A verseny eredetileg július 2-án a dániai Koppenhágából indult volna és 25-én ért volna a párizsi célba. Ebben az esetben a Tour indulói lemaradtak volna július 24-én lebonyolításra kerülő mezőnyversenyről a tokiói olimpián.[1] Ezért a verseny rajtját június 25-re hozták előre.[2] Ez az időpont Dániának nem volt megfelelő, mert június 28-án a labdarúgó-Európa-bajnokság egyik nyolcaddöntőjét rendezték Koppenhágában. Ezért az első három, dániai szakaszt törölték a versenyből. Egyúttal bejelentették, hogy 2022-ben Dániából indulhat a Tour.[3] Augusztus 10-én nyilvánosságra hozták, hogy a verseny rajtja a franciaországi Brestben lesz. A városból 1952, 1974 és 2008 után negyedszer indulhatott el a Tour de France.[4]
2020 november 1-én mutatták be a verseny útvonalát. A teljes versenytáv 3383 kilométer lett. A leghosszabb etap a Vierzon és Le Creusot közötti 248 kilométeres szakasz volt. A versenyen hat hegyi szakaszt és két időfutamot rendeztek.[5]
A szakasz során hét hegyi hajrát kellett a mezőnynek leküzdenie. A cél egy harmadik kategóriás emelkedő volt. A nap elején Franck Bonnamour, Cristian Rodriguez, Danny van Poppel, Anthony Perez, Ide Schelling és Connor Swift sikere szökést alakítottak ki. Előnyük közel négy perces volt. A főmezőny a Deceuninck–Quick-Step és az Alpecin-Fenix vezetésével kezdett a hátrány csökkentésébe. A hegyi pontokból a társaitól elszakadó Schelling gyűjtötte a legtöbbet. Hatvannyolc kilométerre a céltól már csak ő volt szökésben. Negyvenöt kilométernél egy néző a mezőny elé belógatott táblájával tömegbukást okozott. Az eset miatt huszonegyen sérültek meg és hárman feladták a szakaszt. 7,5 kilométerre a befutótól újabb tömeges bukás történt. a Befutót a Quick-Step vezette fel, majd 2 kilométernél Julian Alaphilippe robbantott. A megszerzett előnye elég volt a szakaszgyőzelemhez.[6][7]
A szakasz egy hosszabb lejtő után ért véget. Ezért a csapatok kérték, hogy a 3 km-es szabályt terjesszék ki az utolsó 8 kilométerre. A szervezők nem reagáltak a kérésre. Ezen a napon is kialakult egy szökés, de az előnyük 3 perc alatt maradt. A szökevények között ismét ott volt Ide Schelling, aki a szükséges pontokért harcolt a hegyi pontversenyben. A szökést az utolsó 20 km-re beérte a főmezőny. Az utolsó 10 kilométeren több bukás is volt. Emiatt több esélyes is időhátrányt kapott. A szakaszgyőzelem sprintben dőlt el.[9]
A szakasz elején a csapatok egy rövid demonstrációt tartottak, mivel elégedetlenek voltak a harmadik szakasz útvonalával és a rendezők döntésével. A szakasz elején Brent Van Moer és Pierre-Luc Périchon szökött. A mezőnyben az Alpecin diktálta a tempót. A szökevények előnye nem nőtt 3 perc fölé. Van Moer megpróbálkozott azzal, hogy megszerezze a szakaszgyőzelmet, de a mezőny 300 méterre a céltól beérte őt. A sprintet Mark Cavendish nyerte, aki öt év után nyert ismét a Touron.[10]
A sík időfutamon sokáig Stephan Küng vezetett. A szakaszt végül Tadej Pogačar nyerte meg. Az ideje nem volt elég a sárga trikóhoz, de növelte az előnyét a többi esélyes versenyzővel szemben.[11]
