Széles Adrienn
Széles Adrienn | |
Magyarországi Vitiligo Nagykövet | |
Életrajzi Adatok | |
Születési dátum | 1985. június 6. (38 éves) |
Születési hely | Salgótarján |
Származása | magyar |
Tevékenység | Vitiligo Nagykövet |
Weboldal | Széles Adrienn oldala |
Széles Adrienn (Salgótarján, 1985. június 06 -), vitiligo nagykövet. Magyarországon az első, aki médiaszerepléseivel felhívta erre a ritka bőrbetegségre a figyelmet.
Élete
1985.06.06-án Salgótarjánban született, majd 1 éves korában szüleivel Balassagyarmatra költöztek. Általános iskolai tanulmányait is itt kezdte meg a Kiss Árpád általános iskolában. 9 éves korában, szülei válása után, édesanyjával és nővérével Szegedre költöztek, ahol tanulmányait az Arany János Általános iskolában folytatta. A gimnáziumi éveit a Szent-Györgyi Albert gimnázium és szakközépiskolában töltötte. Érettségi után Budapestre költözött, ahol jelenleg is él.
Munkássága
Vitiligo kampányát 2015. június 25-én, a vitiligo világnapján indította, azzal a céllal, hogy megismertesse az emberekkel ezt a különleges bőrbetegséget, és jó példát mutasson sorstársainak. 2 éves kampánytevékenysége alatt számos hazai tv műsornak adott interjút; szerepelt ismert újságok oldalain; mondta el történetét a hazai rádióknak; az ELLE magazin címlapján állt ki a szépség sokszínűsége mellett és publikus közösségi oldalán inspirálta követőit. A több, mint 10 éve működő VITILIGO-HUNGARY KÖZÖSSÉG oszlopos tagja, és ma már a minden évben megrendezésre kerülő vitiligo találkozók egyik szervezője. Médiaszerepléseivel, megjelenéseivel, és bátorító posztjaival sikerült megismertetni betegségét a társadalommal, és egy könnyebb, élhetőbb utat mutatni az önelfogadással társainak, nem csak hazánkban. 2017 tavaszán Párizsban járt, a vitiligo konferencián, hogy megismerkedhessen az új kutatási eredményekkel, gyógyulási technikákkal; és képviselje a magyarországi érintetteket jelenlétével; majd 2017 őszén Londonban utazott, a Vitiligo Society konferenciájára, hogy közelebb kerüljön az egyes európai vitiligo csoportokhoz is, melyek esetlegesen jó példával szolgálhatnak hazánk számára is.
Médiamegjelenései
RTL Klub Fókusz: Régebben átokként ma már áldásként tekintek a bőrömre
RTL Klub Fókusz: Adrienn az előítéletek és a tudatlanság ellen küzd
RTL Klub Reggeli: Egy titokzatos bőrbetegség a vitiligo
Life.hu: Élet súlyos bőrhibával: „Halálosan jól érzem magam így”
RTL Klub Fókusz: Részt vettünk a vitiligo találkozón
WMN.hu: Élet egy nagyon feltűnő bőrbetegséggel
NLCafe: Vitiligo bőrbetegség
Rúzs és Selyem: Rúzs és Selyem
Ipolymeni.hu: Az osztálytársaim azt hátszották, hogy minden amihez hozzáérek rohadni ked
RTL Klub Portré: RTL Klub Portré
Rádió Q, Egyenlőre: Egyenlőre[halott link]
Petőfi Live: Széles Adrienn a vitiligo szépség
Rádió Bézs Vitiligo Riport
Ridikül: Ridikül
Vous.hu: Interjú Széles Adriennel a gyönyörű vitiligos lánnyal
Esély magazin: Esély Magazin
Ripost: Gyönyörű fotóival segít a ritka bőrbetegségben szenvedő magyar lány Archiválva 2017. augusztus 21-i dátummal a Wayback Machine-ben
Titkolthírek.hu Magyar nők akiktől nagy leckét kaptunk idén
Vous.hu: Széles Adrienn Vitiligo
Vous.hu: Vitiligo életképek
PSMagazin: Ikonikus szépséghibák
Család-barát: Család-barát
Borsonline: Sokktól lett foltos Adrienn teste
RTL Klub Fókusz: Mit keres nyolc nő fekete fehérneműben a hősök terén
Cabala: Széles Adrienn különleges küldetés[halott link]
Légy egészséges.hu: Ki lehet ma példakép? Ki dönti el, hogy ki szép?[halott link]
Hot24: Sokktól lett foltos Adrienn teste[halott link]
TV2 Mokka: Traumától lett foltos a bőre
TV2 Aktív: Példát mutat társainak a pigmenthiányosok magyar arca
Clinique döntőlépés: Clinique döntőlépés
Glamouronline: Évekig marcangolt magát, ma ő segít másokon. Interjú a vitiligos modellel.
Nesze!szer: A lány a foltok mögött
Vous.hu: Magyarországi vitiligo találkozó
Vitiligans.com: Széles Adrienn Story
FEM3, Joshi Bharat: A vitiligos lány ma már szereti a foltjait
Sportime: Egy kemény, erős, nagyon harcias lányt faragott belőlem ez a pár év
A nőkért.hu: Aki ma válaszolt Széles Adrienn
Glamour Gardrób-napló: Így indulnak a dolgos hétköznapok
Blikk: Erőt akar adni a srostársainak a gyönyörű bőrbeteg modell
She.hu: Önelfogadás
RTL Klub Fókusz: Büszkék lehetünk a vitiligo nagykövetre
KULT.er.hu: A szépség sokszínűségéért kampányol az ELLE
Rúzs és Selyem: Rúzs és Selyem második interjú
TV2 Mokka: Nemhogy zavarja, de egyenesen imádja bőrbetegségét a fiatal modell
Ripost: Különleges foltjaikkal hódítanak a vitiligos modellek
Lánchíd Rádió: Lánchíd Rádió interjú
RTL Klub Fókusz: Vitiligo! Mi furcsa ebben?
Vous: Széles Adrienn Vitiligo kampányzáró fotózás
nesze!szer: Vitiligo-s lányok fehérneműben
Joy: Fantasztikus, szexi képeket készített Széles Adrienn, a vitiligos szépség
RTL Klub: https://rtl.hu/rtlklub/reggeli/vitiligo-a-titokzatos-borbetegseg-nyomaban
RTL Klub: https://rtl.hu/rtlklub/fokusz/sikertortenet-buszkek-lehetunk-a-vitiligo-magyar-nagykovetere
Családbarát magazin: https://mediaklikk.hu/csaladbarat-extravideok/video/2019/04/29/vitiligo-egy-titokzatos-borbetegseg/?fbclid=IwAR1pdVqRF6XWfrFPN62bWGzCk1zd9HOSJA8BVL0y4cE1uSFvjWNHp4e1nHg[halott link]
Voilamode Blog: https://voilamode.blog.hu/2019/05/08/_mutasdmeg_magad_uj_kampanyt_indit_a_dove
Marie Claire: https://marieclaire.hu/riporter/2019/05/21/nem-a-testemet-akarom-mutogatni-hanem-elinditani-egy-diskurzust-a-vitiligorol/
Petófi Tv: https://petofilive.hu/video/2019/06/12/missziojanak-el-szeles-adrienn-vitiligo-nagykovet/
Femina: https://femina.hu/szepseg/szeles-adrienn-vitiligo/
Glamour: https://www.glamour.hu/gtest/a-vilagnak-a-valodi-nokre-van-szuksege-39974