Önellátó mezőgazdaság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Egy bakweri farmer a Kamerun-hegy lejtőin lévő taroföldjén dolgozik (2005)
Önellátó gazdálkodók árulják termékeiket

Önellátó mezőgazdaságról akkor beszélünk, amikor a gazdálkodók saját maguk és családjaik szükségleteinek fedezésére termesztenek növényeket a kisbirtokaikon.[1] A megélhetési mezőgazdasági termelők növények termelését végzik a túlélés és a többnyire helyi igények kielégítése miatt. A növény ültetési döntések elsõsorban annak figyelembevételével születnek, hogy mire lesz szüksége a családnak a következõ évben, és csak másodsorban a piaci árak alapján.[1] Tony Waters, a szociológia professzora a "megélhetési földműveseket" úgy határozza meg, mint "azokat az embereket, akik azt termesztik, amit megesznek, saját házat építenek, és anélkül gazdálkodnak, hogy rendszeresen vásárolnak vagy adnak el a piacon".[2] :2

Az önellátó gazdálkodás ellenére a legtöbb ilyen gazdálkodó bizonyos mértékben részt vesz a kereskedelemben is. Bár készpénzben mért kereskedésük kisebb, mint a modern, összetett piacokkal rendelkező országok fogyasztóié, ezeket a piacokat elsősorban árubeszerzésre használják, nem élelmiszer-bevételre; ezek az áruk általában nem szükségesek a túléléshez, és tartalmazhatnak cukrot, vas tetőfedőt, kerékpárokat, használt ruhákat és így tovább. Sokuknak fontos kereskedelmi kapcsolatai vannak, és olyan kereskedelmi cikkekkel rendelkeznek, amelyeket speciális készségeik vagy a piacon értékes erőforrásokhoz való különleges hozzáférésük miatt tudnak előállítani.[3]

Az önellátó gazdálkodás ma a legelterjedtebb a fejlődő országokban.[3] Az önellátó mezőgazdaságra általában jellemzői a csekély tőke-/finanszírozási igény, vegyes termesztés, mezőgazdasági vegyszerek (pl. növényvédő szerek és műtrágyák ) korlátozott használata, nem nemesített termény- és állatfajták, eladásra csak kevés vagy egyáltalán nem szánt többlettermés, hagyományos eszközök (pl. kapa, bozótvágó), főként növénytermesztés, kis szétszórt földterületek, szakképzetlen munkaerő (gyakran családtagok) igénybevétele és (általában) alacsony terméshozam.

Történelem[szerkesztés]

Az önellátó mezőgazdaság volt a világ meghatározó termelési módja egészen a közelmúltig, amikor a piaci alapú kapitalizmus széles körben elterjedt.[4]

Az önellátó mezőgazdaság a huszadik század elejére már nagyrészt eltűnt Európában. Észak-Amerikában csökkenni kezdett azáltal, hogy az 1930-as és 1940-es években a részvényesek és bérlő gazdálkodók kimozdultak Amerika déli és középnyugati területeiről.[2] Közép- és Kelet-Európában a félig önellátó mezőgazdaság 1990 után újra megjelent a rendszerváltás utáni átmeneti gazdaságban, de a 2004-es vagy 2007-es EU-csatlakozással a legtöbb országban csökkent a jelentősége (vagy eltűnt).[5]

Kortárs példák[szerkesztés]

Az önellátó gazdálkodás ma is létezik Afrika vidéki részein[6], valamint Ázsia és Latin-Amerika egyes részein. 2015-ben a fejlődő országok vidéki területein élő 500 millió háztartásból körülbelül 2 milliárd ember (a világ népességének valamivel több mint 25%-a) élt „kistermelőként”, kevesebb mint 2 hektáron dolgozva.[7] A kínai gazdálkodók körülbelül 98%-a kis gazdaságokban dolgozik, és Kína a világ összes gazdaságának körülbelül a felét teszi ki.[7] Indiában az összes gazdálkodó 80%-a kistermelő; Etiópia és Ázsia csaknem 90%-a; míg Mexikó és Brazília 50%-a és 20%-a kisbirtokos.[7]

