Északi szöcskeegér

Északi szöcskeegér
Lettországi példány
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda) Osztály: Emlősök (Mammalia) Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria) Csoport: Eutheria Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia) Öregrend: Euarchontoglires Csoport: Glires Rend: Rágcsálók (Rodentia) Alrend: Egéralkatúak (Myomorpha) Öregcsalád: Dipodoidea Család: Ugróegérfélék (Dipodidae) Alcsalád: Csíkosegérformák (Sicistinae) Nem: Sicista Gray, 1827 Faj: S. betulina
Tudományos név
Sicista betulina Pallas, 1779
Szinonimák
Sicista montana Méhely, 1913 Sicista norvegica Chaworth-Musters, 1927 Sicista taigica Stroganov & Potapkina, 1950 Sicista tatricus Méhely, 1913
Elterjedés
Az elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Északi szöcskeegér témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Északi szöcskeegér témájú kategóriát.

Az északi szöcskeegér (Sicista betulina) az emlősök (Mammalia) osztályának rágcsálók (Rodentia) rendjébe, ezen belül az ugróegérfélék (Dipodidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása

Az északi szöcskeegér főleg Ázsia területén található meg, de állományai Európa keleti, északi és középső részén is vannak. Ez a Közép-Európában nagyon ritka faj térségünk északi részén helyenként, mindenekelőtt a tűlevelű erdőkben fordul elő, délebbre viszont a hegy- és dombvidék aljnövényzetben gazdag lombos erdeit részesíti előnyben. 1600 méter magasságig fordul elő.

Megjelenése

Az állat testhossza 5-7 centiméter, farokhossza 8-10,5 centiméter és testtömege 5-13 gramm. Füle 1-1,5 centiméter, koponyája 1,6-1,9 centiméter hosszúságú. Felső állkapcsában 4-4, az alsóban 3-3 gyökeres zápfoga van, melyek rágófelülete gumós. A négy metszőfoggal így fogainak száma 18. Ennek a nagyon apró rágcsálónak jellemzője a hosszú farok (körülbelül másfélszerese a test hosszának), melyet rendszerint magasra emelve hord, és mászkálás közben egyensúlyozásra és támaszként alkalmazza (a szó szoros értelemben azonban nem fogófarok). Ismertetőjele még a háta közepén végigfutó fekete csík, amely a feje tetejétől (szemmagasságból) egészen a farok tövéig nyúlik. Felül szürkésbarna, a hasoldala valamivel világosabb.

Életmódja

Az északi szöcskeegér túlnyomóan szürkületkor és éjszaka aktív. Nemcsak a földön mozog, gyakran mászik fel gallyakra, bokrokra, a sűrű növényzet között sokat és ügyesen kúszik. Úgy tűnik, különösen kedveli a nyíreseket, innen kapta régebbi nevét is (nyíregér). Alkalmilag az aljnövényzetben gazdag, nedves rétekkel tarkított ligetes területeken is előfordul. Erdei gyümölcsöket (szamóca, áfonya, szeder, málna...) valamint magvakat, esetenként rovarokat is fogyaszt. Gömbölyű nyári fészkét általában a földfelszín felett építi, néha faodúban vagy kis mélyedésekben, a földön. A telet maga ásta lyukban, a föld alatt tölti, ilyenkor testhőmérséklete jelentősen lecsökken. Téli álma októbertől májusig tart. Szaporodása hasonló a többi egérfajéhoz.

Források

• A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2009. szeptember 26.)
• Josef Reichholf: Emlősök. Ford. Schmidt András. Budapest: Magyar Könyvklub. 1996. = Természetkalauz, ISBN 963 548 218 3 ISSN 1219-3178  
• URANIA Állatvilág: Emlősök, Gondolat Kiadó, Budapest, 1973, ISBN 963-280-139-3
• Mammal Species of the World. Don E. Wilson & DeeAnn M. Reeder (szerkesztők). 2005. Mammal Species of the World. A Taxonomic and Geographic Reference (3. kiadás) (angolul)