Ugrás a tartalomhoz

Zsidó Színház (Kolozsvár)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen InternetArchiveBot (vitalap | szerkesztései) 2021. március 25., 04:46-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként.) #IABot (v2.0.8)
A színház épülete 2015-ben

A Kolozsvári Zsidó Színház, eredetileg Concordia Zsidó Színház a második zsidótörvény következtében a magyar színházból kitiltott színészek társulata volt 1941. február – 1944. május között. Előadásaikat kedden és szombaton tartották a Építőmunkás Otthonban (utóbb Vasmunkás klub), a mai Dobrogeanu-Gherea utca 17. szám alatt. A tagok gyakran változtak a munkaszolgálatos behívások miatt.

Története

Az 1939. évi IV. törvénycikk (közkeletű nevén a második zsidótörvény) szerint „zsidó nem lehet színház igazgatója, művészeti titkára, vagy bármely névvel megjelölt olyan alkalmazottja, aki a színház szellemi vagy művészeti irányát megszabja.” A második bécsi döntést követően ennek hatálya Észak-Erdélyre is kiterjedt, így a kolozsvári nemzeti színháznak el kellett bocsátania zsidó színészeit.[1]

Az állás nélkül maradt színészek 1941. februárban önálló társulatot hoztak létre Hagibbor művészegyüttes, Concordia művészakció, majd Zsidó Színház néven, melynek vezetője Forgách Sándor, majd Fekete Mihály lett. A társulatban műkedvelők is játszottak. A színház Kemény János közbenjárására kapott működési engedélyt. Kemény anyagilag is gondoskodott a színház működéséről: azon kívül, hogy az általa igazgatott kolozsvári Nemzeti Színházból díszletekkel, jelmezekkel és kellékekkel látta el őket, az Erdélyi Banktól kapott osztalékát néhány színész között osztatta ki.

A színház műsorát cenzúrázták, plakátok nyomtatását nem engedélyezték. Ennek ellenére rendszeresen tartottak bemutatókat, az előadásokat szóban hirdették.

A gettó létesítését követően a társulat legtöbb tagját Auschwitzba deportálták.

Hivatásos színészei

Arányi Júlia, Beck Rózsi, Darvas Anna, Darvas Dezső, F. Bárdi Teréz, Fekete Mihály, Felszeghy Mária, Forgách Sándor, Füredi József, Gróf László, Hevesi Miklós, Katz Lili, Kovács György, Könyves Kocsis Ibolya, Németi István, Németi Rella (Zobel Rella), Rózsa Szidi, Salgó Endre, Sándor Andor, Simon György, Simon László, Sugár Jenő, Szabadkai Margit, Szabadkai Miklós, Székely Sándor, Váradi Aladár, Wojticzky Elvira.

Előadásai

Jegyzetek

  1. A színház igazgatójának, Kemény Jánosnak sikerült ugyan ideiglenes mentességet szereznie Kovács György számára, de csak az 1940/41-es évadra.

Források

További információk