Éneklő forradalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Éneklő forradalom (észt nyelven laulev revolutsioon, lett nyelven dziesmotā revolūcija, litván nyelven dainuojanti revoliucija) a neve annak az eseménysorozatnak, amely a hidegháború végén a balti országok, Észtország, Lettország és Litvánia függetlenségéhez vezetett.[1][2] A kifejezést Heinz Valk(wd) észt aktivista és művész alkotta meg egy cikkében, amely egy héttel az 1988. június 10–11-i tallinni énekes tömegtüntetés után jelent meg.[3]

Az éneklő forradalomnak jelentős állomása volt mindhárom országban az 1989. augusztus 23-án felállt balti lánc, egy élőlánc(wd), amelyet két millió ember alkotott Tallinntól Rigán át Vilniusig.[4]

Észtország[szerkesztés]

A balti lánc egyik szakasza Észtországban

A szovjet kormány 1987. februárban tette közzé, hogy foszforitot(wd) terveznek bányászni Lääne-Viru megyében, ami potenciális környezeti és társadalmi katasztrófához vezethetett. Ez elindította a foszforitháború(wd) néven ismert kampányt, amelyhez Alo Mattiisen(wd) zeneszerző és Jüri Leesment(wd) költő írtak egy dalt. A dalt, amely az összes észt összetartozását hangsúlyozta, számos népszerű popsztár énekelte, így hamar elterjedt.[5][6] 1987. augusztus 23-án, a Molotov–Ribbentrop-paktum évfordulóján a MRP-AEG(wd) csoport gyűlést tartott Tallin óvárosában(wd) azt követelve, hogy hozzák nyilvánosságra és ítéljék el a paktum titkos záradékát.[7]

1988-tól szokássá vált tömegrendezvényeken a hazafias dalok éneklése; többek között a régi észt himnuszt énekelték. 1988. májusban a Tartui popfesztiválon tartották Mattiisen és Leesment Öt hazafias dal című sorozatának bemutatóját; ez a dalciklus szintén nagyon népszerűvé vált.[6] Júniusban a tallinni Óvárosi Fesztivál hivatalos részének a befejezése után a résztvevők átvonultak a Dalfesztivál helyszínére, és spontánul hazafias dalokat kezdtek énekelni.[8] Mattiisen és Leesment Öt hazafias dalát ismét elénekelték a tallini Nyári Rockfesztiválon, amelyet 1988. augusztus 26–28 között tartottak.[9] Szeptember 11-én tartották az Észtország Dala fesztivált;[6] itt Trivimi Velliste(wd), az Észt Örökség Társaság elnöke elsőként fogalmazta meg a függetlenség visszanyerésének közös gondolatát.[10] Az Észt SZSZK Legfelső Tanácsa november 16-án adta közzé Észtország szuverenitási nyilatkozatát(wd).[4] A balti lánc résztvevői szintén hazafias dalokat énekeltek.[6]

Az éneklő forradalom több mint négy évig tartott különböző tiltakozásokkal. Az ország függetlenséget 1991. augusztus 20-án késő este kiáltották ki.[11]

Lettország[szerkesztés]

A balti lánc egyik szakasza Lettországban

1987. június 14-én, az 1941-es deportálás(wd) évfordulóján az egy évvel korábban alapított Helsinki-86(wd) csoport szervezésében virágokat helyeztek el a rigai Szabadság emlékműnél(wd), Lettország függetlenségének szimbólumánál. Általában ezt az eseményt tartják a nemzeti ébredés kezdetének.[12] Néha azonban az 1985-ös Lett Dal- és Táncfesztivált(wd) nevezik meg kezdetként, ahol Haralds Mednis(wd) vezényletében elénekelték a Gaismas pils(wd) (A fény kastélya) című dalt. A dalt, amely a szabad lett nép újjászületéséről szól, a szovjet korszakban több fesztiválon betiltották, de a kórus kikövetelte, hogy Mednis jöjjön a színpadra, és vezényelje el.[13][14]

1988-ban megalakult a Lett Népfront(wd)[15] és a Lett Nemzeti Függetlenség Mozgalom(wd),[16] melyeknek közös célja a demokrácia és függetlenség helyreállítása volt.[17] 1988. október 7-én tömegdemonstrációra került sor, ahol mintegy 120 000 fő és 200 kórus vett részt, akik Lettország függetlenségéért szólaltak fel.[18]

A lett rádió Mikrofona aptauja(wd) című versenye, amely 1968-ban indult, és fontos helyet foglalt el a lett popzenében, szintén a függetlenségi mozgalom egyik helyszíne lett; az 1988-ban győztes Pie laika dal például a haza szabadságát követelte.[19]

A Reuters szerint a balti lánc lettországi szakaszát mintegy félmillió ember alkotta.[20]

