Friedrich Schiller

Friedrich Schiller
Friedrich Schiller Ludovike Simanowiz festménye (1794)
Élete
Született	1759. november 10. Marbach am Neckar
Elhunyt	1805. május 9. (45 évesen) Weimar
Sírhely	Jacobsfriedhof Weimar Weimarer Fürstengruft
Nemzetiség	német
Szülei	Johann Caspar Schiller és Elisabeth Dorothea Kodweiß
Házastársa	Charlotte von Lengefeld
Gyermekei	Emilie von Gleichen-Rußwurm Ernst von Schiller Karl von Schiller Caroline Junot
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)	ballada színdarab
Friedrich Schiller aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Friedrich Schiller témájú médiaállományokat.

Johann Christoph Friedrich Schiller, 1802-től von Schiller (Marbach am Neckar, 1759. november 10. – Weimar, 1805. május 9.) német költő, drámaíró, filozófus és történész. Őt tartják a legjelentősebb német drámaírónak, továbbá Goethe, Wieland és Herder mellett a weimari klasszikusok legfontosabb képviselőjének. Több színdarabja a német nyelvű színházak állandó repertoárjában szerepel, a balladái pedig a legkedveltebb német versek közé tartoznak. Az Örömóda költeménye Beethoven megzenésítésében a humanizmus világhimnusza lett.

Élete

Család és iskola

Apja, Johann Caspar Schiller katonatiszt és seborvos volt. Az apa foglalkozása miatt többször lakhelyet változtattak: 1763-ban a család Lorchba költözött. Röviddel a következő gyermek, Luise születése után 1766-ban Ludwigsburgban telepedtek le. Az iskolás Friedrich 13 éves korában itt írta az Absalon és Die Christen című színdarabjait, amelyek azonban nem maradtak fenn.

Hercegi parancsra, a szülei akarata ellenére 1773-ban be kellett iratkoznia a stuttgarti katonai akadémiára, ahol jogi tanulmányokba kezdett. A növendékeket brutális katonai módszerekkel nevelték, valószínűleg emiatt voltak még 15 éves korában is ágybavizelési problémái; emiatt kétszer keményen megbüntették. Titokban tubákot szippantott és a barátaival együtt tiltott irodalmat olvasott.

Orvosi tanulmányok

Theodor Wagner (1800-1880) mellszobra Schillerről (Johann Heinrich Dannecker után)

Amikor 1775-ben az akadémiát áthelyezték Stuttgart belvárosába, Schiller szakot váltott és orvosi tanulmányokba kezdett. Ebben az időben sokat olvasta Sturm und Drang korszak költőit és Klopstock verseit. Ebben az évben írta a Der Student von Nassau című drámát, amely szintén nem maradt meg. 1776-ban jelent meg nyomtatásban első verse, Az este (Der Abend). Közben Plutarkhosz, Shakespeare, Voltaire, Rousseau és Goethe műveit tanulmányozta. Szintén 1776-ban kezdett el dolgozni A haramiák (Die Räuber) című színdarabján. 1779-ben letette az első orvosi vizsgát és elbocsátását kérte, de csak 1780-ban, a disszertációja megvédése után hagyhatta el a katonai akadémiát, immár katonaorvosként.

A haramiák

Schiller 1781-ben fejezte be A haramiák című színdarabját, amelyet még abban az évben név nélkül kinyomtatott. A darab ősbemutatója 1782. január 13-án volt a mannheimi színházban. A darab óriási sikert aratott, főleg az ifjabb generáció körében a sajátosan schilleri pátosznak és olyan motívumoknak köszönhetően, melyek Schiller korára, pontosabban Károly Jenő herceg zsarnokságára utaltak. Schiller a hercegi tilalom ellenére megjelent az ősbemutatón, emiatt Károly Jenő (Karl Eugen) herceg az engedetlen írót tizennégy napra bezáratta és megtiltotta neki, hogy komédiákat és "hasonló dolgokat" írjon. A haramiák meghozta Schiller számára az elismerést, mindjárt első bírálója "német Shakespeare-t" látott benne.

Szökés Stuttgartból

A szeptember 22-ről 23-ra virradó éjszakán Schiller barátjával Andreas Streicherrel megszökött Stuttgartból és Mannheimba utazott. Ezt további utazások követték Frankfurtba, Oggersheimba és Bauerbachba. 1782 végén jelent meg az 1782-es év antológiája, amely 83, többnyire Schillertől származó verset tartalmazott. Schiller barátja később könyvet írt a szökésről.

