A bolygó zsidó

Gustave Doré: A bolygó zsidó

A bolygó zsidó legendája egy középkori eredetű történet egy zsidóról, akit Jézus a Golgotára menet megátkozott. A zsidó személyére és a cselekményre vonatkozóan sok verzió létezik.

A bolygó zsidó nevei

A bolygó zsidót sok néven nevezték. Kartaphilosz (= nagyon szeretett), József, Cartaphilus József, Butadeus (= istenverő), Laquedem Izsák. Az arabok is ismerték Szamirir vagy Zerib néven. Zerib Illés próféta fia, akinek Jézus hosszabbította meg az életét. Az arab legendáriumban a személy keveredik azzal, akit Mózes panaszolt be Allahnál az Aranyborjú készítésekor, és aki ezért szintén sanyarú örök életre ítéltetett. Egyes változatok a János 18:10 alapján Málkussal azonosítják. A legkésőbbi, de legelterjedtebb névváltozata az Ahasveros, amely utalás az Eszter könyvében szereplő Ahasvérusra, és az újkor elején talán pejoratív értelemben használták általában a zsidókra. Ez a név Ahasver alakra rövidült, később Asvér, Ashver formában is elterjedt.

A történet

A cselekmény is nagyon változatos, az idők során egyre inkább kiszínezték. Az első változatban Kartaphilosz csak megsürgette Jézust, aki épp a háza előtt pihent meg a kereszttel. „Menj már, mit késlekedel?” – mondta neki, mire Jézus ezt válaszolta: „Én maradok és pihenek, de neked menned kell!” vagy: „Én megyek, de te addig várakozol majd, amíg én újra eljövök.” A későbbiek bővítményei szerint erőszakkal elkergette, sőt amikor hozzátették, hogy csizmadia mester volt, akkor már a kaptafával meg is ütötte.

Már Jézus kétféle válaszából is látszik, hogy a végkifejlet is eltérő. A legegyszerűbb esetben a bolygó zsidó egyszerűen csak nem képes meghalni, addig él, amíg Jézus vissza nem tér. A színezett változatokban vándorolnia kell, sőt egyesek szerint soha le nem ülhet, meg nem pihenhet.

Irodalomtörténete

Chrysostomus Dudulaeus Westphalus 1602-es könyve

Az első utalás a bolygó zsidóra a Ignoti monachi Cisterciensis S. Mariae de Ferraria chronica et Ryccardi de Sancto Germano chronica priora című, 1228-ban elkészült bolognai krónikában olvasható. Ez a legendárium a 781-től 1228-ig terjedő időszakot dolgozza fel. Az 1223-as évnél említi, hogy néhány zarándok Örményországban találkozott egy zsidóval, aki jelen volt a passió alkalmával a Golgotán. 1232-ben Roger de Wendower angol szerzetes a Flores Historiarumban már arról számolt be, hogy 1228-ban egy örmény érsek találkozott a bolygó zsidóval, aki Londonban számolt be erről a kalandjáról. 1243-ban Philippe Mouskes tournay-i püspök a Chronique rimée, 1250 körül Matthew Paris a Historia Anglica című krónikáikban már kibővített formában közlik az eseményt.

A szerzetesek a János evangéliuma két részletét összedolgozva jutottak a bolygó zsidó legendájához. Egyrészt a „nagy szeretett” (kartaphilosz) tanítvány, János apostol halhatatlanságára való utalást lehet látni a Jn. 21:20–23-ban. Másrészt a Jn. 18:19–22 beszámol a főpap egy szolgájáról, aki arcon ütötte Jézust, őt a 18:10 miatt Málkus néven tartja számon a hagyomány. E két motívum alkotja a történet biblikus alapját. A bolognai krónika még csak a Jézus ellen vétőről beszél, a két angol krónika viszont a halhatatlanról, a nagyon szeretett Kartaphiloszról. E két elem keveredése hozta létre a bolygó zsidó legendáját, de ehhez kellettek még a későbbi irodalmi művek is. A Buttadeus név csak 1300 körül tűnik fel.

A 16. században Németországban kezdett terjedni a bolygó zsidó története. Ekkor nevezték el Ahasvérusnak, és ekkor kezdték úgy gondolni, hogy a bolygó zsidó nem is pihenhet, mindig vándorolnia kell. 1547-ben Paul von Eitzen német teológus Hamburgban látta, legalábbis egy „Chrysostomus Dudulaeus Westphalus” álnevű, de egyébként ismeretlen szerző szerint, aki Eitzen 1598-as halála után (1602-ben) röpítette világgá a hírt – „Rövid híradás egy Ahasverus nevű zsidóról, etc”. Ez a mű egymagában többet tett hozzá a legendához, mint a többiek összesen, és Ahasverus „személyes beszámolóján” alapulva egészen részletesen leírja az eseményeket. Dudulaeus ezek után hozzátette, hogy 1575-ben Madridban, 1599 karácsonyán Strassburgban, 1601-ben Lübeckben, később Krakkóban és Moszkvában is látták. Egyes német területeken Laquedem Izsák néven ismerték. Ettől kezdve több német irodalmi mű született a bolygó zsidóról, például Robert Hamerling Ahasver in Rom című költeménye (1865). A magyar irodalomban Arany János Az örök zsidó című verse épül erre a témára.

E beszámoló hatására a 17. és 18. században egyre-másra vélték látni a bolygó zsidót. 1721. július 22-én Münchenben, majd Bernben, Ulmban és Bécsben is feltűnt.

Források

• Bokor József (szerk.). Bolygó zsidó, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 
• A bolygó zsidó legendájának eredete és 13. századi forrásai
• The Jewish in the Middle Ages
• Purim és a zsidó Ahasvérus
• Chrysostomus Dudulaeus Westphalus könyve, 1602