Alekszandr Ivanovics Marinyeszko
| Alekszandr Ivanovics Marinyeszko | |
 | |
| A. Marinesco moldovai bélyegzőn | |
| Született | 1913. január 2.[1] Odessza |
| Elhunyt | 1963. november 25. (50 évesen)[2][3] Leningrád |
| Állampolgársága | szovjet |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái | Maritime College in Odesa |
| Kitüntetései |
|
| Halál oka | rák |
| Sírhelye | Bogoszlovszkoje temető |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Alekszandr Ivanovics Marinyeszko témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Alekszandr Ivanovics Marinyeszko (oroszul: Александр Иванович Маринеско, ukránul: Олександр Іванович Маринеско, románul: Alexandru Marinescu; Odessza, 1913. január 15. (Julián naptár január 2.) – Szentpétervár, 1963.november 25.) szovjet haditengerészeti tiszt, a második világháború alatt a Wilhelm Gustloff német utasszállító hajót elsüllyesztő SZ–13 tengeralattjáró kapitánya. Az elsüllyesztett bruttó űrtartalom (BRT) tekintetében a legsikeresebb szovjet tengeralattjáró-parancsnok, 42 000 BRT-vel. 1990-ben posztumusz elnyerte a Szovjetunió hőse címet.
Származása, ifjúkora[szerkesztés]
Az odesszai születésű Marinyeszko egy román tengerész, Ion Marinescu és egy ukrán nő, Tetyana Mihajlivna Koval fia volt a Herszoni kormányzóságból. Apja az Orosz Birodalomba menekült, miután megvert egy tisztet, és Odesszában telepedett le, nevét Ionról Ivanra ukránosította, vezetéknevének utolsó „u” betűjét „o”-ra változtatta.
Marinyeszko a szovjet kereskedelmi flottánál és a Fekete-tengeri Flottában képezte ki magát, majd később a Balti Flotta parancsnoki beosztásába helyezték át. 1936 márciusában hadnaggyá (zászlóssá), 1938 novemberében főhadnaggyá (alhadnaggyá) léptették elő. 1939 nyarán az új M-96 jelzésű tengeralattjáró parancsnokává nevezték ki. Amikor 1940 közepén szolgálatba állt, torpedóhasználat felkészülése alapján az M-96-ot a Balti Flotta egyik legjobb tengeralattjárójának nyilvánították. Marinyeszko 1940-ben a torpedó-tűzvezetésben elért eredményéért aranyórát kapott és ugyanebben az évben sorhajóhadnaggyá léptették elő.
A második világháborúban[szerkesztés]
A náci Németország 1941 júniusában megtámadta a Szovjetuniót. A balti flotta szovjet főparancsnoksága úgy döntött, hogy a Marinyeszko parancsnoksága alatt lévő M–96 jelzésű, M (Maljutka) típusú tengeralattjárót a Kaszpi-tengerre kell küldeni, hogy ott kiképzőhajóként szolgáljon, de Leningrád német blokádja miatt ez nem valósulhatott meg. 1942. február 12-én egy német tüzérségi lövedék eltalálta az M-96-ot, jelentős károkat okozva.
1943 elején Marinyeszkót nevezték ki a modernizált SZ–13 tengeralattjáró parancsnokává. Az SZ (Sztalinyec) típus IX és IXbisz sorozat 13 egységéből csak ez a hajó élte túl a háborút.
Wilhelm Gustloff és Steuben[szerkesztés]
Marinyeszko 1945. január 11-én hagyta el a pirkkalai haditengerészeti támaszpontot, és január 13-án foglalt állást Kolberg mellett. A következő napokban tengeralattjáróját többször is megtámadták német torpedóhajók. 1945. január 30-án az SZ–13 megtámadta és elsüllyesztette a Kelet-Poroszországból civileket, főleg gyermekes családokat és katonákat evakuáló Wilhelm Gustloffot. Valószínűleg 9400 áldozat volt.
Napokkal később, február 10-én Marinyeszko elsüllyesztett egy második német hajót két torpedóval, a Steubent, amely többnyire sebesült katonákat és több mint 800 civilt szállított, Kelet-Poroszországot és a Memel-vidéket evakuálva, összesen 4267 áldozattal.[4] Marinyeszko így lett a legsikeresebb szovjet tengeralattjáró-parancsnok az elsüllyedt bruttó regisztertonna (GRT) tekintetében, 42 000 BRT-vel.
Mielőtt elsüllyesztette volna a Wilhelm Gustloffot, Alekszandr Marinyeszko alkoholproblémái miatt hadbíróság elé került, ezért „nem alkalmas hősnek” ítélték. Ehelyett a Vörös Zászló Renddel tüntették ki. 1945 októberében hadnaggyá minősítették le, és becsületsértő módon elbocsátották a haditengerészettől. 1960-ban visszahelyezték harmadosztályú kapitányi tisztségébe, és teljes nyugdíjat kapott. 1963-ban Marinyeszko megkapta egy kapitánynak járó hagyományos szertartást, miután sikeresen visszatért a küldetésből. Három héttel később, 1963. november 25-én halt meg rákban,[5] és a szentpétervári Bogoszlovszkoje temetőben temették el. Marinyeszkót 1990-ben Mihail Gorbacsov posztumusz a Szovjetunió Hőse díjjal tüntette ki, miután az Izvesztyija újság rehabilitálta.[6]
Öröksége[szerkesztés]
1990-ben a szentpétervári Sztroityelej utcát (Építők utcája) az ő tiszteletére átnevezték ulica Marinyeszkóra, amely a Kirov kerületben (Кировский район) található, és összeköti az Avtovszkaja és a Zajceva utcákat. Róla nevezték el a szentpétervári Orosz Tengeralattjáró Haderőnem Múzeumát,[7] Kalinyingrádban, Kronstadtban és Odesszában pedig emlékműveket állítottak neki. Günter Grass Ráklépésben (2002) című regényének – amely részletesen leírja a Wilhelm Gustloff elsüllyedését – egyik legkiemelkedőbb szereplője.
Kitüntetései[szerkesztés]
- A Szovjetunió Hőse
- Lenin-rend
- Két Vörös Zászló érdemrend
- Katonai érdemekért kitüntetés
- Leningrád Védelméért emlékérem
- Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban Németország Fölött Aratott Győzelemért érdemérem
- Leningrád 250. évfordulója emlékére kitüntetés
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Большая российская энциклопедия (orosz nyelven). The Great Russian Encyclopedia
- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 26.)
- ↑ TracesOfWar
- ↑ Bird, Keith W. (1990. október 1.). „Steel Ships, Iron Crosses, and Refugees: The German Navy in the Baltic, 1939-1945.”. The Journal of Military History 54 (4), 520. o. DOI:10.2307/1986093. ISSN 0899-3718.
- ↑ Maramis, Christos, Ioannis (2020. október 1.). „A smartphone application for semi-controlled collection of objective eating behavior data from multiple subjects”. Computer Methods and Programs in Biomedicine 194, 105485. o. DOI:10.1016/j.cmpb.2020.105485. ISSN 0169-2607.
- ↑ Г.И. Гусев – В.А. Фролова: Великий подводник Александр Иванович Маринеско. 2023. 16–20. o. ISBN 978-5-91292-460-6 Hozzáférés: 2023. augusztus 6.
- ↑ Masselink, Linda (2013. április 26.). „Deep Learning:: Outreach to a Submarine Museum by Students, Librarians, and Professors”. The International Journal of the Inclusive Museum 6 (1), 87–92. o. DOI:10.18848/1835-2014/cgp/v06i01/44423. ISSN 1835-2014.
