Óriásalka

Óriásalka
	Óriásalka (George Edward Lodge képe)
	Természetvédelmi státusz
	Kihalt; Kihalás ideje: 1844; ; iucn3.1
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Osztály:	Madarak (Aves);
Rend:	Lilealakúak (Charadriiformes);
Család:	Alkafélék (Alcidae);
Nem:	Pinguinus; (Bonnaterre, 1791)
Faj:	P. impennis;
Tudományos név
	Pinguinus impennis; (Linnaeus, 1758)
Elterjedés
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Óriásalka témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Óriásalka témájú médiaállományokat és Óriásalka témájú kategóriát.

Az óriásalka (Pinguinus impennis, vagy korábbi nevén Alca impennis) kihalt madár, a Pinguinus nem egyetlen ismert faja. Nagytestű, röpképtelen faj az alkafélék (Alcidae) családjában.

A 14. századig költött az Atlanti-óceán északi medencéjében, a Kanada, Grönland, Izland, Írország és Skócia partjai közelében lévő kis szigeteken és sziklazátonyokon.

Megjelenése

A legnagyobb alkafaj volt, magassága mintegy 75 cm, tömege 5 kg körül lehetett. Tollazata és csőre fekete-fehér, lábai fekete színűek voltak.

Életmódja

Kiválóan úszott, a víz alatt szárnyaival evezett, főként tengeri halakkal táplálkozott. A szárazföldön nehézkesen mozgott. Évente egyetlen, nagyméretű (110–140 x 70–84 mm) tojást rakott, ezt a kopár földön költötte ki, a fiókák júniusban keltek.

Kihalása

Skandináviában és Északkelet-Amerikában a késői kőkorszakban már vadászták (Greenway 1967), Labradorban az i. e. 5. századtól (Jordan & Olson 1982) vannak erre utaló nyomok. A húsáért, tojásaiért és a pehelytollaiért zajló intenzív vadászata a 8. századtól kimutatható. Mikor végül a kihalás közelébe sodródott, már a madárgyűjtemények megbecsült és értékes ritkaságaként is vadászták. A Brit-szigeteken a skóciai Saint Kilda-szigetcsoport szirtjein ölték meg az utolsó példányt 1840-ben, állítólag azért, mert boszorkánynak nézték.

Az utolsó populáció Izland partjai mellett, a madárról izlandi nyelven elnevezett Geirfuglasker nevű vulkanikus szirten költött, amely az ember számára megközelíthetetlen volt. Azonban 1830-ban a szirt egy vulkánkitöréssel kapcsolatban a tengerbe süllyedt. Ekkor a madarak a közeli Eldey szigetre költöztek, de itt az emberek néhány év alatt kiirtották őket. Az utolsó költőpárt 1844. július 3-án látták, de kóborló példányok állítólag még 1852-ben is előfordultak (BirdLife International 2004).

A világ múzeumai ma kb. 75 tojást, 24 teljes csontvázat, és 81 kitömött példányt őriznek a fajból.

Rendszertan

A „pingvin” szó számos nyugat-európai (pl. a baszk) nyelvben eredetileg erre a madárra vonatkozott. Az óriásalka a mai értelemben vett pingvinekkel azonban nem áll közelebbi rokonságban. A röpképesség elvesztése, a szárnnyal evezés, és a viszonylag felegyenesedett testtartás párhuzamosan, egymástól függetlenül – konvergens evolúció révén – kialakult hasonlóság köztük.