Azokon a területeken, ahol manapság nagyrészt önellátó gazdálkodást folytatnak, mint például India és Ázsia más régiói, a gyakorlat az utóbbi időben visszaesett. Ez olyan folyamatoknak köszönhető, mint az urbanizáció, a földek vidéki térségekké való átalakulása és a kapitalista gazdálkodási formák integrációja.[8] Indiában az iparosodás növekedése és a vidéki mezőgazdaság csökkenése a vidéki munkanélküliséghez és az alacsonyabb kasztokhoz tartozók szegénységének növekedéséhez vezetett. Az urbanizált területeken élni és dolgozni tudók növelhetik jövedelmüket, míg a vidéken maradóké nagymértékben csökkent, ezért nem a szegénység stagnált. Ez növeli az alacsonyabb és magasabb kasztok közötti jövedelmi különbséget, és megnehezíti a vidékiek számára a kasztok rangsorában való előrelépést. Ez a korszak a tönkrement gazdálkodók egyre gyakoribb öngyilkosságának és az „eltűnő falunak” az időszakát jelentette.[8]

Alkalmazkodás a globális felmelegedéshez[szerkesztés]

A legtöbb önellátó mezőgazdaságot a trópusi éghajlaton található fejlődő országokban folytatják. Az éghajlatváltozás növénytermesztésre gyakorolt hatásai ezekben a régiókban intenzívebbek lesznek, mivel a szélsőséges hőmérsékletek alacsonyabb terméshozamhoz kapcsolódnak. A gazdálkodók kénytelenek reagálni a megnövekedett hőmérsékletre úgy, mint a megnövekedett földterület és munkaerő-ráfordítás, amelyek veszélyeztetik a hosszú távú termelékenységet.[4] A változó éghajlatra adott válaszintézkedések magukban foglalhatják a napi élelmiszer-fogyasztás csökkentését és az állatállomány értékesítését a termelékenység csökkenése ellensúlyozására. Ezek a válaszok gyakran veszélyeztetik a háztartási gazdaságok jövőjét a következő évszakokban, mivel sok gazdálkodó eladja a munkavégzésre használt igásállatokat, és elfogyasztja az ültetésre félre tett magvakat is.[9] Az éghajlatváltozás jövőbeli hatásainak teljes mértékének megmérése nehéz, mivel a kistermelői gazdaságok összetett rendszerek, amelyek sokféle kölcsönhatást mutatnak. A különböző helyszíneken eltérő alkalmazkodási stratégiák állnak rendelkezésre, mint például a növény- és állatállomány helyettesítése.[10] A gabonanövények, például a búza, a zab és a kukorica termelési rátája nagyrészt a termőképességre gyakorolt hőhatás miatt csökkent.[11] Ez arra kényszerítette a gazdálkodókat, hogy hőtűrőbb növényekre váltsanak, hogy fenntartsák a termelékenység szintjét.[12] A növények hőtűrő alternatívákkal való helyettesítése korlátozza a kistermelői gazdaságokban termesztett növények általános sokféleségét. Mivel sok gazdálkodó azért gazdálkodik, hogy kielégítse napi élelmiszerszükségletét, ez negatívan befolyásolhatja a táplálkozást és az étrendet sok önellátó mezőgazdaságot folytató családban is.[13]

Az önellátó gazdálkodás típusai[szerkesztés]

Talajváltó mezőgazdaság[szerkesztés]

