Szu–38L

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szu–38L
Sukhoi Su-38L in 2002.jpg
A Szu–38L Domogyedovóban 2002-ben

Funkció mezőgazdasági repülőgép
Gyártó Szuhoj
Gyártási darabszám 1 db
Ár kb. 120 ezer USD

Első felszállás 2001. július

A Szu–38L az oroszországi Szuhoj tervezőirodában kifejlesztett mezőgazdasági repülőgép, mely folyékony és por alakú vegyszer légi szórására alkalmas. A gép 2001-ben repült először. Mindössze egy prototípusát építették meg, a sorozatgyártása késik.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gépet az Oroszországban mezőgazdasági feladatokra használt, a 2000-es évekre már kiöregedett An–2-es pótlására fejlesztették ki a Szuhoj tervezőirodánál Borisz Rakityin főkonstruktőr irányításával. Ez a gép volt az első olyan oroszországi repülőgép, amit kifejezetten mezőgazdasági célra terveztek. A Szovjetunióban korábban elsősorban többcélú repülőgépek mezőgazdasági célra átalakított változatait használták légi vegyszerszórásra.[1] Az An–2 azonban csak nagy területek művelése esetén gazdaságos, további hátránya, hogy a pilótafülkéje nem hermetizált.

A géppel 2001 júliusában emelkedett először a levegőbe a tervezőiroda berepülőpilótája, Jevgenyij Frolov.

Az oroszországi mezőgazdaságot sújtó pénzhiány miatt az 1980-as évek szintjéről 1990-es, 2000-es évekre tizedére esett vissza a légi vegyszerszórással művelt terület nagysága. Ezért a fizetőképes kereslet hiánya miatt a gép fejlesztése elhúzódott, a sorozatgyártás beindítása is késik.

Műszaki jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szuhoj-tervezőiroda a gép tervezésénél a klasszikus mezőgazdasági repülőgépek konstrukciós kialakításából indult ki. Az elektromos távvezetékekkel történő ütközés esetén a pilótát a pilótafülke elülső ablakának középső, megerősített oszlopa védi. A konstrukciónál nagy figyelmet szenteltek az alacsony repülésből adódó veszélyekből eredő sérülések elviselésére és a pilóta biztonságára. A vegyszertartályt az orrban lévő motor és a pilótafülke között, a súlypont közelében helyezték el. A gép szabadonhordó szárnyakkal rendelkezik, melyek alsó szárnyelrendezésűek. Futóműve hárompontos, nem behúzható.

A gép orrában kapott helyet a cseh LOM Praha vállalat M337A típusú, 175 kW (235 LE) maximális teljesítményű léghűtéses soros benzinmotorja. A motor előnyös tulajdonsága, hogy 76-os és 92-es oktánszámú motorbenzin 1:2 arányú keverékével üzemel, melyekhez még távoli, vidéki körülmények között is könnyű hozzájutni. A motor háromtollú, változtatható állásszögű fém légcsavart forgat.

A gépbe ideiglenes jelleggel az amerikai Transland cég vegyszerszóró rendszerét építették, ezt azonban később orosz gyártmányúra tervezik cserélni. A gép óránként 80–90 hektár vegyszerezésére képes.

Műszaki adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Méret- és tömegadatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fesztáv: 11,53 m
  • Hossz: 8,1 m
  • Magasság: 2,655 m
  • Normál felszálló tömeg: 1200 kg

Motor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Motorok száma: 1 db
  • Típusa: LOM Praha M337A soros benzinmotor
  • Maximális teljesítmény: 175 kW (235 LE)

Repülési jellemzők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Normál utazósebesség: 150–180 km/h
  • Leszálló sebesség: 76 km/h
  • Emelkedőképesség: 12 m/s
  • Hatótávolság:
    • vegyszerszóró berendezéssel: 900 km/h
    • Vegyszerszóró berendezés nélkül: 1200 km/h

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Ez alól kivétel a szovjet mezőgazdaság számára gyártott lengyel PZL M–15 Belphegor, mely azonban sikertelen konstrukció volt és csak 175 darab készült belőle.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Borisz Pakityin: Pomoscsnyik agrarija – O legkom szelszkohozjajsztvennom Szu–38L, in: Krilja Rogyini, 2001/9, pp. 1–2.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]