Zigány Árpád
Zigány Árpád | |
Született | Zigány Gyula Árpád 1865. október 27.[1][2] Székesfehérvár |
Elhunyt | 1936. november 27. (71 évesen)[1] Budapest[3] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | |
Sírhelye | Fiumei Úti Sírkert |
A Wikimédia Commons tartalmaz Zigány Árpád témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Zigány Árpád (Székesfehérvár, 1865. október 27. – Budapest, 1936. november 27.) újságíró, író, műfordító.
Élete
Tanulmányai végeztével Fiuméban postahivatalnok volt, majd éveket töltött Olaszországban mint tanár és újságíró. Később Budapesten élt. Hazatérése után a Vasárnapi Újság és A Pallas nagy lexikona belső munkatársa. Később a Magyar Közélet, a Kelet Népe és 1910–1911-ben a Renaissance című folyóirat alapítója és szerkesztője lett. Szerkesztette 1919-től a Képes Krónika című katolikus hetilapot is, 1926-tól pedig igazgatta a Palladis könyvkiadót.
Nagy föltűnést keltett Turris Eburnea című regénye (1895), amelyet elkoboztak, 1905-ben pedig Zeisig álnéven írt Habsburg-ellenes brossúrája, amely miatt akkor le is tartóztatták. 1904-ben Agrippina című tragédiájával megnyerte a Teleki-díjat, Shakespeare című darabja pedig a Nemzeti Színházban került színre. (Fábián Gábor álnéven.) Számos cikke és szépirodalmi munkája jelent meg a hazai és olasz lapokban, többek között: Budapesti Szemle (1892, Torquato Tasso új kiadása), Fővárosi Lapok (1893. 83., 84., 91., 97., 104., Az olasz lyrikusok), Élet (1893, Herondás dalaiból), Magyar Géniusz (1894. 6., Francesco-Paolo Frontini), Vasárnapi Ujság (1904. Három asszony című regény).
Művei, műfordításai
Önállóan a következő művei, műfordításai jelentek meg:
- Egy apáca története (Giov. Verga ut. Egyet. Regényt.) Budapest, 1891.
- Az olasz irodalom rövid története (ford. Fenini Caesar ut. Olcsó Könyvtár.) Budapest, 1894.
- Harminc percent kamat (Serao M. ut. Athen. Olvasótára.) Budapest, 1895.
- Turris Eburnea. Budapest, 1895. (Zerdahelyi Gyula álnéven. Ism. M. Hirl. 329., Egyetértés 386., Magy. Szle 51., Pesti H. 351., Hét 52.)
- Éva (G. Verga ut. Athen. Olvasótára.) Budapest, 1895.
- Antonius és Cleopatra (Főv. Szính. Műsora). Budapest, 1898.
- Rómeo és Júlia (Főv. Szính. Műsora.) Budaepst, 1898.
- Hamlet (Főv. Szính. Műsora.) Budapest, 1899.
- Lear király (Főv. Szính. Műsora.) Budapest, 1899.
- A socialismus diadala után. (Richter Jenő után. Olcsó kvt.) Budapest, 1899.
- Az énekesnő (Prévost M.) Budapest, 1899.
- A vadrózsa és egyéb történetek (Prévost M.) Budapest, 1899.
- A fekete Vénus (Prévost M.) Budapest, 1899.
- Egy párisi házasság és egyéb történetek (Prévost M.) Budapest, 1899.
- Egy khinai viszontagságai Khinában (Verne Gy.) Budapest, 1899.
- A zöld sugár (Verne Gy.) Budapest, 1899.
- A velencei kalmár (Főv. Színházak Műsora.) Budapest, 1900.
- A makrancos hölgy (Főv. Színházak Műsora.) Budapest, 1900.
- Az úszó város (Verne Gy.) Budapest, 1900.
- A szirén. (Ohnet, Egyet. Regénytár.) Budapest, 1900.
- A kárpáti várkastély (Verne.) Budapest, 1901.
- Város a levegőben (Verne.) Budapest. 1902.
- A parasztkirály (regény). Budapest, 1902.
- Egy orosz vallomásai (Vereszajev Vikentij után.) Budapest, 1902.
- A vörös talár (Brieux ) Budapest, 1902. (Olcsó kvt.)
- A cetvadászok. (Verne.) Budapest, 1902.
- Doctor Ox teóriája (Verne.) Budapest, 1903.
- A két Kip testvér (Verne.) Budapest, 1904.
- Utazás a halál torkába (Conan Doyle.) Budapest, 1904.
- Hypathia (Kingsley .) Budapest, 1904.
- Az Antillák világa (Verne.) Budapest, 1905.
- Evolúció vagy revolúció (K. B. jegy alatt.) Budapest, 1905.
- Új választások (K. B. jegy alatt.) Budapest, 1905.
- Panama tanulmányok. Budapest, 1906.
- Az ágy (Lavedan.) Budapest, 1907.
- A nemi élet erkölcstana (Forel.) Budapest, 1908.
- Dante A., A pokol (prózában fordítva.) Budapest, 1908.
- Grant kapitány csodálatos kalandjai. Budapest, Év n.
- Nobody rejtélyes bűnesetei (szerkeszti Z. Á.) Budapest, év n. (1–15. füzet.)
- Répacsősz (mese.) Budapest, év. n.
- A civilizáció története (Tolnai Világtörténelme X.) Budapest, év n.
- Rosamunda (operaszöveg.) Budapest, év n.
- Csengő bongó versikék. Budapest, év n.
- Dreyfus Alfréd. Öt év életemből. Budapest, év n.
- A kék hegyek kincse (Salgari Emilio.) Budapest, 1911.
- Az alaszkai aranyásók (Salgari.) Budapest, 1911.
- Az aranymezők királynője (Salgari.) Budapest, 1911.
- Cserna grófja az idegenek légiójában. Budapest, 1911.
- A liget tündére, Budapest, 1927.
Irodalom
- Budapesti Hirlap 1905. 152., 253. 1906. 243., 266. 1908. 141. 1910. 294.
- Esti Ujság 1905, 220 .
- Pesti Hirlap 1905. 254., 262. 1906. 244.
- Magyar Hirlap 1906. 214. arck.
- Petrik, Könyvészetei.
- Magyar Állam 1908. 40.
- Magyar Könyvészetek.
Jegyzetek
- ↑ a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC17155/17277.htm, Zigány Árpád, 2017. október 9.
- ↑ https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:9398-NQHV-1?i=105&cc=1743180, Zigány Árpád, 2021. október 30.
- ↑ PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. július 11.)
Források
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I–XIV. Budapest: Hornyánszky. 1891–1914.
- Magyar életrajzi lexikon I–IV. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967–1994. [1]