Tucat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Egy tucat fánk

A tucat egy másik szó a tizenkettő leírására. Feltehetően újlatin közvetítéssel a latin duodecim szóból származik, bár ősibb eredetre bukkanni az indiai nyelvekben: a tamil tadzsan (tucat), illetve a szanszkrit dvádazan (tizenkettő) és a pahlavi dwazdah (tizenkettő) szavakban. A tucat alapszám, erre épül a tizenkettes számrendszer is.

A tizenkettes szám azért jó sokféle számításhoz, mert osztói és többszörösei is speciálisak: 12 = 3 × 2 × 2, és 360 = 30 × 12.

A francia douzaine szó jelentése „kb. tizenkettő”; érdekes, hogy van több hasonló szavuk is, mint például a vingtaine („kb. 20”) és a centaine („kb. 100”).

Hosszútucat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A péktucat vagy hosszútucat egyes helyeken a 13 megjelölése. Baker’s dozen, pék tucatja. Boucca eredetileg cornwalli természetszellem volt, aki a kereszténységben ördöggé vált. Az ördög tucatjából csak azért lett pék tucatja, mert a Boucca és a baker szavak kiejtése hasonló. Egy másik elmélet szerint azonban a kifejezés eredete a XIII. századba nyúlik vissza, amikor a pékáru minimum tömegét rendelet szabályozta. Akkoriban, hogy biztosan kijöjjön a csomag tömege, a pékek tizenkét kenyérhez vagy zsemléhez egy tizenharmadik, „ajándék” darabot adtak, ennek a „kiszerelésnek” lett a neve péktucat.[1]

Nagytucat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tizenkét tucat alkot egy nagytucatot, azaz 144-et. A nagytucat a magyar nyelvben grossz formában is ismert például kereskedelemi darabmértékként. Tizenkét nagytucat (1728) egy nagy grossz, ezt a a hajózásban és a kereskedelemben használják. A grossz szó a francia Gros-ból (ejtsd: gró) származik, eredeti jelentése nagy, erős, durva, továbbá egyes dolgoknak sokasága, egy egésszé való összefoglalása.[2]

Kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kr. e. a harmadik évezredben Mezopotámiában és Egyiptomban az elárasztott földterület pontos kimérése és adóztatása miatt alkalmazták a csomókkal 12 egyenlő részre (könyök, öl) osztott kötelet. Ennek segítségével kitűzhető a 3 + 4 + 5 oldalú háromszög, amely derékszögű. A földmérőket kötélhúzóknak, (görögül „harpedonaptae”, angolul „rope stretchers”) nevezték. Az időmérés egységét, az órát ugyancsak a 12 osztatú kötéllel mérték ki, a napjárás körívét kétszer 12 - nappali és éjszakai - részre osztva. A pontos mérések a geometria és az asztronómia tudományának kialakulását segítették elő.

A tizenkettes alapú számlálásnak az alapja ugyanúgy az emberi anatómia, mint a tízes számrendszer elterjedésénél, de itt a számlálásnál nem a két kéz ujjait használták, hanem a kéz mutató- középső- gyűrűs- és kisujjának ujjperceit (4×3=12), amiket számolás közben hüvelykujjal megérintve követhetővé válik a művelet. A fizetéssel kapcsolatban gesztussá vált mozdulat - az ujjak hegyének összedörzsölése - is erre vezethető vissza.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]