Tetrachord

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A tetrachord (ógörög τετράχορδον = ’négyhúros’, ’négyhangos’) az ókori görög zeneelmélet alapfogalma, a görög hangrendszer, a szüszthéma teleion alkotórésze. Négy hang sorozata, ahol a két szélső hang távolsága „rögzített” (hesztosz), mindig tiszta kvart,[1] a két közbülső hang pedig „mozgatható” (kinumenosz), aszerint változtatja helyzetét, hogy az adott tetrachord melyik nembe, genoszba tartozik. A görög zeneelmélet ennek alapján háromféle genoszt különböztet meg.

  • A diatonikus tetrachord vagy diatonon hangközei: egészhang – egészhang – félhang, pl. lá – szó – fá – mi.
  • A kromatikus tetrachord vagy króma: kisterc – félhang – félhang, pl. lá – fi – fá – mi.
  • Az enharmonikus tetrachord vagy enharmonion: nagyterc – negyedhang – negyedhang, pl. lá – fá – negyedhang – mi.[2]

A három különböző genoszhoz a görögök három különböző éthoszt, karaktert társítottak. A diatonikus genosz eszerint férfias, a kromatikus lágy, az enharmonikus pedig magasztos éthoszt hordoz.

A különböző hangközöket számszerűen többféleképp határozták meg, például a diatonikus genosz esetén az alábbi táblázat foglalja össze a különböző interpretációkat. A hangközöket arányszámok fejezik ki, amik rezgő húrhosszúságok, tehát hullámhosszak arányaként foghatók fel. Ha az egy sorban lévő hangközöket egymásra építjük – vagyis a nekik megfelelő arányokat mint törteket összeszorozzuk –, minden esetben a tetrachord szélső hangjainak tiszta kvart hangközét kifejező 4 : 3 arányt (498 cent) kapjuk.

Szerző egészhang egészhang félhang
ópüthagoreusok, Platón 9 : 8
(204 cent)
9 : 8
(204 cent)
256 : 243
(90 cent)
Arkhütasz 9 : 8
(204 cent)
8 : 7
(231 cent)
28 : 27
(63 cent)
Arisztoxenosz 12 rész
(200 cent)
12 rész
(200 cent)
6 rész
(100 cent)
Didümosz 9 : 8
(204 cent)
10 : 9
(182 cent)
16 : 15
(112 cent)
Ptolemaiosz 10 : 9
(182 cent)
11 : 10
(165 cent)
12 : 11
(151 cent)

Arkhütasz tetrachord-számításai a három genoszra az enharmonikus genosz 28 : 27 arányú hangközéből indulnak ki:

Genosz
Diatonon 9 : 8
(204 cent)
8 : 7
(231 cent)
28 : 27
(63 cent)
Króma 32 : 27
(294 cent)
243 : 224
(141 cent)
28 : 27
(63 cent)
Enharmonion 5 : 4
(386 cent)
36 : 35
(49 cent)
28 : 27
(63 cent)

A diatonikus tetrachord – attól függően, hogy a félhang hol helyezkedik el benne – háromféle harmóniát, hangfajt alkothat:

  • dór: egészhang – egészhang – félhang, pl. lá – szó – fá – mi
  • fríg: egészhang – félhang – egészhang, pl. lá – szó – fi – mi
  • líd: félhang – egészhang – egészhang, pl. lá – szi – fi – mi

A görögök a dór hangfajhoz komoly, férfias éthoszt társítottak, a fríget szenvedélyesnek, a lídet panaszosnak érezték.

A modern zeneelmélet a különböző hangsorokat az oktáv hangköz különböző felosztásaiként határozza meg. Az ókori görögök az oktávot, diapaszónt szintén alapvető fontosságú hangköznek tartották, de mindig két tetrachordból meg a fennmaradó egészhangból, a tónoszból állították elő. Két tetrachord összekapcsolódhat egymással úgy, hogy egy egészhang, a diazeuxisz választja el őket egymástól, pl.

mi – re – dó – ti || lá – szó – fá – mi,

vagy lehet egy közös hangjuk, a szünaphé, ami összeköti őket, vagyis a magasabb teterachord legmélyebb hangja ugyanaz, mint a mélyebb tetrachord legmagasabb hangja. Ekkor a hangsor egy egészhang hozzáadásával egészül ki oktávra, pl.

(mi -) re – dó – tá – – szó – fá – mi.

Az európai zene hangsorai a középkortól napjainkig elsősorban a diatonikus tetrachordokból felépült hangsorok leszármazottai.

Jegyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A hellének a tiszta kvartot, a diatesszaront tekintették a legszűkebb konszonáns hangköznek. Ezen kívül csak a kvintet és az oktávot tekintették konszonanciának, azaz szümphoniának.
  2. A görög zeneelmélet a hangsorokat a ma megszokottól eltérően felülről lefelé, a magas hangoktól a mélyek felé haladva építette fel

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]