Giotto di Bondone

Jelenet Joachim életéből: Találkozás az Aranykapunál (Padova, Scrovegni-kápolna)

Giotto di Bondone (Colle di Vespignano, Firenze közelében, 1267 – Firenze, 1337. január 8.) firenzei festő, szobrász és építész, a korai reneszánsz, a trecento művészetének első jelentős alakja. Giotto abban az időben élt és dolgozott, amikor az emberek gondolatai és képességei felszabadultak a középkori korlátok alól. Nagyrészt a hagyományos vallásos témákat dolgozta fel műveiben, de ezeknek a témáknak földi, telivér életet és erőt adott.

Élete

Giorgio Vasari, Giotto első életrajzíróinak egyike elmeséli, hogy Cimabue, a jól ismert firenzei festő, hogyan fedezte fel Giotto tehetségét. Cimabue állítólag látta, ahogyan a 12 éves fiú felvázolta az apja juhainak egyikét egy lapos kődarabra és annyira lenyűgözte a tehetsége, hogy rábeszélte az apát, hogy engedje meg Giottónak, hogy a tanulója legyen. Ez valószínűleg Vasari képzeletének szüleménye. Giotto apja paraszti származású firenzei kereskedő volt, aki polgári státuszt szerzett, s fia valószínűleg Firenze akkor legjelentősebb iskolájában, a dominikánus kolostorban tanult. Bár Firenzében nagy volt a ferencesek mozgalmának hatása, ők akkor még nem fordítottak olyan nagy gondot a képzésre és oktatásra, mint a dominikánusok, akik Európa legújabb tudományos eredményeit közvetítették. Ez volt az az időszak, amikor a tudósok figyelme az antik kor felé fordult, s amikor az irodalomban megteremtik az olasz nyelvet.

Keresztrefeszítés, Firenze, Santa Maria Novella

Vasari másik állítása, hogy Giotto Cimabue műhelyében tanult, általánosan elfogadott, bár dokumentumok nem igazolják. Tanulmányait valószínűleg 1272 után kezdhette el. Első hiteles műve a Santa Maria Novella festett feszülete, amelyet 1291 körül festett. Ez idő tájt nősült meg, feleségül vette Monna Cinta di Lapo del Pelát, házasságukból hat gyermek született. A kor szokásai szerint a házasságot megelőzte a saját műhely megalapítása, tehát valószínűleg Giotto ekkorra már saját egzisztenciával rendelkezett.

Az assisi templomban látható, Szent Ferenc életét ábrázoló freskósorozatot Giottónak tulajdonítják. Az bizonyos, hogy a rendfőnök 1296-ban vagy 1297-ben Assisibe hívta. Ez a feladat lehetett az, amelynek segítségével szorosra fűzte kapcsolatait a ferences renddel, s a rendhez tartozó más templomokban is dolgozott, de e műveinek nagy része megsemmisült. Közben eljutott Rómába is, ahol kapcsolatba került a pápai udvarral. Vasari elmondta annak a történetét, hogy VIII. Bonifác pápa hogyan küldött hírvivőt egy, a munkája mintái iránti kéréssel Giottóhoz. Giotto a piros festékbe mártotta az ecsetét, és egyetlen mozdulattal egy tökéletes kört festett. Biztosította a hírvivőt arról, hogy ennek a mintának az értékét fel fogják ismerni. Amikor a pápa meglátta, azonnal megérezte, hogy Giotto felülmúlja korának összes festőjét. 1299-ben a régi Szent Péter-templom számára készítette a Jézust és az egyház hajóját ábrázoló mozaikját. Ez az új templom építésénél elpusztult, csak két angyalfej maradt fenn.