Az ilyen típusú gazdálkodás során egy erdőterületet kivágással (kivágással) és égetéssel megtisztítanak, és növényeket termesztenek. Európában főleg a kora középkorra volt jellemző. Két-három év elteltével a talaj termékenysége csökkenni kezd, a földet felhagyják, és a gazdálkodó elköltözik, hogy egy friss földet tisztítson meg máshol az erdőben, miközben ez a folyamat folytatódik.[14] Míg a földet parlagon hagyják, a kivágott területen helyreáll a talaj termékenysége és biomassza. Egy évtized vagy több elteltével a gazda visszatérhet az első földterületre. Ez a mezőgazdasági forma alacsony népsűrűség mellett is fenntartható, de a nagyobb népességterhelés gyakoribb irtást igényel, ami megakadályozza a talaj termékenységének helyreállítását, több erdő lombkoronáját nyitja meg, és ösztönzi a bozótosodást a nagy fák rovására, ami végül erdőkihalást és talajt eróziót eredményez.[15] A váltakozó termesztést Indiában dreddnek, Indonéziában ladangnak, Északkelet-Indiában jhummingnak nevezik.

Trágyázó gazdálkodás[szerkesztés]

 

Nomád pásztorkodás[szerkesztés]

Az ilyen típusú gazdálkodás során a nem letelepedett emberek állataikkal együtt vándorolnak egyik helyről a másikra, hogy takarmányt keressenek állataiknak. Általában szarvasmarhát, birkát, kecskét, tevét és/vagy jakot nevelnek tejért, bőrért, húsért és gyapjúért.[16] Ez az életmód általános Közép- és Nyugat-Ázsia egyes részein, Indiában, Kelet- és Délnyugat-Afrika, valamint Eurázsia északi részén. Ilyenek például a Himalája nomád bhotiják és gudzsarjai. Szamarak, lovak és tevék hátán szállítják holmijukat, például sátrakat stb.[17] A hegyvidéki régiókban, például Tibetben és az Andokban, jakot és lámát nevelnek. A rénszarvas a sarkvidéki és szubarktikus területek állatállománya. A juh, a kecske és a teve gyakori állat, és a szarvasmarha és a ló is fontos.[16][18]

Intenzív önellátó "nyomásos" vagy vetésforgós gazdálkodás[szerkesztés]

Az intenzív önellátó mezőgazdaságban a gazda egy kis földterületet művel meg egyszerű eszközökkel és több munkaerővel.[19] A napsütéses éghajlat és a termékeny talaj lehetővé teszi egynél több növény termesztését évente ugyanazon a parcellán. A gazdálkodók kis földterületeiket arra használják fel, hogy helyi fogyasztásukhoz elegendő mennyiséget termeljenek, míg a fennmaradó terményt cserére használják fel más árukkal szemben. Ez azt eredményezi, hogy egy hektáronként sokkal több élelmiszert termelnek, mint más típusú gazdaságok. A legintenzívebb esetekben a gazdák akár teraszokat is kialakíthatnak a meredek domboldalak mentén, ahol rizsföldeket művelhetnek. Ilyen terasz mezők Ázsia sűrűn lakott részein találhatók, például a Fülöp-szigeteken. A trágya, a mesterséges öntözés és az állati hulladékok műtrágyaként történő felhasználásával is felerősödhetnek. Az intenzív önellátó gazdálkodás elterjedt Dél-, Délnyugat- és Délkelet-Ázsia monszun régióinak sűrűn lakott területein.[19]

A szegénység enyhítése[szerkesztés]

Az önellátó mezőgazdaság felhasználható a szegénység enyhítésére szolgáló stratégiaként, különösen az élelmiszerár-sokkok és az élelmezésbiztonság védőhálójaként. A szegény országok fiskális és intézményi forrásai korlátozottak, ami lehetővé tenné számukra a belföldi árak növekedésének megfékezését, valamint a szociális segélyprogramok irányítását, ami gyakran abból adódik, hogy olyan politikai eszközöket alkalmaznak, amelyeket a közepes és magas jövedelmű országoknak szántak.[20] Az alacsony jövedelmű országok szegények lakosságának általában a 80%-a vidéki területeken él, és a vidéki háztartások több mint 90%-a hozzáfér a földhöz, ennek ellenére a vidéki szegények többsége nem jut elegendő élelmiszerhez.[20] A z önellátó mezőgazdaságot az alacsony jövedelmű országokban fel lehet használni az élelmiszerválságra adott szakpolitikai válaszok részeként rövid és középtávon, és biztonsági hálót jelenthet az ezekben az országokban élő szegények számára.[20]