1990. május 4-én a Lett SZSZK újonnan választott Legfelső Tanácsa elfogadott egy indítványt a Lett Köztársaság függetlenségének helyreállításáról.[21] 1991. januárban fegyveres kísérlet történt a szovjet uralom visszaállítására, ezt azonban a lett tüntetők megakadályozták. (Az esemény "Barikádok" néven vált ismertté.)[22] 1991. augusztus 21-én Lettország kikiáltotta függetlenségét.[23]

Litvánia[szerkesztés]

A balti lánc egyik szakasza Litvániában

Litvániában az éneklő forradalom kezdetét az 1987-es Roko maršas(wd) (Rockmenet) jelezte.[24] A Rockmenet Litvánia nagyobb városaiban turnézó show volt; melynek jellegzetességét nem csak a nemzeti dalok előadása adta, hanem az is, hogy protestálásként átvették a nyugati műfajokat (heavy metal, punk, straight rock stb). A turnék egyik különleges szereplője az Antis együttes volt, melynek a szovjet elnyomásról szóló parodisztikus, szatirikus dalai bővelkedtek metaforákban, célzásokban, kétértelműségekben. A turnékon lett és észt együttesek is felléptek.[25]

Utóbb az éneklő forradalom a Sąjūdis(wd) köré csoportosult, amelyet 1988-ban 35 értelmiségi és művész alapított a peresztrojka és a glasznoszty támogatására, hamarosan azonban a nemzeti függetlenség követeléseinek a szószólójává vált.[25] A mozgalom első elnöke Vytautas Landsbergis zongorista és muzikológus lett.[24] Másik fontos erő a radikálisabb Litván Szabadság Liga(wd) volt;[26] ők szervezték az 1988. szeptember 28-i (erőszakosan feloszlatott) tüntetést. A tüntetés után a lemondott a Litván Kommunista Párt(wd) első titkára, Ringaudas Songaila(wd) és a párt vezetésében számos változás történt.[27]

A kommunista pártban bekövetkezett vezetőváltás után 1988. október 21-én a szépművészeti múzeumként működő vilniusi székesegyházat visszaadták a katolikus közösségnek;[28] ezt követte a nemzeti szimbólumok fokozatos helyreállítása. A litván himnuszt és a hagyományos litván zászlót 1988. november 18-án tették hivatalossá.[29][30]

1989 végén a Litván Kommunista Párt lemondott hatalmi monopóliumáról, és beleegyezett, hogy 1990-ben szabad választást tartsanak, amelyet aztán el is vesztett. Litvánia 1990. március 11-én nyilvánította ki függetlenségét a Szovjetuniótól, elsőként a balti államok közül.