1301-ben házat vett Firenzében, majd Riminibe utazott, és a ferencesek templomában egy falképet festett, amely azóta elpusztult. Ezután Padovába érkezett, ahol körülbelül 1305-ben és 1306-ban egy rendkívüli freskósorozatot festett az Aréna-, vagy más néven a Scrovegni-kápolnában. Ezt a művét tartják a művészettörténészek Giotto főművének. Rómában, Nápolyban, Bolognában és Firenzében Giotto hercegektől és magasrangú egyházi méltóságoktól kapott megbízásokat. A Santa Croce templomában levő Bardi- és Peruzzi-kápolnákat díszítik freskói.

A Campanile Giotto, a firenzei dóm harangtornya

Giotto visszafogott és szerény volt, és emellett gyors észjárású és gyakorlatias. Élete utolsó két évtizedét Firenzében töltötte mint jómódú föld- és háztulajdonos, vagyonát szövőszékek bérbeadásával is gyarapította, s híres műhelyt tartott fent. Időnként egy-egy megbízatás kedvéért elhagyta a várost. Ilyen esemény volt 1329 és 1333 között Anjou Róbert nápolyi király megbízása, aki az udvari kápolna és a Castel dell'Nuovo nagytermének kifestésére kérte fel. 1334-ben Firenze a Magnus Magister (Nagymester) címével tisztelte meg a művészt és kinevezte városi építésznek és a közmunkák ellenőrének. Ebben a feladatkörében tervezte a firenzei dóm híres Campaniléjét (harangtorony), amely a nevét viseli. 1337-ben meghalt, mielőtt a munka elkészült volna. A dómban helyezték örök nyugalomra.

Művészete

A kora más művészeihez hasonlóan Giottónak is hiányzott anatómiai és műszaki tudása, mindaz, amit a későbbi festők megtanultak. De olyasmit birtokolt, amely jelentősen többet ért az őt követő művészek műszaki készségénél: nála az emberi érzelmek megragadásának és az élet jelentőségének sokkal nagyobb szerepe volt. Erre összpontosítva hozta létre lenyűgöző képeit olyan emberekről, akiket elfogott a kétség, válságban vannak és önvizsgálatra, döntésre kényszerülnek. A modern művészek gyakran keresnek ihletet Giottónál, mert művészetében az emberi lélek olyan megközelítését találják, amely minden korban érvényes.

Giottót a nyugati festészet hagyományainak az alapítójaként tartják számon, mert művészete kiszabadult a bizánci művészet stílusa alól, miközben elfogadtatta a természetesség új eszményeit és létrehozta a képszerű tér meggyőző érzését. Jelentős teljesítményét felismerték a kortársai is (Dante azzal dicsérte őt az Isteni színjáték híres szakaszában, hogy felülmúlta Cimabue-t), és 1400 körülCennino Cennini azt írta, hogy Giotto lefordította a festmény művészetét görögről latinra.

A hírneve és a munkái iránti érdeklődés ellenére nincs dokumentálhatóan tőle származó festmény és ez felveti a szerzőség néhány problémáját. De az általánosan elfogadott tény, hogy a padovai Aréna-kápolna freskóciklusa Giotto keze munkája, s ez adja a kiindulópontot a munkái vizsgálatához. Az Aréna-kápolnát (egy római aréna helyén épült) vezeklésként építette Arrigo Scrovegni az apja bűneiért, aki hírhedt uzsorás volt, Dante is említette Isteni színjáték című művében. Az építést 1303-ban kezdték el, Giotto freskói 1305-06 körül készültek.