A mezőgazdaság mint megélhetési forma sikeresebb a nem mezőgazdasági munkákkal szemben a szegénység elleni küzdelemben azokban az országokban, ahol nagyobb az iskolai végzettség nélküli vagy képzetlen népesség.[21] A szegénységnek azonban bizonyos szintjeire figyelni kell, hogy a mezőgazdaságot a megfelelő emberek felé irányíthassuk.[22] A mezőgazdaság jobban tudja csökkenteni a mélyszegénységet azoknál, akiknek napi 1 dolláros jövedelmük van, mint azoknál, akiknek napi 2 dolláros bevételük van Afrikában.[22] Azok az emberek, akik kevesebb jövedelemmel rendelkeznek, nagyobb valószínűséggel rosszul iskolázottak, és kevesebb lehetőségük van; ezért munkaigényesebb vagyis nehezebb munkákat végeznek, például a segédmunkákat a mezőgazdaságban.[22] Azoknak, akik 2 dollárt keresnek, több lehetőségük van nem mezőgazdasági területeken kevésbé nehéz és munkaigényes munkákat végezni.[22]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b Bisht (2014. szeptember 14.). „Subsistence Farming, Agrobiodiversity, and Sustainable Agriculture: A Case Study” (angol nyelven). Agroecology and Sustainable Food Systems 38 (8), 890–912. o. DOI:10.1080/21683565.2014.901273. ISSN 2168-3565.  
  2. ↑ a b Waters, Tony. The persistence of subsistence agriculture : life beneath the level of the marketplace [archivált változat]. Lexington Books (2008. május 22.). ISBN 978-0-7391-5876-0. OCLC 839303290. Hozzáférés ideje: 2023. március 19. [archiválás ideje: 2023. április 5.] 
  3. ↑ a b Miracle (1968). „Subsistence Agriculture: Analytical Problems and Alternative Concepts”. American Journal of Agricultural Economics 50 (2), 292–310. o. DOI:10.2307/1237543.  
  4. ↑ a b Aragón (2021. február 1.). „Climate Change and Agriculture: Subsistence Farmers' Response to Extreme Heat” (angol nyelven). American Economic Journal: Economic Policy 13 (1), 1–35. o. [2022. július 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1257/pol.20190316. ISSN 1945-7731. (Hozzáférés: 2022. április 10.)  
  5. ↑ Steffen Abele and Klaus Frohberg (Eds.). "Subsistence Agriculture in Central and Eastern Europe: How to Break the Vicious Circle?" Studies on the Agricultural and Food Sector in Central and Eastern Europe. IAMO, 2003. Archiválva 2011. július 19-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  6. ↑ Goran Hyden. Beyond Ujamaa in Tanzania: Underdevelopment and an Uncaptured Peasantry. Berkeley: University of California Press. 1980.
  7. ↑ a b c Rapsomanikis: The economic lives of smallholder farmers pp. 9. Food and Agriculture Organization of the United Nations, 2015 [2016. május 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. január 11.) „About two-thirds of the developing world's 3 billion rural people live in about 475 million small farm households, working on land plots smaller than 2 hectares.”
  8. ↑ a b Majumdar (2020. április 9.). „Rural Transformation in India: Deagrarianization and the Transition from a Farming to Non-farming Economy”. Journal of Developing Societies 36 (2), 182–205. o. [2023. július 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1177/0169796x20912631. ISSN 0169-796X. (Hozzáférés: 2022. február 14.)  
  9. ↑ Thorlakson (2012. december 1.). „Reducing subsistence farmers' vulnerability to climate change: evaluating the potential contributions of agroforestry in western Kenya” (angol nyelven). Agriculture & Food Security 1 (1), 15. o. DOI:10.1186/2048-7010-1-15. ISSN 2048-7010.  