Nevezetes tiltakozó dalok[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Clare Thomson: The Singing Revolution: A Political Journey through the Baltic States. London: Joseph. 1992. ISBN 0-7181-3459-1  
  2. ↑ John Ginkel: Identity Construction in Latvia's "Singing Revolution": Why inter-ethnic conflict failed to occur. Nationalities Papers, XXX. évf. 3. sz. (2002. szept.) 403–433. o. doi
  3. ↑ Henri Vogt: Between Utopia and Disillusionment. (hely nélkül): Berghahn. 2004. 26. o. ISBN 1-57181-895-2  
  4. ↑ a b Stephen Zunes: Estonia's Singing Revolution (1986-1991). www.nonviolent-conflict.org (2009) (Hozzáférés: 2021. ápr. 5.)
  5. ↑ Phosphorite War. www.estonica.org (Hozzáférés: 2021. ápr. 5.) arch
  6. ↑ a b c d The Singing Revolution. www.estonica.org (Hozzáférés: 2021. ápr. 5.) arch
  7. ↑ Jean-Jacques Subrenat: Estonia: identity and independence. (hely nélkül): Rodopi. 2004. 228. o. ISBN 978-0-8108-4904-4  
  8. ↑ 10th June 1988 – the Singing Revolution. www.onthisdeity.com (Hozzáférés: 2021. ápr. 5.)
  9. ↑ 1988 – Rock Summer I. www.rocksummer.ee (Hozzáférés: 2021. ápr. 5.)
  10. ↑ Song of Estonia. www.estonica.org (Hozzáférés: 2021. ápr. 5.) arch
  11. ↑ Estonia celebrates the day of restoration of independence. estonianworld.com (2020. aug. 20.) (Hozzáférés: 2021. ápr. 5.)
  12. ↑ "Helsinki 86" pieminēs 1987.gada notikumus. www.tvnet.lv (2002. aug. 22.) (Hozzáférés: 2021. ápr. 6.)
  13. ↑ Song "The Castle of Light", 1899, for Mixed Choir by Composer Jāzeps Vītols (1863−1948). kulturaskanons.lv (Hozzáférés: 2021. ápr. 6.)
  14. ↑ Haralda Medņa diriģētā "Gaismas pils" 1985.g. www.youtube.com (Hozzáférés: 2021. ápr. 6.)
  15. ↑ Andrejs Penikis: The third awakening begins: The birth of the Latvian popular front, June 1988 to August 1988. Journal of Baltic Studies, XXVII. évf. 4. sz. (1996) 261–290. o.
  16. ↑ Latvia: Political process. www.britannica.com (Hozzáférés: 2021. ápr. 6.)
  17. ↑ Restoration of the Republic of Latvia. 1987-1991. lnvm.lv (Hozzáférés: 2021. ápr. 6.)
  18. ↑ The Museum of the Popular Front of Latvia, Riga. coldwarsites.net (Hozzáférés: 2021. ápr. 6.)
  19. ↑ a b c d Pekka Gronow – Jānis Daugavietis: Pie laika … Now is the time. The singing revolution on Latvian radio and television. Popular Music, XXXIX. évf. (????) 2. sz.
  20. ↑ History. www.thebalticway.eu (Hozzáférés: 2021. ápr. 6.)
  21. ↑ Latvijas Republikas Augstākās Padomes pirmās sesijas 4. sēde. www.saeima.lv (1990. máj. 4.) (Hozzáférés: 2021. ápr. 6.)
  22. ↑ Janvāra hronika: Barikāžu laika preses relīzes/January Chronicles: Press Releases from the Barricades. Ed. Aleksandrs Mirlins. Riga: Saeima. 2016. ISBN 978-9934-14-777-7  
  23. ↑ Latvia Celebrates 24th Anniversary of De Facto Restoration of Independence. www.latvia.eu (Hozzáférés: 2021. ápr. 6.) arch
  24. ↑ a b The History of the Singing Revolution. ltmkm.lt (Hozzáférés: 2021. ápr. 6.)
  25. ↑ a b Dario Martinelli: The Lithuanian Singing Revolution as Cultural Heritage and Source of Soft Power. iass-ais.org (2014) (Hozzáférés: 2021. ápr. 6.)
  26. ↑ Vytas Stanley Vardys – Judith B. Sedaitis: Lithuania: The Rebel Nation. (hely nélkül): Westview Press. 1997. = Westview Series on the Post-Soviet Republics, ISBN 0-8133-1839-4  
  27. ↑ Asta Banionis: The Summer of 1988 and the Molotov-Ribbentrop Pact in Lithuania. Lituanus, XXXV. évf. 1. sz. (1989)
  28. ↑ Chronology of Seminal Events Preceeding the Declaration of Lithuania's Independence. Lituanus, XXXVI. évf. 2. sz. (1990)
  29. ↑ History of the Lithuanian national anthem. www.lrs.lt (Hozzáférés: 2021. ápr. 6.)
  30. ↑ History of the national flag of Lithuania. www.lrs.lt (Hozzáférés: 2021. ápr. 6.)
  31. ↑ Kasparas Asmonaitis: The Baltic Way: The Day 2 Million People Held Hands for Freedom. theculturetrip.com (2017. aug. 27.) (Hozzáférés: 2021. ápr. 6.)
  32. ↑ Indra Ekmani: The Sound of Protest. emerituscollege.asu.edu (Hozzáférés: 2021. ápr. 6.)
  33. ↑ a b c Jānis Kudiņš: Phenomenon of the Baltic singing revolution in 1987-1991: Three Latvian songs as historical symbols of non-violent resistance. Muzikologija, 26. sz. (2019) doi
  34. ↑ 30 years since the most important Singing Revolution concert. www.eesti.ca (2018. szept. 11.) (Hozzáférés: 2021. ápr. 6.)
  35. ↑ a b Sabine Herre: Gebrauchsanweisung für das Baltikum. München/Berlin: piper. 2014. ISBN 978-3-492-96628-3  
  36. ↑ Even culture going digital: Tonight Estonia will celebrate the end of the emergency situation with concert of the world’s largest digital choir. investinestonia.com (Hozzáférés: 2020. ápr. 6.)
  37. ↑ a b Guntis Smidchens: The Power of Song: Nonviolent National Culture in the Baltic Singing Revolution. Seattle&London: University of Washington Press; Copenhagen: Museum Tusulanum Press. 2014.  
  38. ↑ Celebrating freedom: from virtual grill to light shows. en.ktu.edu (2021. márc. 10.) (Hozzáférés: 2021. ápr. 6.)
  39. ↑ Frank Hoffmann: Die Erfahrung der Freiheit: Beiträge zu einer Kulturgeschichte der Europäischen Revolution 1989/91. Berlin: Lit. 2012. ISBN 978-3-643-11774-8  

Fordítás[szerkesztés]

Commons:Category:Singing Revolution
A Wikimédia Commons tartalmaz Éneklő forradalom témájú médiaállományokat.

Ez a szócikk részben vagy egészben a Singing Revolution című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Éneklő_forradalom&oldid=25861793”