Ugrás a tartalomhoz

Beöthy István (szobrász)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen TurkászBot (vitalap | szerkesztései) 2020. november 15., 10:06-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Hibás DEFAULTSORT eltávolítása (WP:BÜ), apróbb javítások)
A lap ellenőrzött változata (ellenőrizve: 2020. november 15.) ezen a változaton alapul.
Beöthy István
Született1897. szeptember 2.[1][2][3][4][5]
Heves
Elhunyt1961. november 27. (64 évesen)[1][2][4][6]
Párizs[7][8]
MűvészneveEtienne Beothy
Állampolgársága
Nemzetiségemagyar
HázastársaPánczél Adalberta
Gyermekeinégy gyermek
SzüleiBeöthy János, Máder Gizella
Foglalkozása
Iskolái
SírhelyeCimetière de Montrouge
A Wikimédia Commons tartalmaz Beöthy István témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
 Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont!
Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!

Beöthy István (Heves, 1897. szeptember 2. – Párizs, 1961. november 27.), Etienne Beothy: magyar származású francia szobrász, teoretikus, az Aranysor megalkotója.

Családja, származása

A régi nemesi Beöthy családból származik (Bessenyei és Örvendi). Apja Beöthy János (1850-1930) orvos, édesanyja Máder Gizella (1873-1900) a hevesi patikus leánya. Anyai nagymamája Amberboy Lucia egy keresztényüldözések miatt Tordára menekült örmény családból származott. Gyermekéveit Jászapátiban töltötte testvérével Gizellával és szerető szüleivel. Sajnos 3 éves korában meghalt édesanyja gyermekágyi lázban. Apja a gyász elmúltával ismét megnősült.

A nagy háborúba önként jelentkezett katonának 1915-ben, az olasz fronton fejlövést kapott, emiatt leszerelték. A jászapáti szülői házban lábadozva ismerkedett meg albisi Pánczél Adalberta polgáriskolai tanárnővel, aki szintén félárva volt kiskorától. Hamar megszerették egymást és házasságot kötöttek. Két gyermekük született: ifj. Beöthy István (1920-1960) fényképész és Gizella (1924-1989) matematika, fizika és kézimunka szakos tanárnő.

Tanulmányai

Az elemi iskolát Jászapátiban végezte, érettségit az egri ciszterci gimnáziumban tett 1915-ben. Fiatalkorában Vágó Pál festőművész helyi műtermében is sok időt töltött. 1918-ban beiratkozott a budapesti Magyar Királyi Műegyetemre. Apja kérésére eleinte építészmérnöknek tanult, s "noha csak két félévet tölt a reál-padokban ez az időszak meghatározó lesz egész későbbi életére, hiszen az aranymetszés – a harmonikus arány – iránti szenvedélye innen ered."4

1919-ben szabad-iskolába járt Rippl-Rónai és Vedres Márk műhelyébe. 1920-1924[10] között a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára járt, szobrász szakon kezdett, ahonnan a művészetről vallott felfogása miatt kizárták. Ezután átkerült a festő szakra, és végül Vaszary János növendékeként végzett. 1925-1926-ban európai tanulmányutat tett, majd elvált első feleségétől és 1926-ban letelepedett Párizsban.

Elméleti munkássága

Fájl:Beothy-siremlekterv-2a.jpg
Beöthy István: Síremlékterv (2), 1919. 2. ábra
Fájl:Beothy-siremlekterv-1.jpg
Beöthy István: Síremlékterv (1), 1919. (1. ábra)

Alkotói indulása Magyarországon történt 1919-ben a nemzetközi művészetben is jelentős szenzációval, "hiszen az eddigi kutatások szerint talán ő az első nem ábrázoló jellegű konstruktív plasztikák és szobortervek megalkotója. (Aranysor - több változatban, Síremlékterv (1) és (2), 1., 2. ábra) " (Csach 1996, 2006)

Fájl:Beothy-bach-motivum.jpg
Beöthy István: Egy Bach motívum után, 1920. (3. ábra)

Már 1917-től kezdve tervezett síremlékeket Jászapátin, eközben alkotta meg az Aranysor harmonikus alapelvét. Az 1919-ben készített síremlék terveinek arányait már az aranysorozatra alapozta.