Bizonytalan évek (1783–1786)

Anton Graff portréja (1790)

Schiller a bauerbachi tartózkodása alatt 1783-ban összebarátkozott Reinwald meiningeni könyvtárossal, akivel együtt dolgozott, és aki később feleségül vette az író Christophine nevű nővérét. Itt fejezte be az Ármány és szerelem (eredeti címe Luise Millerin) című darabját és kezdte el a Don Carlos-t. Visszatérve Mannheimba 1783 szeptemberében maláriában betegedett meg, amely akkoriban gyakori betegség volt a mocsaras Rajna-völgyben. Mannheimban Schiller 1785-ig színházi íróként dolgozott és itt ismerte meg Charlotte von Kalbot. 1784-ben bemutatták a Ármány és szerelem és a Fiesco című darabjait. Ennek ellenére Dalberg színházi intendens nem hosszabbította meg Schiller szerződését. Így az író eladósodott és majdnem az adósok börtönébe került. Károly Ágost herceg, miután megismerkedett a Don Carlos-szal, weimari tanácsosi címet adott Schillernek. 1785 áprilisában az író Lipcsébe utazott Christian Gottfried Körnerhez, aki kisegítette a pénzügyi nehézségekből.

Személyes események

1799. október 11-én megszületett leánya, Caroline Henriette Luise. December 3-án a költő családjával Weimarba költözött. 1802. november 16-án átadták Schillernek a nemesi oklevelet, mely időponttól kezdve Friedrich von Schillernek nevezhette magát. 1803-ban meghalt édesanyja. 1804. július 25-én született meg Emilie Frederike Henriette nevű leánya.

A weimari alkotó évek

1799-ben Schiller befejezte a Wallenstein című drámát, valamint Das Lied von der Glocke c. költeményt. 1800-ban befejezte a Stuart Mária, 1801-ben pedig az Az orléansi szűz című drámáit.

F. G. Weitsch
Schiller (1804)

1803-ban Schiller befejezte a Messinai menyasszony c. munkáját, majd 1804-ben a Tell Vilmos c. drámáját, és megkezdte a Demetrius megírását. Ebben az időben Schiller egyre többet betegeskedett.

Halála

Szobra barátjával, Goethével Weimarban

Még életének idejében terjesztette róla egy újság, hogy halott. 1805 februárjában Schiller valóban súlyosan megbetegedett, és május 1-jén utoljára ment Goethével színházba. 1805. május 9-én meghalt.

Mindeddig feltételezték, hogy Schiller tuberkolózisban halt meg, melyet egy akut tüdőgyulladás okozhatott. Új genetikai vizsgálatok, melyeket Schiller megőrzött hajtincsein végeztek, azonban azt mutatják, hogy Schiller súlyos ólommérgezésben szenvedett. Az ólom a szervezetébe a szobájában talált és analizált tapéta festékanyaga, ill. annak párlatának belélegzésével juthatott. Ezt erősítik meg azok a korabeli jelentések is, melyek Schiller rosszullétéről, hangulatingásáról tudósítanak életének utolsó időszakában.

A korabeli boncolások azonban azt is kimutatták, hogy Schiller bal oldali tüdeje majdnem teljesen elhalt, veséje is majdnem teljesen feloldódott. A szívizomzat jelentősen legyengült.

1826 tavaszán Goethe titokban elvitte Schiller koponyáját az Anna Amalia Könyvtárból. Az esetről csak barátja, Wilhelm von Humboldt tudott, aki azonban titkát továbbmesélte. Goethe vizsgálatokat végzett a koponyán. Schiller földi maradványait ezután a weimari Jakobinus-temetőben helyezték végső nyugalomra. Holttestét 1827. december 16-án exhumálták, és Goethe kérésének megfelelően az új weimari temetőben helyezték el, Goethe koporsója mellett.

Jelen kutatások

Nemrégiben (2006 óta) folytatott genetikai és egyéb interdiszciplináris kutatások szerint Schiller koporsójában nem Schiller holtteste nyugszik. Az eddig Schiller-koponyának tartott koponya a weimari hercegi család egy tagjáé, míg a csontok 2-3 különböző személyhez tartoznak, akik azonban a DNS-vizsgálatok szerint a Schiller-családdal nem állnak rokonságban. A zűrzavar a temető egykori felbolygatásából ered. Feltételezik, hogy Schiller holtteste a weimari Jakobinus-temetőben nyugszik, ahol jelenleg kutatások folynak. Felmerült a feltételezés, hogy Schiller édesapja valójában Károly Jenő (Carl Eugen) württembergi herceg lehet. Az ezzel kapcsolatos kutatási eredményeket 2008. május 5-én hozzák nyilvánosságra.

