Andreas Hofer

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Andreas Hofer
Andreas hofer mit hut.jpg
Született 1767. november 22.[1][2]
St.Leonhard
Elhunyt 1810. február 20. (42 évesen)[1][2]
Mantova[3]
Állampolgársága osztrák
Foglalkozása hadvezér
Halál oka golyó általi halál

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Andreas Hofer témájú médiaállományokat.
Hofer St. Leonhardi szülőháza
Hofer kivégzése Mantovában
Hofer emlékműve Innsbruckban

Andreas Hofer, magyarosan: Hofer András, St. Leonhard im Passeier, Tirol, Ausztria (ma: San Leonardo in Passiria, Dél-Tirol, Olaszország), 1767. november 22.Mantova, Itáliai Királyság, 1810. február 20.) tiroli szabadságharcos.

Életrajza[szerkesztés]

A St. Leonhard közelében fekvő Am Sand nevű vendéglőben született. Az apja által ráhagyott üzleten kívül bor- és lókereskedéssel foglalkozott. Józan eszű, tehetséges férfi volt, bár az iskolát alig látogatta. Császárjához és egyházához rendíthetetlen hűséggel ragaszkodott.

1790-ben mint a Passeier-völgy küldötte vett részt az innsbrucki viharos tartománygyűlésben. 1796-ban egy vadászzászlóalj vezéreként harcolt a franciák ellen. 1808-ban néhány honfitársával együtt Bécsben járt, ekkor közölte velük János főherceg a Joseph von Hormayr által kieszelt felkelés tervét. A tél folyamán Hofer és társai mindent megtettek a felkelés előkészítésére, és 1809. április 8-án Hofer lelkes felhívást intézett honfitársaihoz. Április 11-én maroknyi csapat élén rátámadt Sterzingnél a visszavonuló bajorokra, akiknek néhány hadosztályát 13-án megadásra kényszerítette, mire a segélyül érkezett osztrák hadak és a népfelkelők együttesen vonultak be a felszabadított Innsbruckba.

Csakhogy Tirol szabadsága, Napóleon győzelmei és gyors előrenyomulása folytán ismét elveszett és az ország ismét Lefebvre marsall és és Wrede altábornagy hatalmába került. Hofer azonban újra összegyűjtötte honfitársait és a Bergisel dombon |egymás után két csatában verte meg a bajorokat (május 25-én és 29-én). Május 30-án másodszor vonult be a felszabadított tiroli fővárosba. A tiroliak határtalan lelkesedéssel kísérték hős honfitársukat, akit megválasztottak fővezérnek, illetve helytartónak. A wagrami csata után azonban Ausztria, a Znaimban létrejött fegyverszünet értelmében ismét lemondott Tirolról és Vorarlbergről, mire a franciák, bajorok és szászok három irányból nyomultak be az országrészbe. Hofer azonban ekkor sem esett kétségbe: újra fegyverbe szólította honfitársait. Néhány ezer emberével és a hős Speckbacher csapatjával sietett egyesülni. Augusztus 13-án pedig Speckbacher által támogatva, a Bergisel dombon Lefebvre csapatait ismét megverte és az ország elhagyására kényszerítette. Augusztus 15-én harmadszor vonult be Innsbruckba, ahol az ország főparancsnokává választották, a császár pedig a nagy aranylánccal és érdeméremmel tüntette ki.

Az október 14-én Bécsben megkötött békeszerződésben Ausztria kénytelen volt – általános közbocsánat kikötése mellett – lemondani Tirolról és Vorarlbergről. Hofer és társai megdöbbenve értesültek e hírről. Míg azon tanakodtak, hogy mitevők legyenek, az ellenség sietve elfoglalta a Bergiselt és Scharnitzot, és október 16-án Speckbachert a Saalach folyó völgyében véres csatában legyőzte. Erre Steinachban november 2-án Hofer is meghódolt a császár akarata előtt, és honfitársait erről október 7-én kelt kiáltványában értesítette. Nemsokára azonban János főherceg állítólagos diadalaiban bízva, november 12-én Sandból újra fegyverre szólította a Vintschgau és a felső Inn-völgy lakóit. Csakhogy parányi csapata ekkor nem bírt a túlnyomó ellenséggel, és egyik völgy a másik után esett az ellenfél kezébe. Erre Hofer elbocsátotta embereit és feleségével és fiával együtt a havasok közé menekült.

1809 novemberéről a Passeier-völgyben egy alpesi kunyhóban rejtőzött. 1810 január végén egy Raffl nevű helybéli lakos 500 gulden vérdíjért elárulta Huard de Saint-Aubin tábornoknak. Huard azonnal olasz csapatokat küldött Hofer elfogatására. Január 28-án a rejtekhelyet körülzárták, Hofert elfogták és megkötözve előbb január 27-én Bozenbe, majd február 5-én Mantovába vitték és a Porta Molina várbörtönbe zárták. Eugène de Beauharnais, az Itáliai Királyság francia alkirálya azonnal agyon akarta lövetni, de Napóleon császár kifejezett utasítására szabályos haditörvényszék elé állították. Az összehívott hadbíróság február 19-én Hofert halálra ítélte. Az ítéletet, a bécsi udvar közömbös tétlensége következtében, már másnap, 1810. február 20-án kora reggel végre is hajtották. Amikor Hofert a Porta Ceresa bástyára kivezették, nem tűrte, hogy szemeit bekössék és nem is térdepelt le; azután pedig maga vezényelt tüzet. Csak a 13. golyó vetett véget életének.

Tetemét a vár plébánosának kertjébe temették, ahonnan 1823. február 21-én az innsbrucki udvari templomban helyezték nyugalomra. A sír fölött, I. Miksa császárnak emlékművével szemben, az önzetlen hazafinak és hősnek Johann Nepomuk Schaller által márványból készített szobra emelkedik 1834 óta. Ferenc császár 1819-ben Hofer családját az elszenvedett vagyoni veszteségéért kárpótolta, és 1818. január 26-án a családot nemesi rangra emelte. 1893. szeptember 30-án pedig a Bergisel dombon, I. Ferenc József császár jelenlétében leleplezték Hofer szobrát, melyet Heinrich Natter tiroli szobrász készített.

Emlékezete[szerkesztés]

  • Carrarai márványból faragott életnagyságú szobrát felállították a Hadvezérek csarnokában, a bécsi Hadtörténeti Múzeumban.
  • Életéről 2002-ben egész estés filmet is forgattak Ausztriában: szerepét Tobias Moretti játszotta.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b data.bnf.fr. (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. ^ a b SNAC. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Гофер Андреас, 2015. szeptember 28.

Források[szerkesztés]