Továbbá ide tartozik "még néhány 1920 körül készült lírai absztrakt grafikája is, mint például az Egy Bach motívum után (3. ábra), melyben fúgaszerűen kapcsolódik össze két kottaképszerű hullám, majd egy évtizeddel megelőzve Oskar Fischinger zenére alkotott hasonló kísérleteit." (Csach 1996, 2006)

Beöthy István elméleti főműve

Beöthy István elméleti fő művét 1939-ben adták ki Párizsban, aminek az Aranysor címet adta Leonardo da Vinci iránti tiszteletből, aki az ókortól ismert és alkalmazott "isteni arányt" nevezte "sectio aurea"-nak. A La Série d'Or (az Aranysor) minden jel szerint a Le problème de la Création - az alkotás problémájáról magyarul 1938-ban elkészült és franciára forditott - tanulmányával együtt jelent meg.

"Magát az aranysorozatot ugyan már 1919-ben alkalmazta című plasztikáiban, megírását csak 1926-ban Bretagne-ban fejezte be magyar nyelven. Ezután hívták fel a figyelmét az aranymetszés történetét összefoglaló művekre elsősorban Lund és Ghyka könyveire. Ezen elméletek meggyőzték elmélete helyességéről. Később ellenőrzéseken, bővebb Bevezetésen és a magyar szöveg francia nyelvre fordításán munkálkodott, annak 1939-es kiadásáig." (Csach 1996, 2006)

Életének és alkotói pályájának későbbi állomásai

1931-ben alapító tagja volt az Abstraction-Création csoportnak. 1936-ban megszervezte a Les Artistes Musicalistes, 1938-ban pedig a párizsi magyar képzőművészek kiállítását Budapesten. Itt olvasta fel Az alkotás problémája című tanulmányát magyarul. Maga a kiállítás január 30. és február 8. között volt látogatható a Tamás Galériában. Külön meghívó készült, melyben szerepelt a február 3-i este, miszerint "Beöthy István olvassa fel a világ teremtése, az újszülött és az alkotó ember témákról szóló tanulmányát".

A második világháború alatt bekapcsolódott a francia ellenállási mozgalomba (röplapokat sokszorosított),[11] a Magyar Függetlenségi Mozgalom alelnöke volt. 1946-ban a Salon des Réalités Nouvelles alapító, 1957-től vezetőségi tagja. 1947-ben több magyar művész szereplését biztosította a Réalités Nouvelles című folyóiratban, majd 1948-ban megszervezte párizsi kiállításukat.

Az 1950-es években visszatérve az építészeti, urbanisztikai, ipari formatervezési munkák foglalkoztatták. Részt vett a Forme et Vie (Forma és Élet) folyóirat szerkesztésében, illetve az Espace (Tér) csoport tevékenységében. Az Union des Artistes Modernes vezetőségének tagjává választották. Élete utolsó évtizedében egy színelméleti abc kidolgozásán fáradozott. 1952-1953-ban az École des Beaux-Arts előadássorozatán az arányok és színek összefüggését taglalta. Tervezte egy Kör elnevezésű, absztrakt művészekből álló társulás létrehozását. Előkészítette a művészeti írásait egybefoglaló magyar nyelvű önálló kötet kiadását.

Az aranymetszés elméletéhez híven jó püthagoreusként élt: a ráció éppúgy jellemezte, mint a rejtélyek. Fényképész fia 1960-ban nyomtalanul eltűnt az Alpokban, a Mount Blanc csúcsára indult túra alkalmával. Egy évvel később pedig a szobrász Beöthy Istvánra csak napokkal halála után találtak rá a saját fürdőkádjában fekve. Szívinfarktusban halt meg Párizs Montrouge kerületében 1961. novemberben.

Munkássága Magyarországon az 1983-as pécsi és budapesti, a teljes életművet bemutató kiállításig kevéssé volt ismert.

Értékelése

A 20. századi modern plasztika nemzetközi élvonalában számon tartott művész. Alkotásait az európai avantgárd legjelentősebb absztrakt képviselőinek műveivel együtt említik. Szemlélete kialakításában fontos szerepe volt az Abstraction-Création csoportban végzett munkásságának. Ez idő alatt öntötte végleges formába Aranysor című tanulmányát. A 30-as években ritmus-plasztikáival a tér-idő, a harmónia, a forma és ritmus összhangjának kifejezésére törekedett. Hullámvonalú, spirálisan csavarodó, pillér hatású szobrainak sajátossága a zártság, a határozott befoglaló vonal, ugyanakkor mégis szabadon áramló hajlékonyság. Szobrait nemes anyagból formálta, mahagóni és paliszanderfából vagy aranyló bronzba öntve.