Fájl:Giotto - Scrovegni - -36- - Lamentation (The Mourning of Christ).jpg

Krisztus siratása. Részlet a Scrovegni-kápolna freskóiból

A freskósorozat harmincnyolc képből áll, és az Evangéliumból, valamint az apokrif Szent Jakab evangéliumából ábrázolnak jeleneteket, amelyek körbefutnak egyenesen az épület belsejében; a nyugati falon látható az Utolsó ítélet, az Annunciation a szentélyív fölött, és a fő falterületeknek festmények három sorában jelenetek láthatóak Szűz Mária és szülei, Szent Anna és Szent Joachim életéből és Krisztus Passiójából. Ezek alatt a színhelyek alatt láthatóak azok az alakok, akik az erényt és bűnöket személyesítik meg, s akiket kőszobrokat szimulálva festettek – ez az első grisaille a művészet történetében. Már a bizánci mesterek is szívesen festették Szent Jakab evangéliumának jeleneteit, de Giotto új életet öntött alakjaiba, amelyek kitűnnek gazdag érzelmi világukkal, melyre éppúgy jellemző a szeretet gyöngéd kifejezése, mint a fájdalom határtalan kifejeződése. Itt szemlélhető együtt mindaz, ami biztosítja Giotto művészetének magas rangját. Ő fedezte fel újra az antik művészet hanyatlása óta feledésbe merült perspektívai vívmányokat, s ezáltal képeinek térhatása magával ragadó. Bár természeti környezete színpadias, kulisszaszerű, egyben a jellemzés, a kiemelés, a hangsúlyozás eszköze is: a szereplők közötti fontossági sorrendet teszi nyilvánvalóvá, a bizánci művészetben szokásos méretkülönbség helyett. Kompozíciója szoros összefüggésbe vonja az alakokat, a perspektívát és a tájat, s ebben a cselekvő ember a főszereplő. Szereplői még a gótikából eredően típusok, egy-egy jellembeli tulajdonság megtestesítői, az újonnan alakuló polgári világ eszményképei. Az alakok méltóságát, zártságát emeli, hogy Giotto drapériákba burkolja őket, nem törődve az anatómiai helyességgel. A freskócikluson használt kevés, de szemléletes eszközzel érte el, hogy az írni-olvasni nem tudók számára is érthető, követhető volt a cselekmény.

Szent Ferenc prédikál a madaraknak. Részlet az assisi Szent Ferenc-templom freskósorozatából

Másik jelentős freskósorozata az assisi Szent Ferenc-templomban Szent Ferenc életének jeleneteit ábrázolja. Korábban készült ugyan, de már itt is művészetének teljessége tárul elénk. Sok segéddel dolgozott, de a faliképek terve tőle származott, s az emberi alakok egy részén felfedezhető keze nyoma. A munka befejezése előtt a pápa Rómába hívta, s a festés a tervei alapján folytatódott ugyan, de a minősége egyenetlen lett. Az építészeti hátteret szinte biztosan római mesterek festették, s Giotto ezt a téri konstrukciót emelte a saját eszközeivel magasabb szintre: már nem leíró jellegű volt, hanem szorosan épült be a kép kompozíciójába, fokozva az emberi drámák hatását. Feltűnik művészetének egy új vonása is, a természetszeretet, a valóság tiszteletbentartása, az ember és valóság kapcsolatának lehetőségeinek vizsgálata.

Művei közül kevés táblakép maradt fent, s ezek közül a legjelentősebb, legjellemzőbb az Uffizi-képtárban látható Trónoló Madonna, amely eredetileg a firenzei Ognissanti-templom számára készült. Fenséges Madonnája pogány istennőként ül díszes trónján, komorságát az angyalok, a kis Jézus alakja és a finom színek oldják. Bizánci stílusú elemek bőségesen találhatók a festményen, Giotto ezzel elégítette ki az egyház igényeit.

Leírások szerint Giottónak voltak világi témájú művei is, amelyek napjainkra elpusztultak. Ilyenek voltak a padovai Palazzo della Ragione asztrológiai témájú freskói, és a firenzei városi elöljáróság palotájában elkészült Égi köztársaság című falikép, amelyből napjainkra csak a fiatal Dante számtalanszor átfestett portéja maradt fenn. Anjou Róbert nápolyi király palotájában híres emberek portréit készítette el.

Az 1320-as években kapott megbízást a firenzei Santa Croce-templom négy kápolnájának festésére, s ezek közül mára csak a Peruzzi- és a Bardi-kápolna faliképei maradtak fenn. Ezek a festmények, Giotto utolsó ismert művei, kivívták a reneszánsz mesterek csodálatát világi szemléletükkel, realizmusukkal, újszerű kompozíciójukkal. Bár a freskók Szent János és Szent Ferenc életének eseményeit beszélik el, Giotto nem a szentek történetét és a csodás elemeket hangsúlyozta, hanem a köznapit, a környezetet, a körülményeket.