  10. ↑ Morton (2007. december 11.). „The impact of climate change on smallholder and subsistence agriculture” (angol nyelven). Proceedings of the National Academy of Sciences 104 (50), 19680–19685. o. DOI:10.1073/pnas.0701855104. ISSN 0027-8424. PMID 18077400.  
  11. ↑ Bita (2013. május 22.). „Plant tolerance to high temperature in a changing environment: scientific fundamentals and production of heat stress-tolerant crops”. Frontiers in Plant Science 4, 273. o. DOI:10.3389/fpls.2013.00273. ISSN 1664-462X. PMID 23914193.  
  12. ↑ Eyshi Rezaei (2015. október 1.). „Adaptation of crop production to climate change by crop substitution” (angol nyelven). Mitigation and Adaptation Strategies for Global Change 20 (7), 1155–1174. o. [2023. július 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1007/s11027-013-9528-1. ISSN 1381-2386. (Hozzáférés: 2022. április 10.)  
  13. ↑ Habtemariam (2017. március 1.). „Impact of climate change on farms in smallholder farming systems: Yield impacts, economic implications and distributional effects” (angol nyelven). Agricultural Systems 152, 58–66. o. [2022. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1016/j.agsy.2016.12.006. (Hozzáférés: 2022. április 10.)  
  14. ↑ Community Forestry: Forestry Note 8. www.fao.org. [2020. június 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 30.)
  15. ↑ De Neergaard (2008. május 22.). „Soil Erosion from Shifting Cultivation and Other Smallholder Land Use in Sarawak, Malaysia”. Agriculture Ecosystems & Environment 4 (42), 182. o. DOI:10.1016/j.agee.2007.12.013.  
  16. ↑ a b Miggelbrink, Judith.. Nomadic and indigenous spaces : productions and cognitions. Routledge (2016. május 22.). ISBN 978-1-315-59843-7. OCLC 953047010 
  17. ↑ Hymer (Spring 2018). „Economic Forms in Pre-Colonial Ghana”. Economic History Association 30 (1), 33–50. o. DOI:10.1017/S0022050700078578.  
  18. ↑ Miggelbrink, Judith. Nomadic and indigenous spaces : productions and cognitions. Routledge (2016. november 15.). ISBN 978-1-138-26721-3. OCLC 1010537015 
  19. ↑ a b Vaughn (2014. május 1.). „Intensive Interventions in Reading for Students with Reading Disabilities: Meaningful Impacts”. Learning Disabilities Research & Practice 29 (2), 46–53. o. DOI:10.1111/ldrp.12031. ISSN 0938-8982. PMID 24910504.  
  20. ↑ a b c de Janvry (2011. június 1.). „Subsistence farming as a safety net for food-price shocks”. Development in Practice 21 (4–5), 472–480. o, Kiadó: Elisabeth Sadoulet. DOI:10.1080/09614524.2011.561292. ISSN 0961-4524.  
  21. ↑ Christiaensen (2018. szeptember 1.). „Agriculture, structural transformation and poverty reduction: Eight new insights” (angol nyelven). World Development 109, 413–416. o. DOI:10.1016/j.worlddev.2018.05.027. ISSN 0305-750X.  
  22. ↑ a b c d Christiaensen (2011. november 1.). „The (evolving) role of agriculture in poverty reduction—An empirical perspective” (angol nyelven). Journal of Development Economics 96 (2), 239–254. o. [2022. október 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1016/j.jdeveco.2010.10.006. (Hozzáférés: 2022. december 17.)  

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Subsistence agriculture című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Önellátó_mezőgazdaság&oldid=27149694”