"Beöthy, aki a XX. századi szobrászat egyik legjelentősebb alkotója és teoretikusa volt, 1920–25 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, majd 1926-ban Párizsban telepedett le. Ekkoriban különösen Arp és Archipenko szobrai hatottak rá, és leegyszerűsített emberi alakokat ábrázoló szobraival az organikus absztrakció felé kezdett közeledni. A 30-as években készült csavarodó, oszlopszerű tér-plasztikáiban az idő, a tér és a ritmus harmóniájának megteremtésére törekedett, majd a 30-as évek végétől a alaktan és az arányok problémájával foglalkozó Aranysor című tanulmány-kötetében kifejtett elméletét igyekezett munkáiban is bemutatni. 1932-ben alapító tagja volt az Abstraction-Création csoportnak, neki köszönhető, hogy 1938-ban megvalósult az első absztrakt kiállítás Budapesten, 1946-ban pedig egyik létrehozója volt a Réalités Nouvelles szalonnak. A magángyűjteményekből és a Galerie Lahumière-től kölcsönzött művekből létrehozott kiállításon mintegy harminc, különböző korszakokból származó szobor, több mint ötven papírra készült alkotás, ceruzarajz, akvarell, pasztell és guás, valamint számos, a művész által készített fotó szerepel. A fotók közül tizennégy még Budapesten, 1925 között született, míg a több mint ötven másik Franciaországban, 1950 és 1961 között."[12]

Fontosabb írásai

  • Abstraction-Création füzetek: tanulmányok az absztrakt művészetről, 1932-36
  • Le problème de la Création, Párizs, 1939
  • La Série d'Or, Párizs, 1939
  • Réalités Nouvelles füzetek: Írások a művészetek szintéziséről, Párizs, 1947, 1950-1954
  • L'Espace-Temps, Art d'Aujourd'hui, 1951. április-május
  • Functionnalisme et eurythmie, Formes et Vie, 1951. No. 1.

Egyéni kiállításai

Sírját Aranysor c. szobra disziti a Montrouge temetőben Párizsban
  • 1928 • Galerie Sacre du Printemps, Párizs
  • 1929 • Galerie Zak, Párizs
  • 1930 • Galerie Bonaparte, Párizs
  • 1931 • ~ szobrai és rajzai [Peitler I. képeivel], Kovács Á. Szalonja
  • 1934 • ~ szobrai [Closon festményeivel], Abstraction-Création Kiállítóterem, Párizs
  • 1942 • Centre d'Etudes Hongroises, Párizs
  • 1946 • Galerie Denise René [Auguste Herbinnel], Párizs
  • 1948 • Galerie Maeght (gyűjt.) Párizs
  • 1952 • La Librairie des Archers, Lyon
  • 1953 • Galerie Ex-Libris, Brüsszel • G. CAW, Antwerpen
  • 1958 • Berri-Lardy, Párizs
  • 1974 • Bargere [Auguste Herbinnel], Köln
  • 1979 • Sculpturen-M., Marl (gyűjt)
  • 1983 • Janus Pannonius Múzeum, Pécs (gyűjt., kat.)
  • 1985 • Etienne Beothy et l'avant-garde hongroise, Galerie Franka Berndt, Párizs
  • 1990 • Állandó különterem • Musée d'Art Moderne, Grenoble
  • 1991 • Galerie Franka Berndt, Párizs.

Források

Jegyzetek

  • lásd B.I.: Aranysor 6. p.: „egyetem építész professzora”
  1. ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. ↑ a b Etienne Béothy (holland nyelven)
  3. ↑ Benezit Dictionary of Artists (angol nyelven). Oxford University Press, 2006. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ a b Brockhaus (német nyelven)
  5. ↑ Artists of the World Online (német és angol nyelven). K. G. Saur Verlag, 2009
  6. ↑ The Fine Art Archive. (Hozzáférés: 2021. április 1.)
  7. ↑ Union List of Artist Names (angol nyelven), 2016. szeptember 22. (Hozzáférés: 2018. október 25.)
  8. ↑ http://arch-pavouk.cz/index.php/architekti/1172-be-thy-istvan, 2023. május 7.
  9. ↑ Museum of Modern Art online collection (angol nyelven). (Hozzáférés: 2019. december 4.)
  10. ↑ Más források szerint 1925-ig járt ide.
  11. ↑ Archivált másolat. [2010. június 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. szeptember 2.)
  12. ↑ https://artportal.hu/lexikon-muvesz/beothy-istvan-22/ - Hozzáférés: 2019. november 16.

További információk

További információk


A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Beöthy_István_(szobrász)&oldid=23252717”