Álomgyár Kiadó
Álomgyár Kiadó | |
Típus | könyvkiadó |
Alapítva | 2012 |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Ebben a szócikkben egyes szerkesztők szerint sérül a Wikipédia egyik alappillérének számító, úgynevezett semleges nézőpont elve, vagy egyes megfogalmazásai reklámízűek (a vita részleteihez lásd a vitalapot). | Ha nincs indoklás sem itt a sablonban, sem a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont! |
Az Álomgyár Kiadó 2012-ben kezdte meg működését magánkiadóként.[1]
Ebben az évben még csak 5 könyvük jelent meg, egy évvel később ezt a számot megduplázták, 2015 végére pedig mintegy 25 címük volt a boltokban.
Évről évre emelkedett[2] ez a szám, 2016-ban 45, 2018-ban pedig már 70 könyvvel jelentkezett a kiadó. Már 2013 óta jelentet meg saját regényeket is.
Több könyvük is előkelő helyezéseket szerzett meg mind az előrendelési, mind az eladási sikerlistákon. Nem ritka, hogy Álomgyár-könyvek vezetik a legnagyobb magyar könyváruházak toplistáját.
Szerződéses kapcsolatban áll a nagykereskedőkkel és a főbb terjesztői hálózatokkal, így könyveik megtalálhatók a Libri, a Bookline, az Alexandra, a Líra üzleteiben, több független könyvesboltban, illetve hipermarketekben is. Figyelembe véve a könyvpiac fejlődési tendenciáit, szinte minden könyvük elérhető e-könyv-formátumban is.
2017-ben beindult a kiadó webáruháza is, mely a saját könyveken kívül számtalan magyar könyvkiadó könyveit terjeszti.
Az Álomgyár Kiadó 2017 szeptemberében nyitotta meg első boltját Budapesten, ezt 2018-ban két új üzlet, a debreceni és a szegedi könyvesbolt követte.[3]
A címeik számának növekedésével sikerül egyre több emberhez is eljutniuk: jelenleg (2019. január) 33 000 felett van Facebook-követőik száma.
Könyveik műfajukat és stílusukat tekintve is igen sokszínűek: a romantikus kalandregények mellett krimik, történelmi romantikus regények, de még gyermekkönyvek is színesítik a palettát.
Nagy népszerűségnek örvendenek az olvasók körében a külföldi bestseller szerzők[4] regényei, melyek az Álomgyár Kiadó repertoárjához tartoznak, mint például Ellen DeGeneres, Sylvia Day, Meghan March, Vi Keeland, Kendall Ryan, Emma Chase, Karina Halle.
Magyar sikerszerzőik[5] között olyan neveket találunk a teljesség igénye nélkül, mint Borsa Brown, Anne L. Green, R. Kelényi Angelika, Baráth Viktória, Csabai Márk, Dee Dumas, Palotás Petra, Budai Lotti, Sienna Cole, Ludányi Bettina, Carrie Cooper.
Jegyzetek
- ↑ Álomgyár – csak írj, a többi az ő feladatuk! (hu-HU nyelven). bpmagazin. (Hozzáférés: 2019. január 17.)
- ↑ Nőkorszak: Nőkorszak - A magánkiadók bármit kiadnak? (hu-HU nyelven). nokorszak.hu. [2019. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 17.)
- ↑ Új könyvesbolt nyílt Szegeden - Kígyózó sorok várták a dedikáló szerzőket (magyar nyelven). delmagyar.hu. (Hozzáférés: 2019. január 17.)
- ↑ Szerelem Asperger-szindrómával (magyar nyelven). Lokál, 2018. június 14. (Hozzáférés: 2019. január 17.)
- ↑ Tudta? 2017 egyik legsikeresebb írónője magyar (magyar nyelven). Blikk.hu, 2018. január 22. (Hozzáférés: 2019. január 17.)