A rajt után 40 kilométerrel egy huszonkilenc versenyzőből álló csoport -köztük a sárga trikós- tudott szökni. A mezőnyben az UAE és a TotalEnergies próbálta csökkenteni a hátrányt, sikertelenül. Az élen Mohoric begyűjtötte a hegyi pontokat és átvette a vezetést a hegyi pontversenyben. Ezután Mohoric elszakadt a többi szökevénytől. Később Brent Van Moer majd Jasper Stuyven és Victor Campenaerts zárkózott fel hozzá. A szakasz egyetlen második kategóriás emelkedőjén Mohoric ellépett tőlük és több mint egy perces előnnyel ért célba elsőként. Szintén a második kategóriás hegyen Rogličnak nehézségei voltak, de a csapatából senki sem maradt vissza segíteni őt. Carapaz 40 másodperces előnyt szerzett, de a célig a főmezőnybe befogta őt.[13]
A verseny első hegyi szakaszán három első kategóriás emelkedőt kellett leküzdeniük a versenyzőknek. Egy 18 fős szökevény csoport tudott elszakadni a mezőnytől. Közülük Michael Woods tudott az élre tekerni, a többiek leszakadoztak. Az esélyesek csoportjából Mathieu van der Poel leszakadt és virtuálisan Wout van Aertre került a sárga trikó, de később ő sem bírta tartani a tempót a legjobbakkal. Harminc kilométerre a céltól Pogacar indult meg. Vele csak Carapaz tudta tartani a lépést, de csak rövid ideig. Pogacar befogta Woodsot és megközelítette az időközben élre került Teunst, aki az utolsó csúcson 15 másodperccel vezetett. Pogacar a lejtőn nem vállalt rizikót, így a szakasz Teunsé, a sárga trikó Pogacaré lett.[14]
Primož Roglič szakasz előtt bejelentette, hogy sérülése miatt feladja a Tourt. Ugyancsak visszalépett Mathieu van der Poel, aki az olimpiai felkészülésére koncentrál a továbbiakban.[15] A két első és egy kiemelt kategóriás hegyet magában foglaló szakaszon egy 43 fős élboly alakult ki. Az egyre csökkenő létszámú csoport élén Nairo Quintana, Higuita és Ben O'Connor haladt. Quintana próbálkozott szökéssel, de a két vetélytársa befogta őt, majd Quintana le is szakadt. Az utolsó emelkedőn O'Connor lerázta Higuitát is. Pogačar csoportjában az UAE irányított, hogy csökkentsék a szakasz során virtuálisan sárga trikóssá vált O'Connor előnyét. Később Carapaz robbantott, de csak Pogačar reagált rá, majd megkontrázta és fél perccel növelte az összetettben az előnyét a riválisaival szemben.[16]
A szakasz során kétszer kellett megmászni a Mont Ventoux-t. Az első szökésben Julian Alaphilippe és egy kisebb csoport tudott előnyt szerezni. Később csatlakozott hozzájuk egy 13 fős boly. A Mont Ventoux-t elsőként Alaphilippe mászta meg. A második alkalommal Kenny Elissonde akciózott, akivel csak Wout van Aert tudott lépést tartani. Van Aert végül elszakadt társától és megnyerte a szakaszt.[17]
Peter Sagan térdproblémái miatt nem indult el a szakaszon. Tizenöt kilométernél egy 13 fős csoport tudott sikeresen szökni. Előnyük 90 kilométerre a céltól már 10 perc volt. 50 kilométernél Politt, Sweeny, Küng és Erviti csoportja állt a verseny élére. 14 kilométernél Küng leszakadt, majd Politt indult el a szakaszgyőzelemért, sikeresen.[18]
27 km után Sean Bennett, Omer Goldstein és Pierre Latour tudott megszökni. A legnagyobb előnyük 5 perc volt. Végül 50 kilométerre a céltól megfogták őket. Nem sokkal később Quentin Pacher próbálkozott, de végül mezőnyhajrára került sor. A győzelmet Mark Cavendish szerezte meg, akinek ez volt a 34. szakaszgyőzelem a Touron. Ezzel beérte az eddigi csúcstartó Eddie Merxet.[19]
