Asszaszin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az asszaszin erőd Alamut.

Az asszaszin gyilkos akcióiról elhíresült iszlám hitű szekta volt a keresztes háborúk korában, az iszmaili síita iszlám nizari ágának perzsiai központú követői. A szekta alapítója Haszán-i Szabah volt. Mai leszármazottaik a IV. Aga Kán vezette nizarik.

Nevük egy (vitatott) etimológia szerint a „hasisfogyasztó” jelentésű arab hasisin szóból ered. A világ sok nyelvében a szekta neve az orgyilkosok köznevévé vált. A középkori világban rengeteg rémtörténet terjedt el róluk, amelyek máig hatnak és részben ellenőrizhetetlenek, de az asszaszinok kétségtelenül sok orgyilkosságot követtek el, ami hozzátartozott harcmódjukhoz.

Az alapítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szekta gyökerei Mádd al-Musztanszir Billa, a gyöngekezű Fátimida kalifa uralkodásának idejére nyúlnak vissza. Az 1070-es években al-Musztanzir fia, Nizar körül ellenállási mozgalom szerveződött és a Nizart kalifának áhítókhoz csatlakozott a perzsiai születésű Haszán-i Szabah is, aki ekkor a Fátimidák központjában, Egyiptomban tartózkodott.[1] Keletre, az Abbászida Kalifatus területére visszatérve Haszán a fátimida síiták vezetője lett. Miután a Fátimida-dinasztiával szakított és ellenséges területen kellett megőriznie követőit, a karizmatikus Haszán azt a stratégiát választotta, hogy várakat foglal el és ezekben rendezi be a nizariak központjait, falakkal védve meg őket a támadásoktól. Az asszaszinok ellenőrizte „szigetek” Iránban, Irakban, Szíriában és Libanonban voltak. A központ a Kaszpi-tengertől délre, az Alborz-hegység közepén elhelyezkedő Alamut vára volt, amelyet Haszan 1090-ben foglalt el.

Harcmodoruk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Harcmodoruk is eltért a hagyományostól. Mivel ütőképes hadsereget nem tudtak felállítani, aszimmetrikus hadviselésre kényszerültek: harcoló csoportokat (fedajinok) képeztek ki, nem a nyílt harcra, hanem arra, hogy az ellenséges területeken tevékenykedjenek titokban, csak a kellő pillanatban támadásra lendülve. A vérontás helyett gyakran használták a megfélemlítés fegyverét, üzenetet, vagy tőrt helyezve el ott, ahol ellenségük nem várta volna. Bosszúból, vagy hogy megtámadásukat elrettentéssel előzzék meg, orvgyilkosságokat is elkövettek.[2][3]

A keresztesek államai, a közép felett valamivel a Maszijaf körül az asszaszinok ellenőrizte területek.

A fenyegetés kezdetben az Abbászida Kalifátus befolyásos nizari-ellenes tagjai ellen irányult, a későbbiekben azonban mindazoknak, főképp a magas rangúaknak, félniük kellett az asszaszinoktól, akik a régióban ellenségükké, vagy szövetségeseik ellenségévé váltak.

Bár az asszaszinok gyakran váltak a keresztes államok szövetségeseivé, Európában is elterjedt félelmetes hírük, ami jelentős részben Marco Polo népszerű útibeszámolójának tudható be. Polo állítólag 1273-ban ellátogatott Alamutba. Ezt a történetet általában fikciónak tekintik (különösen azért, mert más források szerint Alamutot 1256-ban elpusztítottak a mongolok. Több Európába visszatérő keresztes számolt be az asszaszinok maszijafi vezetője, a „hegyi öreg” néven emlegetett Rasid al-Szinan ügyeiről. Tudelai Benjámin Marco Polo előtt száz évvel készült útibeszámolója is megemlékezett az asszaszinokról, és vezetőjükről, „az öregről”. Szerinte az asszaszinok központja Kadmúsz volt.

Az asszaszinok Tolnai Világtörténelme alapján[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Az asszaszinok különös, fanatikus rendjét, amelynek a kötelessége a gyilkolás volt, pár évvel a keresztes háborúk előtt, alapította Perzsiában egy zavarodott lelkű, tébolyodott Hasszán nevű próféta. E köré az eszelős szent köré sok pap és számos erős ifjú és férfi sereglett, hogy szót fogadjon a tanításának, amely úgy szólt, hogy az iszlám ellenségeit orgyilkossággal, méreggel és fojtogatással is pusztítani kell. Csakhamar a rablók és gyilkosok veszedelmes rendjévé vált az asszaszinok gyülekezete. A hegyek között, egy megközelíthetetlen sziklavárban lakott a rend feje, a félelmetes Seik al Gebel, magyarul a Hegyek Örege. Ő adta ki a parancsokat a gyilkolásra, és az ő várába hordták össze a prédára került kincseket. Az ifjút, aki belépett a rendbe, először is elkábították a kender leveléből készült hasis nevű bódítószerrel, amelytől elkábulva olyan kéjes gyönyörű látomásokat láttak, amilyeneket az ópiumhasználók is látnak. Amikor azután felébredtek a hasis okozta mámorból, akkor elhitették velük, hogy az alatt az idő alatt a paradicsomban voltak és oda csak akkor fognak visszajutni, ha a hitetlenekkel való küzdelemben pusztulnak el. A hasisról nevezték el őket hasisimnak és ebből, formálták az Ázsiába jutott európaiak az asszaszin szót. Az asszaszinok csakhamar a rémei lettek egész Kis-Ázsiának, Szíriának és Arábiának, sőt távolabbi vidékeknek is. Az egyszer megízlelt paradicsomi gyönyörűségre való vágyakozás elfeledtetett velük mindent, csak a fogadalmukat nem, hogy irtani fogják az iszlám ellenségeit. Leginkább éjjel dolgoztak és egyetlen tőr volt a fegyverük. Mivel minden testi ügyességben szinte boszorkányos nagy fokra tettek szert, be tudtak lopózni az ellenség táborába, lakásaiba, sőt váraiba is. Az éjszaka leple alatt orvul meggyilkoltak mindenkit, akihez eljutottak. Sokszor a legbiztosabbnak vélt helyeken is tucatjával találtak reggelenként álmukban szíven szúrt keresztényeket. Ha pedig elfogtak egy asszaszint, néma maradt a legpokolibb kínzások alatt is, a halált pedig mosolyogva várta, mert hitte, hogy újra megnyílnak előtte a paradicsom kapui. Csakhamar több sziklavárat is építettek, megközelíthetetlen fészkeket és rettenetes hatalmukat megsínylette egész Ázsia. A Hegyek Örege egy idő után úr akart lenni az egész mohamedán lakta földön, és sorra legyilkolta azokat a szaracén vezéreket, akik nem engedelmeskedtek parancsának. Saját magukat az asszaszinok fedáinak nevezték, ami körülbelül rajongót jelent.”

Magyar vonatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amikor 1217-ben II. András magyar király V. Lipót osztrák herceggel szövetségben keresztes hadjáratot vezetett a Szentföldre, 300 magyar lovas katona vállalkozott arra, hogy legyőzi az asszaszinokat. A katonák ezt meg is próbálták, de az asszaszinok legyilkolták őket, úgy, hogy csak hárman tértek vissza.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Assassins (lexicorient.com)
  2. Daftary. The Isma'ilis: their History and Doctrines. Cambridge University Press, 324–338. o (1999). ISBN 0-521-42974-9 
  3. Lewis, Bernard. The Assassins: A Radical Sect in Islam. Weidenfeld & Nicholson (1967). ISBN 0-465-00498-9 

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tolnai világtörténelem