A halála utáni nemzedékben elsöprő befolyása volt a firenzei festészetre; ez a nemzetközi gótika növekedésével hanyatlott, de a munkája később ihletet adott a reneszánsz nagy festőinek, köztük Masacciónak és Michelangelónak is. Ez a két festőóriás volt az ő igaz lelki örököse.

Fennmaradt művei

Freskók

• Az assisi Szent Ferenc-bazilika alsó- és felsőtemplomának freskóciklusai (1320 – 1330)
• A Scrovegni (Aréna)-kápolna freskósorozata, (1305 – 1306) Padova
• A Peruzzi- és a Bardi-kápolna freskósorozatai (1320), Santa Croce-templom, Firenze

Táblaképei

• Keresztrefeszítés (1290-1300), Santa Maria Novella, Firenze
• Keresztrefeszítés (1310-1317), Tempio Malatestiano, Rimini
• Keresztrefeszítés (1317), Museo Civico, Padova
• Keresztrefeszítés (1330-as évek), San Felice, Firenze
• Madonna gyermekével (1295-1300), San Giorgio alla Costa, Firenze
• Madonna gyermekével (1297), magángyűjtemény
• Szent Ferenc stigmatizációja (1300), Musée du Louvre, Párizs
• Trónoló Madonna (Ognissanti Madonna) (1310 körül), Galleria degli Uffizi, Firenze
• Poliptichon (1330-35), Pinacoteca, Bologna
• Keresztrefeszítés (1330-as évek), Staatliche Museen, Berlin
• Keresztrefeszítés (1330-as évek), Musées Municipaux, Strasbourg
• Madonna gyermekével (1320-30), National Gallery of Art, Washington
• Szent István (1320-25), Museo Horne, Firenze
• Keresztelő Szent János (1320-25), Musée Jacquemart-André, Châalis
• Szent Lőrinc, (1320-25), Musée Jacquemart-André, Châalis
• Háromkirályok imádása (1320-25), Metropolitan Museum of Art, New York
• Bemutatás a templomban (1320-25), Isabella Stewart Gardner Museum, Boston
• Utolsó vacsora (1320-25), Alte Pinakothek, München
• Keresztrefeszítés (1320-25), Alte Pinakothek, München
• Sírbatétel, (1320-25), Berenson Collection, Settignano
• Leereszkedés a pokol tornácára, (1320-25), Alte Pinakothek, München
• Pünkösd (1320-25) National Gallery, London
• A Stefaneschi-oltár (1330 körül), Pinacoteca, Vatikán
• A Baroncelli-poliptichon (1334 körül), Baroncelli-kápolna, Santa Croce, Firenze

Egyebek

• Tondó angyallal, (1310 körül), mozaik, S. Pietro Ispano, Boville Ernica, Róma
• A Navicella-mozaik tervei (1305-13), Fabbrica di San Pietro, Róma és Metropolitan Museum of Art, New York
• A firenzei dóm harangtornyának terve (1334), Museo dell'Opera del Duomo, Firenze
• A firenzei dóm harangtornya
• Daedalusz (1334 után), márványdombormű, Museo dell'Opera del Duomo, Firenze

Forrás

• Végvári Lajos: Giotto. 1266-1337, Budapest, A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1961
• Elena Capretti: Az itáliai művészet nagy mesterei, Corvina, 2002, ISBN 963 13 5206 4
• A művészet története: A korai reneszánsz, Corvina, ISBN 963 13 3480 5

Külső hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz Giotto di Bondone témájú médiaállományokat.

• Giotto di Bondone festményei - TerminArtors.com
• Giotto freskói (magyar)
• A trecento festészete (magyar)
• Webmuseum
• Web Gallery of Art
• Giotto művei az Interneten