A szakasz elején több sikertelen szökési kísérlet alakult ki, majd egy nagyobb boly hagyta ott a mezőnyt. A hegyeken Wout Poels és Michael Woods harcolt a pontokért. Végül Woods átvette a vezetést a kategóriában. 41 kilométerre a céltól Bauke Mollema hagyta ott a szökevénycsoportot és megnyerte a szakaszt.[20]
Az első kilométereken Thomas de Gendt akciózott. A hozzá csatlakozókkal egy 32 fős csoport alakult ki a 30. kilométerre. A szökevények között voltak az összetettben érdektelen versenyzők, előre küldött segítők és a pöttyös trikóért harcolók. A Tour legmagasabb hegyét a Port d'Envalirát (2408 m) Quintana vitte el. Az utolsó hegyen a kolumbiai próbálkozott, majd Sepp Kuss rázta le a vetélytársait. A hegy utolsó 5 kilométerén már egyedül tekert. A csúcson az előnye félperc volt, ami elegendő volt ahhoz, hogy a lejtmenetben elsőként érjen a célba.[21]
A szakasz első kilométerein több kisebb szökevénycsoport próbálkozott. A szökevények közül Anthony Perez bírta a legtovább. Az utolsó hegyen Pogačar csapata diktálta a tempót. Ennek köszönhetően megcsappant az élboly létszáma. Később Pogačar próbálkozott. Csak Vingegaard, Carapaz és Uran tartotta vele a lépést, de Uran végül leszakadt. Pogačar és Vingegaard vezette a csoportot. A befutóhoz közeledve Carapaz indított akciót, amire Pogačar reagált. Vingegaard néhány másodpercre lemaradt, de 200 méterre a céltól felért rájuk. A sprintet Pogačar kezdte meg és szerezte meg a győzelmet.[23]
A rajtot követően Chris Juul-Jensen, Matej Mohorič és Sean Bennett szökött, majd felért rájuk Julian Alaphilippe és Pierre-Luc Périchon. Később Juul-Jensen lemaradt. A szökevények előnye nem nőtt 90 másodperc fölé. A Tourmalet-n Alaphilippe és Mohorič vezetett, akiket utolért további hét versenyző. A csúcsot Gaudu és Latour érte el leghamarabb. Az utolsó hegyen Gaudu vezetett, de befogta őt az élmezőny. Később Majka vezetett, majd Pogačar támadott. Rá csak Kuss, Vingegaard és Carapaz tudtak reagálni. Ezután ismét
Pogačar próbálkozott, ami elég volt a szakaszgyőzelemhez. Pogačar a pöttyös trikót is megszerezte a szakaszon.[24]
A szakaszon az összetett második helyért vívott csatában Vingegaard megerősítette a pozícióját Carapazzal szemben. Az összetett verseny élcsoportjában nem történt változás.[26]
A második szakaszon a pontversenyben második Michael Matthews viselte a zöld trikót, mert az első Julian Alaphilippe az összetettben vezetőnek járó sárga trikót hordta.
A harmadik szakaszon a hegyi pontversenyben második Ide Schelling viselte a pöttyös trikót, mert az első helyen álló Mathieu van der Poel az összetett versenyben is élen állt, ezért a sárga trikóban versenyzett.
A 9-21. szakaszon az összetettben is vezető Tadej Pogačar helyett Jonas Vingegaard viselte a fehér trikót.
A 19-21. szakaszon az összetettben is vezető Tadej Pogačar helyett Wout Poels viselte a pöttyös trikót.
Győztes
Tadej Pogačar (SLO)
Jonas Vingegaard (DEN)
Richard Carapaz (ECU)
Pontverseny
Mark Cavendish (GBR) 
Hegyi összetett
Fiatalok
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