Irodalomtörténeti jelentősége

A XVIII. században Goethe mellett Schiller a német irodalom legnagyobb hatású képviselője. Életműve magában foglalja a szépirodalom valamennyi műfaját, de mellette esztétikai, költészetelméleti, történeti kérdésekről is kifejtette véleményét. Goethe és Schiller halálával véget ért a weimari klasszicizmus, felváltotta a fiatal generáció új stílusa, a romantika.

Művei

Drámák

• A haramiák (Die Räuber, 1781)
• Ármány és szerelem (Kabale und Liebe, 1783)
• A genovai Fiesco összesküvése (Die Verschwörung des Fiesco zu Genua, 1784)
• Don Carlos (1787/88)
• Szemelé (1780 körül, 1800-ban átdolgozva)
• Wallenstein-trilógia (1799)
• Stuart Mária (1800)
• Az orléansi szűz (Die Jungfrau von Orléans, 1801)
• Turandot (Carlo Gozzi nyomán) (1801)
• A messinai menyasszony (Die Braut von Messina, 1803) – Ehhez Fusz János nyitányt írt.
• Der Neffe als Onkel (vígjáték Louis Benoit Picard nyomán) (1803)
• Der Parasit (vígjáték szintén Picard nyomán) (1803)
• Tell Vilmos (Wilhelm Tell, 1803/04)
• Demetrius (befejezetlen [1805])

Kisebb művei

• Hektors Abschied (Hektor búcsúja)
• Die Schaubühne als eine moralische Anstalt betrachtet (1784)
• Der Verbrecher aus verlorener Ehre (1786)
• Der Geisterseher

Versek és balladák

• Ode an die Freude (Örömóda) (1786)
• Resignation (1786)
• Die Teilung der Erde (1795)
• Der Handschuh (A kesztyű) (1797)
• Der Taucher (1797)
• Die Kraniche des Ibykus (Ibükosz darvai) (1797)
• Der Ring des Polykrates (Polukrátész gyűrűje) (1798)
• Die Bürgschaft (1798)
• Das Lied von der Glocke (1799)
• Der Antritt des neuen Jahrhunderts (1800)
• Das Siegesfest (1803)
• Die Huldigung der Künste (1804)

Filozófiai írások

• Über den Grund des Vergnügens an tragischen Gegenständen (1792)
• Augustenburger Briefe (1793)
• Über Anmut und Würde (1793)
• Kallias-Briefe (1793)
• Kallias oder Über die Schönheit (n. e.)
• Die Horen 1795 (A Hórák, folyóirat szerkesztése)
• Über die ästhetische Erziehung des Menschen (1795)
• Über naive und sentimentalische Dichtung (1795) (A naiv és szentimentális költészetről)
• Kleinere prosaische Schriften (1801)

Történeti művei

• Geschichte des Abfalls der Vereinigten Niederlande von der spanischen Regierung (1788)
• Was heißt und zu welchem Ende studiert man Universalgeschichte? (1790)
• Geschichte des dreißigjährigen Krieges (A harmincéves háború története) (1790)

Műfordítások

• Euripidész: Iphigénia Auliszban
• Euripidész: Jelenetek a Főniciai nők-ből
• Racine: Phaedra
• Shakespeare: Macbeth

Források

• Világirodalom. Főszerk. Pál József. Budapest : Akadémiai Kiadó, 2005. Schiller lásd 512-516. p. ISBN 963-05-8238-4
• Világirodalmi kisenciklopédia. 2. köt. Budapest : Gondolat, 1984. Schiller, Friedrich lásd 325-326. p. ISBN 963-281-376-6

További információk

• Friedrich Schiller emlékplakett
• Schiller művei fordításokban - Bábel Web Antológia

Magyarul

• Ármány és szerelem

Németül

• Friedrich Schiller összes művei online
• Schiller legfontosabb drámai művei
• Schiller-emlékév 2005
• Versek

Kapcsolódó szócikkek

A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak

Friedrich Schiller témában.

A Wikimédia Commons tartalmaz Friedrich Schiller témájú médiaállományokat.

A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Friedrich Schiller témában.