Ókori indiai kertek

Az ókori indiai kertek kialakításánál a buddhizmus természetesen meghatározó szerepet kapott. A kert felfogása Buddha tanítása szerint alakult ki, mely szerint az egy önmagában álló csoda, amely arra szolgál, hogy lehetőség adassék a magányos szemlélődésre, az önmagamon kívüli és önmagamba való visszavonulásra. Ezek szerint az igazi boldogság a nyugalomban, a mozdulatlanságban és elmerengelődésben van. Az ókori indiai kertek kialakítása átmenetet képez az Indiától nyugatra nyugati kertek és a keleti kertek között. Aki a kertben lelte halálát, azt az uralkodó szentté avatta.

Bódhifa, ahol Buddha megvilágosodott

Általános jellemzőjük

Az uralkodók építették palotáik mellé hatalmas kertjeiket, ami a város vagy település középpontjában helyezkedett el. Nyitott kertnek számított, mert oda bárki beléphetett, akit az uralkodó maharadzsa vagy rádzsa, arra érdemesnek tartott. 8-10 m magas kapuval rendelkezett, ahonnan márvány úton lehetett a palotát megközelíteni. A palota mellett hatalmas kanyargós folyókat, patakokat létesítettek, ami itt az emberi lét mozgatóerejét jelképezi. Jellemzően koros fákat, főleg egzotikus fajokat ültettek.

Felhasznált fajok

• szobafikusz Ficus elastica
• kislevelű fikusz Ficus benjamina
• japán liliomfa (Magnolia kobus)
• Magnolia magnificans
• Laurocerassus arbicola
• fás bazsarózsa (Paeonis sufruticosa), amit nemcsak felhasználtak, hanem szent növényüknek is tekintették.
• krizantém Chrysanthemum

• 
  A Tádzs Mahal kertjének rajza
• 
  Tádzs Mahal kertje-Agra
• 
  Salimár-kertek, Kasmír
• 
  Randzsith Szingh kert, Amritszár
• 
  Fás bazsarózsa bokor
• 
  Fás bazsarózsa virágai
• 
  Ficus elastica trópusi kertben
• 
  Ficus benjamina a trópusokon fává nő